Azt tudjuk már, hogy Karácsony Gergely hazudós. Kórosan. Össze-vissza beszél, és minél inkább próbál kimosakodni, annál jobban bonyolódik bele a merészebbnél merészebb állításokba, amiket aztán nem tud alátámasztani. De most már azt is tudjuk, hogy arrogáns is. Megdőlni látszik a kis szelíd, mosolygós, jóságos Gergőről gondosan kialakított imidzs.
Ma ugyanis azt üzente az általa okozott dugókban senyvedőknek, hogy szálljanak ki az autójukból és menjenek gyalog.
Napok óta mást sem hallani, mint hogy a budapesti utak elestek, nem ritka, hogy szomszédos kerületekbe is akár egy órát kell utaznunk, ha az autós közlekedést választjuk.
Az csak egy dolog, hogy a fontosabb beruházások időbeni koordinációja is túl nagy falatnak bizonyul a Főváros vezetésének, valamint a teljesen felesleges kerékpársávokkal is csak az autósok dolgát nehezítik, de ugye amikor egy kétmilliós metropolisz dugul be a hozzánemértés miatt, igazán elvárnánk némi együttérző bíztatást a vezetés részéről, ha másra már nem képes a Főpolgármester Úr és igencsak népes stábja.
Ez az arrogáns acsarkodó stílus eddig nem volt jellemző a balliberális sajtó által lassan szentté avatott Karácsonyra, hiszen saját magáért is csak Facebook-kiírásokban volt képes kiállni, ott is elég félszegen. Ezúttal kimutatta a foga fehérjét, ám ez hamarosan meg fogja bosszulni magát.
Talán nem sértődik meg Főpolgármester Úr, ha azt mondjuk, hogy nem csak fideszesek panaszkodnak a csigalassú haladás és az autótömegek által okozott szmog miatt. Talán ha az újonnan rájuk szabadult hatalomtól megrészegült ellenzéki vezetés szolidárisabb lenne a lakókkal, máris tehetnének valamit a probléma megoldása érdekében. Például az ismert tények értelmében nevetségessé vált Budapest Mindenkié szlogent is újragondolhatnák. Ez ugyanis az irányításuk alatt eddig azt jelenti, hogy
a köztereken bebaszott csövesek henteregnek, a szeméttől, a húgy-, és szarszagtól pedig nem is szívesen megyünk már ki az utcára.
Emlékeink szerint nem ezt ígérték a hangzatos kampányszlogenek kajabálása közben, hanem növekvő zöld területeket, egyszerűbb és átláthatóbb közlekedést, élhetőbb várost.
Az ellenzéki előválasztásba gőzerővel fejest ugró Karácsony azonban nem egészen két év után magára hagyta a budapestieket. Bár jobban belegondolva nem akart ő soha főpolgármester lenni. Beigazolódni látszik, amit már az elejétől tudtunk: csak ugródeszkának kellett Budapest a miniszterelnök-jelöltséghez.