Hát, csak megszületett Karácsony Gergely és az ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltek 3 hete beígért hadüzenete a Kínai Népköztársaság elnökének, Hszi Csin-pingnek. Lassan a körmünket lerágtuk, hogy mi lesz a saját maga hatásától megrészegült Főpolgármester teljesen habokra bemondott, „kicsit” eltúlzott fenyegetőzésével, de végül azt kaptuk minden téren, amire számítottunk:
ROTTY
Természetesen a hosszú idő, mialatt az ominózus levél megszületett, nem volt véletlen. Nyilván nem kell ehhez több hétnyi fogalmazgatás és fordítás. Egyszerűen Karácsony meggondolatlan kötekedése válaszút elé kényszerítette az összefogás jelöltjeit. Ha ugyanis nem jönnek ki az üzenettel, óriási presztízsvesztésbe hajszolták volna magukat, viszont ha olyan arrogáns tartalmat küldenek a világ egyik vezető hatalmának, mint amilyen megnyilvánulásokra ragadtatták magukat a saját maguk által szervezett tüntetéseken és a médiában, akkor bizony tovább dagasztották volna a már így is hatalmasra fújt diplomáciai botrányt.
Ráadásul az ellenzéki moslékkoalíció mögött álló agytröszt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején Magyarország és személyesen ő is kiváló kapcsolatokat ápolt az ázsiai országgal.
Így valószínűsíthetően személyesen az egykori szocialista miniszterelnök nyúlt Karácsony kígyóvállai alá. Az általa kikényszerített finomhangolás és a forradalmi indulatok lecsillapítása állhatott az eltelt 3 hétnyi időhúzás mögött.
Ugyanis eléggé szemet szúr a szövegezést olvasva, hogy a korábban erőltetett fenyegető retorikát és hangzatos kommunista-ellenes szólamokat felváltotta egy puhább, megalkuvóbb hangnem. A Kínai Népköztársaság vezetőjéhez intézett levél már nem a projektek (Budapest-Belgrád vasútvonal, Fudan Egyetem) asztalról való lesöprésével fenyeget, hanem látványosan nyitva hagyja a kiskaput arra az esetre, ha a kínaiak hajlandók lennének más feltételekkel újra tárgyalni azokat. Gyurcsány valószínűleg megérttette a tapasztalatlan Karácsonnyal, hogy a világ vezető gazdasági hatalmának sárkánybajszát egyszerűen öngyilkosság húzogatni.
Így nem maradhatott más választásuk, mint visszakozni és visszább venni az arrogáns és kioktató hangnemből. Ráadásul a Budapest-Belgrád vasútvonal esetében is mérlegelniük kellhetett annak gazdasági és összekötő szerepét. Alighanem, itt a hazai közéletben elterjesztett „Mészáros-szál”, valamint az ostoba demagógiáig züllesztett kampányukat is eszerint fogják módosítani.
A Fudan-üggyel kapcsolatban azonban még nagyobbat sikerült hátrább hőkölnie a levelet jegyző miniszterelnök-jelölteknek, hiszen a korábbi „kommunista-egyetemező”, rasszista transzparensek mutogatását vígan elnéző politikusok, a kínaiakat sértegető helyiségnév táblák után sokkal megengedőbb hangnemre váltottak.
Mivel azonban az egyetem megépülésével kapcsolatos részletek nem nyilvánosak, mi több, még tárgyalás alatt sem állnak, óriási égés azokat számon kérni Hszi Csin-pingen. Egyszerűen komolytalan lépés volt ezt beemelni a szövegezésbe.
Persze a miniszterelnöki vágyálmokat dédelgető Karácsony Gergelynek eszébe sem jut az, hogy eljön majd a pont, amikor a budapestiek rajta kérik számon az elhanyagolt köztereket, az utcákat beterítő emberi és állati ürüléket, a hajléktalanokat és a dugókat. Vagy épp a nemrégiben felbukkant méhlegelőket, amik valójában kaszálatlan, allergizáló kullancstelepek.
Budapest irányítása ugyanis nem egy napi négyórás másodállás, hanem egy tökös embert kívánó non-stop feladat.
A (természetesen) Facebookon közreadott levélkivonatnak azonban van egy másik érdekes szála is. Mégpedig az, hogy magát a levelet nem publikálták teljes egészében. Azt ugyanis a hat ellenzéki miniszterelnök-jelölt mosolygós PR-fotóival illusztrálták, a levél meg sehol. Vajon miért? Talán mert a még a fentieknél is puhább és visszafogottabb? Vagy nem akartak egy újabb hamisítási botrányba keveredni Gál J. Zoltán oldalán?
Mindenesetre a kivonat publikálásával egyidőben az egyik aláíró és szintén ellenzéki miniszterelnök-jelölt jelölt Fekete-Győr András szintén a Facebookon adta közre vágyálmát, miszerint közös európai hadsereg kellene Kína és Oroszország megállítása érdekében. Ennyit az összehangoltságról vagy őszinte gondolatokról. Fekete-Győr ugyanis még annál is hülyébb, mint eddig gondoltuk: