A hétfői napok sokunknak nagyon nehezek. A pihentető hétvége után újból kezdődnek a dolgos hétköznapok, nem is mindig sikerülek úgy, ahogy szeretnénk. Így lehetett ezzel Karácsony Gergely is 18-án.
Az új kampány célja bővebben természetesen az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a pandémia okozta kormányzati elvonások miatt alapvető fővárosi szolgáltatások kerülhetnek bajba. Néhány nappal ezelőtt Karácsony még azt állította, hogy nem fognak megszorításokat bevezetni - úgy látszik mindössze 4 nap is elegendő volt ahhoz, hogy megváltoztassa a véleményét.
Így a tulajdonképpeni korlátozások elsősorban az útkarbantartást, a tömegközlekedést és a szemétszállítást érinthetik majd. Ennek egyik első jele lehet az, hogy Karácsony a szemetesek harmadát beszedné az utcákról, ezzel is ép ésszel fel nem fogható hatalmas összegeket spórolva a Fővárosnak.
Történik mindez ugyanazon a napon, amikor Fürjes Balázs államtitkár bejelenti, hogy az állam a 3-as metró felújításának teljes, mintegy 200 milliárd forintos költségvetését állja, a HÉV-vonalak felújításának előkészítésére is több, mint 10 milliárd forintot biztosít, valamint 60 milliárd forint értékben vállalja magára városfejlesztések finanszírozását. Szép kivéreztetés...

Néhány javaslattal azért mi is segítenénk Főpolgármester úr munkáját:
Ne a hulladékgyűjtőket szedesse be a közterületekről, hanem még a Demszky- és Hagyó-féle városvezetést is szégyenkezésre késztető buszmutyi helyett köszönje meg a kormánynak a 17 vadonatúj buszt!
- Ne emelje többszörösére a Főváros brüsszeli képviseletének büdzséjét és ne ültesse oda a haverját!
- Ne szórakozzon a metrófelújítással vagy a BKK reklámtenderével, többletköltséget okozva!
- Sárga csíkok felfestése helyett segítse a körúti forgalom haladását!
- Rovarhotelek meg hasonló hülyeségek helyett valódi zöldpolitikát!
- Esetleg tanácsadók tucatjai helyett próbáljon meg érteni valamihez!
- Végezzen munkát a Facebookon való véget nem érő rinyálás mellett/helyett!
Tarlós István 180 milliárdos többlettel adta át a stafétát, amit a Moody’s kedvezőbb adóskockázati besorolással minősített. Ideje lenne annak is, hogy az áldozati póz helyett végre dolgozzanak is a Városházán!