Karácsony emberei: Gy. Németh Erzsébet

A távolságtartó helyettes, aki mindig akkor váltott köpenyt, amikor kellett.


Horn Gyula felfedezettjeként, az MSZP-n belüli 'vörös vonal' reménységeként indult Gy. Németh Erzsébet karrierje, hogy aztán hosszú kacskaringók után az ultraliberális Gyurcsány Ferenc bizalmi körében kössön ki. Közel harmincéves politikai pályafutásából kirajzolódott, hogy egyvalamiben igazán zseniális: tökéletes ütem- és időérzékkel tud köpenyt váltani.

Gy. Németh Erzsébet kifejezetten szegény családban látta meg a napvilágot 1962 januárjában: édesanyja először csecsemőápolóként, majd adminisztrátorként kereste a kenyerét, édesapjának pedig egyetlen munkahelye a BKV volt, ahol a nyugdíjazása előtti években a budafoki villamostelepet vezette.

A kommunista rezsim szolgálatában

Bár a politikus a 2000-es évek elején úgy emlékezett vissza erre az időszakra, hogy „szép gyermekkora volt békés, családias környezettel”, a tények nem egészen ezt mutatják. Már fiatalon kereste a kitörési lehetőséget, és szüleivel ellentétben értelmiségi pályát választott magának.

Forrás: Gy. Németh Erzsébet hivatalos facebook oldala
Forrás: Gy. Németh Erzsébet hivatalos facebook oldala

Az érettségi után ugyanis a Havanna-lakótelep iskolájában képesítés nélküli tanítóként kezdte karrierjét, majd ezt követően bekerült a tanítóképző főiskolára, ahol testnevelés szakon végzett.

Csakhogy ez nem volt elég a törtető, a szocialista rendszerrel szimpatizáló fiatalnak, aki a felemelkedés reményében ezzel párhuzamosan belépett a politika világába: 1984-ben a Magyar Úttörők Szövetségének kötelékébe került, hogy aztán 1988-tól a szervezet budapesti titkárává lépjen elő.

Jellemző, hogy egy 2002-es propagandaanyagban úgy értelmezték mindezt, hogy a baloldali politikus a tanítóképző mellett is „sokat foglalkozott a gyerekekkel, és mert jól ismerték, felvették a XVIII. kerületi úttörőházba pedagógusnak. Először a gyerekek szabadidejének megszervezése volt a feladata, majd később ő lett a kerületi úttörőelnök.” „Mert jól ismerték” – a lényeg itt van.

Gy. Németh ugyanis az évek során kiváló pártállami kapcsolatokra tett szert, amelyekre egész politikai pályafutása során tudott támaszkodni.

Ahhoz, hogy precíz képet kaphassunk Karácsony Gergely kultúráért felelős helyettesének ’89 előtti szerepéről, nem árt tisztázni, mi is volt az az úttörőmozgalom. Ahogy korábban említettük, Gy. Németh először szimpla tagként, majd fővárosi vezetőként tevékenykedett itt.

A szervezetben többnyire pedagógus végzettségű, hithű kommunisták, a hivatalos megfogalmazás szerint „politikailag képzett felnőtt személyek” vállaltak szerepet.

A korabeli írások kiemelték: legfőbb céljukként „a haza és a párt iránti szeretetre és hűségre, proletár nemzetköziségre” nevelték tagjaikat. Éppen ezért elsősorban a szocialista ideológia terjesztésére volt hivatott az úttörőmozgalom.

Csak zárójelesen: bár azóta eltelt közel negyven év, és az ország túl van egy rendszerváltozáson, Gy. Németh mintha a mai napig a nemzetköziséget képviselné. Ebben az egyben legalább konzekvensnek mutatkozik.

Időben megalapozott karrier

Nem a Magyar Úttörők Szövetsége volt az egyetlen állomás a rendszerváltoztatás előtti karrierjében, ugyanis 1989-től 1994-ig vezetője volt a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) választási irodájának.  A BIT-et leginkább Kiss Péterrel, az azóta elhunyt szocialista politikussal azonosítják.

 

A szervezet a rendszerváltozás utáni első szabad választást követően ugyan egy ideig távolságot tartott a leszerepelt MSZP-től, azonban miután az utódpárt ’elfogadottá’ vált, tagjai szépen lassan beszivárogtak oda. Sőt: később az MSZP ifjúsági mozgalmának szerepét töltötték be, aminek eredményeképpen ’szövetséget’ kötöttek a szocialista párttal az 1994-es parlamenti választások előtt. A BIT akkori vezetőiből mára már többnyire élvonalbeli politikusok lettek: többek között soraikat erősítette Molnár Gyula, Varjú László, Tóbiás József és Boldvai László.

Azt, hogy az átállás előtt milyen szervezet volt a Baloldali Ifjúsági Társulás, jól mutatja, hogy 1989 októberében még „a Köztársaság téri pártház 1956-ban elesett védőinek tiszteletére” helyeztek el koszorút az MSZP-vel közösen.

Közel sem mellékes, hogy Karácsony Gergely helyettese ekkor középvezetői beosztásban dolgozott annál a társulásnál, amely nyíltan vállalta kommunista mivoltát.

 

Csakhogy nem sokkal később beköszöntött a rendszerváltoztatás, amely keresztülhúzta a ranglétrán ügyesen lépdelő politikus számításait. Azonban ahogyan sokan másoknak, neki sem jelentett különösebb nehézséget, hogy a szocialista rendszer kegyeltjéből pillanatok alatt hithű demokratává változzon át.

Egyébként is: Gy. Némethnek mindig is könnyedén ment a váltás, ebben igazán zseniális. Ha becsukódott egy ajtó, akkor kinyitott egy másikat – általában sikeresen.

Gyors felemelkedés az utódpártban

A ’89-es fordulat idején Gy. Németh mindössze 27 éves volt, azonban kilátásai – már ami politikai karrierjét illeti – nem igazán voltak fényesek. Szervezete, a Baloldali Ifjúsági Társulás ebben az időben még erősen balos, sőt inkább vörös vonalat vitt, hűvös távolságtartással figyelve a „demokratizálódó” MSZP-t. Éppen ezért ekkor még nem látszottak számára a kapaszkodók, bizonytalan volt, hova társulhatna. Amint a ’90-es évek elején a BIT elkezdett besorolni a szocialista párt mögé, úgy nyíltak meg számára a jobbnál jobb lehetőségek.

Egyes információk szerint hithű kommunistaként sokáig idegenkedve szemlélte a hirtelen ’demokratizálódó’ harcostársait. Egykori pártján belül ezzel magyarázták, hogy csupán 3-4 évvel a rendszerváltozás után, 1993-ban lépett be az utódpártba. Ezt látszik alátámasztani, hogy csatlakozásakor a BIT-esek jelentős része már a szocialista pártban mozgolódott.

Amilyen nehezen hozta meg a döntést, olyan könnyen emelkedett fel a szervezetben. Ennek megvolt az oka: az éles váltásban lévő pártban szükség volt a vérfrissítésre, így az új arcokra.

Gy. Németh tökéletesen megfelelt ezeknek a kívánalmaknak: közvetlenségével, pozitív kisugárzásával és fiatalos lojalitásával pillanatok alatt ujjai köré csavarta a Horn Gyula-féle pártvezetést.

Ezek után nem csoda, hogy egy évvel a pártba való belépését követően már a Fővárosi Közgyűlésben foglalt helyet – mint a szocialisták budapesti képviselője, frakciótitkára.

 

Gy. Németh ekkoriban egyértelműen az MSZP balszárnyához tartozott: egyes vélekedések szerint sokáig nem tudott elszakadni az előző rendszer szellemiségétől, így bizalmasabb körökben ráragadt a „Vörös Bözsi” elnevezés. Ennek olyan szempontból van jelentősége, hogy később,

szimpla számításból fokozatosan átpártolt a Gyurcsány-féle liberális szárnyhoz.

Mindenesetre a kilencvenes évek közepén még felfelé ívelt a karrierje a pártban: 2006-ig megszakítás nélkül volt a Fővárosi Közgyűlés tagja, ahol előbb a szocialisták frakcióvezető-helyetteseként (1994 és 2000 között), majd frakcióvezetőjeként (2000 és 2006 között) dolgozott.

2000-től az országos politikában is megmártózott: a Tízek Társaságának tagjaként részt vett Medgyessy Péter 2002-es kormányfőjelölti kampányában. Meg is lett érte a jutalma: a fővárosi területi listáról bekerült a Magyar Országgyűlésbe.

Csakhogy három héttel az MSZP és szövetségese, az SZDSZ választási győzelme után váratlanul a frissen megválasztott szocialista kormányfő ügynökmúltját igazoló dokumentumok kerültek nyilvánosságra.

Sokan ezt a szocialista párt liberális blokkjának szárnypróbálgatásaként értelmezték, de vannak olyan vélekedések is, miszerint a szabad demokraták álltak a háttérben.

Bár az SZDSZ kisebb bizonytalankodás után kiállt Medgyessy mellett, a miniszterelnök két évvel későbbi bukásában erősen közrejátszott a botrány.

Koalíciós ütközet

Gy. Németh ekkor még kitartott a ’vörös vonal’ mellett, egy erős szocialista pártban hitt, így nem nézte jó szemmel a belülről érkező bomlasztási kísérletet. A ’D–209-es ügy’ miatt komoly feszültség alakult ki a koalíciós pártok között, ami értelemszerűen leszivárgott fővárosi szintre is. Ezt mutatja, hogy

Gy. Németh a szocialista párt támogatásával nekiment Demszky Gábornak, Budapest SZDSZ-es vezetőjének.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Olyanra vetemedett, amire ekkoriban nem sokan mertek volna: elindult az akkor már tizenkét éve a fővároson uralkodó szabad demokrata politikus ellen a 2002-es főpolgármester-választáson.

Ebben annyira elszánt volt, hogy amikor egy lapinterjúban azt kérdezték tőle, hogy visszalépne-e a szabad demokrata politikus javára, karakán módon úgy válaszolt: „Nem lépek vissza Demszky Gábor javára, és az MSZP sem fog erre kérni”.

Így is történt, azonban Demszky Gábor (46,70 százalék) és a függetlenként induló, de a Fidesz által támogatott Schmitt Pál (35,85 százalék) mögött csupán a harmadik helyen végzett 13,17 százalékos eredményével.

A SZDSZ-es főpolgármester soha nem tudta megbocsátani Gy. Némethnek a kilengést: négy évvel későbbi győzelmét követően megvétózta az MSZP-s politikus főpolgármester-helyettességét.

Mint ismert, a 2006-os helyhatósági választást a rendszerváltoztatás óta nem tapasztalt feszült légkörben tartották meg: pár nappal korábban került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde, amely után több ezer tüntető ostromolta meg a közszolgálati televízió Szabadság téri épületét. A kormányellenes tüntetéshullám kihatással volt a voksolás végeredményére: a várakozásokkal ellentétben Demszky csak egy hajszállal tudta legyőzni Tarlós Istvánt.

Értelemszerűen mindez (ismét) feszültséget generált a koalíciós pártok között, ezt jelzi Gy. Németh kigolyózása is.

Ahogyan Demszky, úgy Gy. Németh sem tudta elfelejteni sérelmeit: még 2013-ban is a volt SZDSZ-es városvezetővel foglalkozott egy lapinterjúban. A baloldali politikus a sikertelen pozíciószerzési kísérlete idején már látványosan átlavírozott a szocialisták liberális szárnyához:

Medgyessy Péter szolgálata után Gyurcsány Ferenc környezetében kötött ki. Mint annyiszor pályafutása során, ezúttal sem esett nehezére a váltás.

Végjáték a szocialistáknál

Medgyessy 2004-es bukásával és Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülésével komoly változások következtek be a szocialista pártban, a liberális szárny jól érzékelhetően megerősödött. Gy. Németh pedig az erő felé húzott, és jó katonaként beállt a sorba. Arról megoszlanak a vélemények, hogy ennek mi volt pontosan az oka: van, aki szerint azért állt át, mert egy számító karrierista, mások szerint „volt valami összezördülése” a régi szocialistákkal. Akárhogyan is történt, jelzésértékű:

Gyurcsány azt a Kiss Pétert győzte le a kormányfőjelöltségért vívott harcban, aki anno a rendszerváltozás előtt szárnyai alá vette Gy. Némethet. A hála nem politikai kategória – szól az ismert mondás, és ezt főhősünk maradéktalanul be is tartotta.

 

A jól helyezkedő, a párton belül még mindig fiatalnak számító politikus új pártfogója jóvoltából négy évvel később is bejutott a parlamentbe, ismét területi listáról. Csakhogy Gyurcsány hazugságbeszédének és az ezt követő tömegtüntetések hatására súlyos és hosszan tartó belső válság alakult ki az MSZP-ben, ami kihatással volt a párt koalíciós kapcsolatára is. Magyarán kezdett összeomlani a nehezen összetákolt „szocialista–szabaddemokrata világ”, így sok pártpotentáttal együtt Gy. Németh lába alól is kezdett kicsúszni a talaj. 

Csupán pár évvel később indult be a korrekciós mechanizmus a szocialista párton belül: 2009-ben a kormányfői poszton az erősen globalista-liberális Bajnai Gordon váltotta Gyurcsányt, ugyanakkor a szervezeten belül előretört a balszárny. Lendvai Ildikót választották meg pártelnöknek, majd az erős és önálló MSZP-t hirdető Mesterházy Attila lett a párt miniszterelnök-jelöltje 2010-ben. Ezzel párhuzamosan Gy. Németh pozíciói meggyengültek, amit jól mutat, hogy nem került befutó helyre a szocialisták parlamenti listáján.

Két ciklus és nyolc év után távozni kényszerült az Országgyűlésből. Aki ismeri a politikust, az pontosan tudja, hogy ez adta meg a végső lökést az újabb áruláshoz. 

Egy új nap kezdete

Ellentétben a BIT–MSZP váltással, ezúttal egy pillanatig sem tétovázott: első körben hagyta ott a szocialistákat a Gyurcsány Ferenc által 2011-ben alapított Demokratikus Koalíció kedvéért. Elsőre bátornak tűnhetett a döntése, a dolgok mélyére nézve azonban másképp fest a helyzet, ugyanis lehetőségek sokasága várta a friss szervezetben.  

A 2014-es önkormányzati választáson a XVII. kerületben célozta meg a polgármesteri széket: a DK jelöltjeként második lett a fideszes Riz Levente mögött. Kampányában azt mondta a pár év kihagyás után kompenzációs listáról közgyűlési mandátumot szerző politikus, hogy neki mindene Rákospalota. „A Madárdombot szeretem a legjobban. Itt építkeztünk, itt élünk 25 éve a férjemmel, ide született a fiam. Szeretem a csendes utcáit, a reggeli madárcsicsergést, a teraszon a nyár esti nagy baráti beszélgetéseket egy pohár rozéval a kezemben” – fogalmazott a baloldali jelölt, aki szemmel láthatóan imádta a városrész pezsgő művészeti és kulturális életét, az itt élő emberek lokálpatrióta szemléletét.

 

Csakhogy a négy évvel későbbi parlamenti választáson mégsem szeretett városrészében mérettette meg magát, hanem a politikailag jobb lehetőségekkel kecsegtető Újbudán.

Egy újságírói kérdésre megpróbálta megmagyarázni a lehetetlent: „az országgyűlési választáson az a fontos, hogy a jelölt ismerje a várost, a települést, ahol jelöltként elindul.”

Éppen ezért nem kicsit kétértelmű, hogy kampányanyagai, így óriásplakátjai is az „Új arc” szlogennel futottak. Ez sem jött be, hiszen Simicskó István (Fidesz–KDNP) legyőzte, így nem tudta nyolc év szünet után visszaverekedni magát a parlamentbe.

 

Maradt a budapesti szint, ahol végül bejött a számítása: bár a XVII. kerületi visszatérése nem sikerült, hiszen ismét alulmaradt fideszes vetélytársával szemben, azonban előkelő kompenzációs listás helyének köszönhetően ismét közgyűlési tag lett, ráadásul az ellenzéki megállapodások értelmében főpolgármester-helyettesnek delegálta őt a DK.

Ezzel visszaküzdötte magát a hazai politika élvonalába, azonban helyzete korántsem olyan rózsás, mint amilyennek elsőre tűnhet.

Hálátlan feladat

„Az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást.” – Karácsony Gergely lekicsinylően ezt mondta helyetteséről egy, a kampányban kiszivárgott hangfelvételen.  Az elhangzottak tökéletesen mutatják az ellenzéki összefogás korlátait:

a főpolgármesternek egy olyan politikust kellett felkérnie kulturális területekért felelős helyettesének, akivel nem túl jó a viszonya.

A Kontra városházi forrása szintén arról számolt be, hogy közel sem tökéletes az összhang Karácsony és Gy. Németh között. Elmondása szerint, amikor tavasszal a főváros vezetőjére kezdett ráégni a Pesti úti idősotthon ügye, és sokan bírálták amiatt, hogy nem látogatta meg személyesen az intézményt, maga helyett DK-s beosztottját küldte ki. „Ezt egyfajta büntetésként lehetett értelmezni. A főpolgármesternek kínos lett volna ilyen sok idő után a közvélemény nyomására kilátogatnia, így Erzsit bízta meg a feladattal. Egyértelműen ő vitte el a balhét Gergő helyett” – magyarázta, hozzátéve, hogy ennek nemcsak kifelé, hanem befelé, egész pontosan Gyurcsány Ferenc felé is volt üzenete.

 

Hasonlóról számolt be a 444 is. Azt írták, hogy „Gy. Németh abban is különbözik Karácsony többi helyettesétől, hogy erősebben képviseli pártja, a DK érdekeit. Ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebb autonómiája van a politikailag érzékeny ügyekről zajló vitákban.” A lap még egy fővárosi állítólagos forrást is megszólaltatott, aki azt mondta, hogy „többször hangzik el a szájából, hogy erről meg kell kérdeznem az elnökömet”.

Magyarán közel sem kényelmes a DK-s politikus helyzete: kénytelen folyamatosan a városházi és a pártérdekek között lavírozni. Gy. Németh Erzsébet tehát egyszerre figyel, és jelent pártjának, valamint támogatja a Gyurcsány Ferenc ellenlábasaként számontartott főpolgármestert. Azonban senkinek ne legyen kétsége afelől, kit és mit képvisel.

Ha kell, akkor üt, ha kell, akkor Soros-janicsár

„Százszázalékosan Gyurcsány Ferenc lekötelezettje, minden mozdulatát követi, minden utasítását betartja” – tartják róla a DK-ban. Ez jól megfigyelhető egyébként Gy. Németh mindennapi tevékenységében: gyakorlatilag mindent bevállal, hogy megfeleljen a pártelnöknek.

Ha kell, az ütőember szerepet is magára húzza, és nyíltan konfrontálódik: több alkalommal is a nyilvánosság előtt személyeskedett egykori pártjának, az MSZP-nek politikusaival.

Ebben a Facebook-hozzászólásában a szocialistáktól azóta kilépett Szanyi Tibornak szúrt oda. Mint ismert, a politikus egyértelműen a párt balblokkjához tartozott.

 

Máskor MSZP-s gyakornokokat tett helyre:

De ugyanígy arcát adta a kényes Soros-témához. Mint ismert, az amerikai milliárdos a 2015-ös migrációs válsággal került a magyar nyilvánosság érdeklődésének középpontjába, lévén, hogy a bevándorlás egyik legnagyobb nemzetközi támogatója.

„Magyarország is sokat köszönhet Soros Györgynek”

– mondta akkor, amikor ez az egyik legnépszerűtlenebb dolog volt az országban, 2017 második felében. Azonban a DK érdekei és az Európai Egyesült Államok eszméje mást diktált, így Varjú Lászlóval, a párt parlamenti képviselőjével átfestették a kormány tájékoztató plakátjait.

Forrás: AFP

Egy nappal később egy közleményt is kiadott, amelyben kifogásolta, hogy a KDNP ifjúsági tagozata (IKSZ) visszavonná Soros György Budapest díszpolgári címét.

Soros György kiemelten érdemes arra, hogy díszpolgár legyen

– kürtölte világgá, az országok gazdaságait sorra bedöntő multimilliárdost „Magyarország egyik kiemelkedő támogatójaként” jellemezve.

Gy. Németh nemcsak az embert, hanem annak Szent Ügyét is képviselte a magyar közvéleményben. Öt éve, amikor a migránsok elárasztották a Keleti pályaudvar környékét, képes volt kiadni egy közleményt, amelyben az illegális bevándorlók „helyzetét humánusan kezelő” fővárosi intézkedési tervet követelt Tarlós István akkori főpolgármestertől.

Családi összefogás – családi luxus

A baloldali politikus ellentétben munkájával, a magánéletében gondosan ügyel arra, hogy ne keltsen feltűnést az évek során felhalmozott vagyonával. Éppen ezért visszahúzódó életmódot folytat, viszonylagos szerénységét igyekszik megőrizni. Ez azonban már kevésbé mondható el családjáról: fia, Gyuricza Dániel közösségi oldala korábban tele volt hivalkodó tartalmakkal. 

Négy évvel ezelőtti születésnapjára egy olyan pezsgővel lepte meg magát, amelyet akkoriban 15 ezer forintért lehetett megvásárolni a szakboltokban.

 

2016 karácsonyára pedig befért egy Jameson Gold Reserve, melynek jelenlegi ára 40 ezer forint.

 

A luxusitalok mellett az ejtőernyős szabadesést sem veti meg, költséges hobbit választott magának.

 

2016-ben az üzleti életben is kipróbálta magát: a főváros turisztikailag egyik kiemelt helyén, a Kálvin téren nyílt Rukkola üzletvezetője lett. Ezen a felvételen személyesen érdeklődött a vendégeknél arról, hogy minden rendben volt-e a kiszolgálással.

 

Közösségi oldala szerint rengeteget utazik, a jelek szerint évente több külföldi út is belefér a büdzséjébe. Így többek között sörözött Lengyelországban, síelt Franciaországban, tevegelt a Szaharában, és koktélt szürcsölt Olaszországban. Az összes közül azonban a következő volt a top kiruccanás: amikor a szürke átlagemberek éppen csak visszarázódnak a munka világába,

Gy. Németh Erzsébet fia egy dubaji szálloda úszómedencéjéből szemlélte a fölé tornyosuló szürke felhőkarcolókat. Csodálatos kilátások szeptember tájékán, ez nem is kérdés.

 

Maga a hotelszoba is elsőosztályú volt, ahonnét lenyűgöző látvány nyílt a szürkés-kékes színekben pompázó tengerre. 

 

Döbbenetes luxus – kérdés, hogy ez mégis hogyan jött össze, ugyanis Karácsony helyettesének vagyonnyilatkozata ezt nem igazolja. A tavalyi évre vonatkozó bevallása szerint társtulajdonosa egy XVII. kerületi, 360 négyzetméteres telken fekvő 140 négyzetméteres alapterületű lakóháznak. Szerepel továbbá egy szántó a nyilatkozatában, az 1584 négyzetméteres, lovasberényi telken egy 30 négyzetméteres gazdasági épület is áll. Emellett társtulajdonosa egy üdülőnek Balatonakaliban. A DK-s politikusnak még autója sincs, és mindössze négymillió forintnyi követelést tüntetett fel.

Bár főpolgármester-helyettesként komolyabb összeget visz haza (bruttó 1 341 705 forint), mint korábban, jelentősebb megtakarítás, vagyon így sem látható a neve mellett.

Vállalkozásai közül egyedül a férjével közösen tulajdonolt N + GY Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-t tartotta meg, de ez sem ad magyarázatot a fentiekre: a cég tavaly az adók után csupán 164 ezer forintnyi bevételt tudott felmutatni.