Karácsony emberei: Atkári János

Az elvi kommunistából arisztokratikus demokratává átvedlett háttérember, aki a saját hazugságait sem tudja összerakni.

Karácsony Gergely közvetlen környezetében hemzsegnek az olyan politikusok, akik aktív kiszolgálói voltak a kommunista rezsimnek. Közös bennük, hogy a ’89 előtti politikai fordulattal gyökeresen megváltozott a demokráciához és a jogállamisághoz való hozzáállásuk: a vörös kiscsinovnyikokból pillanatok alatt a világ legnagyobb demokratái lettek, sőt, ma már egyenesen a szabad, zöld és modern Budapest leghangosabb támogatóiként mozgolódnak.

Atkári János
Atkári János

Ehhez a szekcióhoz sorolható az egykori nagyhatalmú főpolgármester-helyettes, az 1946 novemberében született Atkári János is, aki társaihoz hasonlóan csodálatos átalakuláson ment keresztül.

Mint kiderült, nem egyetlen ilyen fordulat volt karrierje során.

Az elvi kommunista

Életrajza szerint a hatalom egyetemi tanulmányai alatt szippantotta magába a bölcsész végzettségű (magyar-angol szakos) politikust. Tizenkét évvel az 1956-os forradalom után ugyanis elindította, megszervezte és vezette az országos mozgalommá terebélyesedő Studium Generale-mozgalmat.

Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy a szervezet „a hátrányos helyzetű, munkás-paraszt származású” középiskolásokat tanfolyamon készítette fel a felsőoktatásra.

A kommunista rendszer tele volt ellentmondásokkal, ez csak egy volt a sok közül: értelmiségi családi háttérrel ugyanis jóval nehezebb volt bekerülni a felsőoktatási intézményekbe, mint a „munkás-paraszt származásúaknak” (a legdurvább időszakban pedig ez sokszor kizáró ok volt). Így erősen kérdéses, hogy a valóságban ki is volt a hátrányos helyzetű 1989 előtt.

Atkári nem csak filantrópiából karolta fel a „hátrányos helyzetű” fiatalokat, hiszen ekkora már komoly politikai ambíciói voltak. Miután 1970-ben megszerezte a diplomáját, rögtön tanársegédi állást kapott az ELTE BTK angol tanszékén. Ez ebben az időben értelemszerűen csak úgy jöhetett össze, hogy

a kommunista rezsim politikailag megbízható személynek tartotta. 

Atkári János a Lenin-portré előtt.
Atkári János a Lenin-portré előtt.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy ugyanebben az évben Atkári az egyetem KISZ-titkára is lett. A politikai fordulat után ezt azzal próbálta kimagyarázni, hogy számára „a KISZ-élet semmi egyebet nem jelentett, mint a hátrányos helyzetű középiskolások esélyegyenlőségét célzó munkát.”

Csakhogy ahogy egy 1983-ban készült egyetemi doktori értekezésben olvasható,

a KISZ-es politikai nevelőmunka egyik legfontosabb követelménye az volt, hogy megfelelő számban neveljen az ifjúsági szövetség a párt utánpótlására felkészült, elkötelezett munkásfiatalokat.

Magyarán a kommunista ifiszervezetnek a közösségi összetartás mellett az is fontos feladata volt, hogy a fiatalokból jó kommunistát faragjon. Azzal, hogy Karácsony Gergely embere fiatal korában KISZ-titkár lett a bölcsésztudományi karon, hamar fontos és befolyásos szerepkörbe került: amellett, hogy megpróbálta megigézni az odajáró egyetemistákat, beleszólhatott az intézmény életének alakulásába is.

Csak zárójelesen: a bölcsészkari KISZ-vezetésnek Atkári János titkársága mellett többek között tagja volt akkoriban Csetneki Gábor, Galicza Péter, Hajdú András, Kepes András, Kúnos László, Margócsy István, Orosz István, Vörös Károly és Windt Zsuzsa. Mintha egy-két név ismerős lenne...

 

Atkári a ’70-es évek elején még lelkes és buzgó kommunista volt. A Történelmi Szemle 2017. évi negyedik számában Apor Péter, baloldali történész idézte fel a politikus gondolatait. Szavaiból többek között kiderült, hogy az egyetem első évei alatt Atkári „elvi kommunistának” gondolta magát.  „Ekkoriban a fiatal Marxot, Lukács Györgyöt és a Lukács-körnek az anyagait olvastam, aztán a kezdődő szociológiák felé orientálódtam” — magyarázta, hogyan került a szocializmus vonzáskörébe.  

Olyannyira megérintette az elnyomó rendszer és annak ideológiája, hogy ekkor még „kiüresedettnek, formálisnak látta a nyugati típusú demokratikus rendszereket”. Ebben megerősítette cambridge-i tanulmányútja, melynek során egy nemzetközi szemináriumon vett részt. „Azt gondoltam, hogy a polgári demokrácia, az egy formális demokrácia. És nem igazi […],, ahol az igazi döntések, azok nem az érintettek aktív részvételével formálódnak ki, alakulnak, és a demokratikus folyamatok, azok valójában manipulatív folyamatok. Tehát amiket amúgy elfogadna az ember igazi valójukban értéknek, azok valójában nem adekvát módon működnek, és manipulációra okot adóan realizálódnak. Ez volt nagyjából az összesítő benyomásom a dologról” — fogalmazott.

Atkári a kommunista eszme bűvöletében egészen odáig ment, hogy a nyugati fiatalokat önzőnek, a társadalom peremén élőkkel szemben közömbösnek tartotta. Úgy gondolta, számukra a demokrácia leginkább öncélú, elitista tevékenységet jelentett.

Idevágóan megállapította, hogy „a nyugati demokrácia ebből a szemszögből szép homlokzat, dekoráció maradt, mely a lényegi antidemokratikus, elitista politika elfedésére szolgált volna, és mintha egyúttal sebezhetővé is tette volna e társadalmakat a diktatórikus törekvésekkel szemben”. Erre a legfontosabb bizonyítékot az 1969-ben katonai puccs eredményeképpen hatalomra került görög diktatórikus rendszer szolgáltatta számára. „A polgári demokrácia sem tudja megakadályozni önmaga bukását.

Tehát alacsonyabb rendűnek ítéltem akkor a polgári demokráciát

— tetézte az eddigieket Atkári, aki ebben az időben belépett az MSZMP-be is.

Atkári János
Atkári János

De ahogyan az a baloldalon divatos volt, Atkári pályafutásának előrehaladtával alapjaiban változtatta meg álláspontját a kérdésben. Igaz, saját maga átpozicionálásának jóval korábban nekifogott, mint társai.

A tékozló kommunista

„Egyrészt nem akartam, hogy bárki azt gondolja rólam, hogy el akarom titkolni, vagy szégyellem. Sok mindent másképp látok azóta, de a pályaív töretlen. Csak az gondolhatja, hogy szégyellnem kéne, aki nem tudja, mit jelentett, illetve mit jelenthetett volna 1969-ben az új gazdasági mechanizmus kiteljesedése Magyarországon. Sokan számítottunk arra, hogy a társadalomban is megindul a demokratizálódás. Úgy tűnt, a kísérletnek van értelme” — így szabadkozott MSZMP-tagsága miatt a Magyar Narancsnak adott 2001-es interjújában az egykori szabad demokrata politikus.

Nyilatkozatából tökéletesen kirajzolódik, hogyan próbálta meg bagatellizálni a rendszerváltozás előtti szerepét: érvelése szerint csak azért vállalt közösséget a szocialista rendszerrel, mert meg akarta azt újítani. Csak zárójelesen: ez általános elterjedt kommunikációs panelnek számít a köpönyegváltó baloldali politikusoknál.

Atkári állítása ilyen formában nem állja meg a helyét, ugyanis az új gazdasági mechanizmust 1968. január 1-jén vezették be, amikor ő már nagyban politizált az egyetemen, azaz nem a korrekciós gazdasági lépés következtében lett kommunista.

Forrás: VS

Az ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a többek között a tervlebontásos rendszer eltörlését célzó kormányzati intézkedést már 1961—1963 környékén elkezdték kidolgozni, így elsőre akár hihető is lehet a „fedősztori”. Életszerűtlen ugyanakkor, hogy egy fiatal jövőbeli kormányzati tervek alapján válasszon magának ideológiát.

Szintén sorakoznak a kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy meddig tartott Atkári pályafutása a szocialista állampártban és a kommunista ifjúsági szervezetben. A Magyar Narancsnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az új gazdasági mechanizmus kisiklása után „rövid úton vége lett bölcsészkari KISZ-titkárságának és MSZMP-s pályafutásának, még 1971-ben”.

Csakhogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapjának 1971. évi májusi száma nem egészen erről tanúskodik. „Néhány nappal a TTK-sok választása után került sor a BTK KISZ-küldöttértekezletére, amelynek első napirendi pontjaként Atkári János vb-titkár beszámolt az 1970/71-es tanévben végzett munkáról” —  írták.

Hosszú, elhúzódó vitát követően a bölcsészkar KISZ-titkára Atkári János lett, akinek tehát összejött az ismétlés.

KISZ-titkár volt a Bölcsészkaron.
KISZ-titkár volt a Bölcsészkaron.

Nem igazán tűnik valószerűnek, hogy egy maratoni ülésen megválasztott tisztségviselő nem sokkal később bedobja a törülközőt, és otthagy mindent, amiért addig küzdött. Főleg, hogy a politikus elérhető életrajza szerint 1970 és 1972 között volt KISZ-titkár, ami nem egyezik a Magyar Narancs-interjúban elmondottakkal.

Arról nem is beszélve, hogy szemben a Magyar Narancsban tett állításával, a Mozgó Világnak a rendszerváltoztatás után tizenöt évvel azt mondta, hogy

1989-ig nem lépett ki az MSZMP-ből.

Arra, hogy a végsőkig kitartott az állampárt mellett, egészen elképesztő magyarázattal szolgált: „megpróbálom elmagyarázni, miért. Úgy éreztem, álságos minden döntés, amely az akkorra már rothadófélben lévő rendszerrel való szembenállásra irányult. A kilépéssel azt deklaráltam volna, hogy létezik az a dolog, amiből nekem ki kell lépnem, pedig az a dolog valójában már nem létezett. Van egy pikáns vicc, aminek csak a poénját mondom ki, mert nagyon jól illik az említett helyzetre: »nem kell levágni, lerohad magától is...«. Ezzel lehetne jellemezni azt a számomra magától értődő dolgot, hogy az akkori MSZMP-vel egyszerűen nem kell foglalkozni.”

A furcsa kanyarok miatt közel sem tisztázott, hogy Atkári mikor és milyen körülmények között távoldott el a hatalomtól. Ugyanis szakítani sosem szakított igazán vele.

A megtagadott kommunista

„Bölcsészkari KISZ-titkárságának és MSZMP-s pályafutásának végeztével” volt szabadúszó fordító, óraadó tanár, a Csepel Vas- és Fémműveknél szerződéses szociológiai munkatárs, és dolgozott a Kossuth Könyvkiadónál is (a Nemzetközi Szemle Szerkesztőségnél 1973 és 1980 között szerkesztőként; a Nemzetközi Almanach Szerkesztőségnél 1979 és 1984 volt között szerkesztőségvezető). Elmondása szerint utóbbi helyen megismerkedett „jó néhány gazdasági újságíróval, akik többféle szaklapba is kértek cikkeket tőle.”

Bár nem verte nagydobra, az egyetemi KISZ-ezést követően rövid ideig a budapesti KISZ-bizottság politikai munkatársa lett A felkérés elfogadását felesége terhességével indokolta meg.

A kisebb kitérők után 1984-ben a HVG elődjénél, a Világgazdaságnál kötött ki. Itt szépen lépdelt felfelé a ranglétrán: rovatvezető-helyettesként kezdte (1984— 1986), majd rovatvezetőként folytatta (1987), hogy aztán a rendszerváltás hajnalán az újság főszerkesztője legyen (1988— 1990).

A hetilapról — tudatos médiamanipuláció eredményeként — tévesen terjedt el a magyar közvéleményben, hogy rendszerkritikusságával hozzájárult a szocialista rend lebontásához. Ez köszönőviszonyban sincs a valósággal: a HVG, mint ahogy akkoriban az összes hazai lap, csak a kommunista állampárt (és propagandarészlegének) szoros felügyelete alatt működhetett. A nyolcvanas évek első éveiben, amikor Atkári a szerkesztőségében érkezett, pedig még bőven tombolt a diktatúra Magyarországon.

Így kizárólag politikailag irányított cikkek, írások jelenhettek meg „ellenőrzött” újságírók tollából. Ez pedig egyértelműen azt mutatja, hogy

a baloldali politikus valójában nem távolodott el a rendszertől, ellentétben azzal, ahogyan azt utólagosan interpretálni próbálja.

A változás a ’80-as évek második felétől benne volt a levegőben. Ekkorra ugyanis már egyértelművé vált, hogy a szocialista rendszer mind politikai, mind gazdasági értelemben fenntarthatatlan hosszú távon. Nem csoda, hogy a bizonytalan helyzetben sokan politikai helyezkedésbe kezdtek, így a HVG szerkesztősége is egyfajta finomhangoláson ment át. Az kétségtelen tény, hogy a ’89-es fordulatot megelőző egy-két évben valóban jelentek meg rendszerkritikus írások a lapban, ugyanakkor ez annak volt köszönhető, hogy a központi hatalom látványosan meggyengült. Mivel ekkor már csak idő kérdése volt, mikor roppan meg végzetesen az autoriter rezsim, így nem számított különösebben bátor dolognak a rendszer narratívájával (jellemzően puhán) szembemenő írásokat közölni.

Azzal egyidőben, hogy a szocializmus válságba került, Soros György amerikai milliárdos elkezdte kiterjeszteni befolyását több, volt szocialista országban, így Magyarországon is.

Az 1983-ban létrehozott szervezete, a Nyílt Társadalom Alapítványok legfontosabb feladata az volt, hogy felkészítse az egykori pártpotentátokat a változásra, így a hithű kommunistákból demokratákat faragjon, valamint bevonzza a szervezetbe a változásban reménykedő lelkes, ám naiv fiatalokat.

Soros György már 1983-ban visszatért Magyarországra.
Soros György már 1983-ban visszatért Magyarországra. Forrás: AFP

Soros az alapítványán keresztül nyelvtanulás és külföldi tapasztalatszerzés céljából különféle ösztöndíjakat írt ki nemzetközi tanulmányutakra, amelyek közül a HVG-nél ekkor már rovatvezetőként dolgozó Atkári is megcsípett egyet. Az amerikai milliárdos jóvoltából a bölcsész végzettségű, angol nyelvben utazó politikus-újságíró 1988-ban öt hónapot tölthetett el New York-i Columbia Egyetemen, ahol közgazdaságtant tanult.

Atkári nevét egyébként fel is tüntették az 1987-es Soros Évkönyvben, ahol többek között számba vették a 1987— 1988-as tanév ösztöndíjasait.

1987-es Soros-évkönyvben is szerepel a neve.
1987-es Soros-évkönyvben is szerepel a neve.

Bár Karácsony Gergely embere több alkalommal is azt mondta, hogy a „rendszerváltáskor”, „a rendszerváltás időszaka alatt odakinn volt”, ez sem fedi teljesen a valóságot. Az öthónapos Soros-tanulmány után ugyanis egyből visszatért Magyarországra, ahol rögtön előrelépett a szerkesztőségi hierarchiában.

Még 1988-ban a Világgazdaság főszerkesztő-helyettese lett, és a pozíciót egészen 1990-ig megtartotta. A szocializmus bedőlt, a rendszer romjain pedig sokan ügyeskedni kezdtek. Így volt ezzel Atkári János is, akinek ekkora már komoly politikai motivációi voltak.

Az egykori  „elvi kommunista" így hosszú évek után visszatért a közéleti küzdőtérre, nem is akárhogyan: megrögzött demokrataként.

Az arisztokratikus demokrata

„A Világgazdaság főszerkesztő-helyetteseként dolgoztam, és itt ért a felkérés, amely Magyar Bálint (volt szabad demokrata miniszter — szerk.) baráti köréből érkezett. Az első megkeresésre a válaszom az volt, hogy nem. (...) Amikor aztán másodszor is megkerestek, Demszky már főpolgármester volt. Ekkor sajtófőnöknek hívtak, amire végül is igent mondtam, mert jobban vonzott, mint a korábbi megkeresés, amelyben főpolgármester-helyettesi megbízást kínáltak —  mesélte 2005-ben a Mozgó Világnak, hogyan valósult meg a gyakorlatban az átállás.

Forrás: AFP

A beszélgetésből kiderült, hogy Atkári a ’89-es fordulat után „arisztokratikus demokrataként” jellemezte magát. „Én magamat arisztokratikus demokratának tartom, mások ezt durvábban úgy fogalmazzák, hogy rosszindulatú vagyok. De meg merem mondani, hogy szerintem a magyar lakosság jelentős része alapvetően kádárista” — magyarázta a kommunista állampárt mellett az utolsó utáni pillanatig kitartó ex-SZDSZ-es politikus.

Miután Atkári Demszky környezetébe került, rögtön világossá vált számára, hogy a főpolgármester abszolút felkészületlenül került a pozícióba. Szerinte ez érthető, hiszen az előző rendszerben nem tudott ilyen jellegű tapasztalatokat szerezni. Nem úgy ő maga, aki a KISZ-ezésnek, és MSZMP-zésnek köszönhetően „némi szervezési tapasztalat birtokában elég jól átlátta a tennivalókat”. Így bekerült Demszky bizalmi körébe, a főpolgármester pedig egyre több kérdésben egyre jobban hallgatott rá. „Úgy nézett ki, hogy egyre fontosabb, amit én mondok, így aztán annak a kabinetrendszernek a főnökévé nevezett ki, amelyet sajtófőnökként én magam hoztam létre” – érkezett az újabb megbízatás.

Így az első ciklusban kabinetfőnökként segítette a szabad demokrata városvezető munkáját, azonban

az igazán nagy áttörés 1994-ben következett be karrierjében: bár korábban visszautasította a felkérést, ezúttal belement a főpolgármester-helyetteségbe.   

Egyből gazdasági helyettes lett, amivel Demszky mögött a legbefolyásosabb politikussá lépett elő a budapesti politikában. Csillaga az egekbe emelkedett, és ebből a pozícióból több mint egy évtizedig segítette felettesét.

Forrás: PS

A Kontrának a Demszky-éra folyamataira rálátó forrása szerint fővárosi szinten sokáig elképesztő hatalma volt Atkárinak.

A háttérből helyettese mozgatta az akkor még tapasztalatlan, visszafogott és aránylag szerény főpolgármestert, főleg gazdasági vonatkozású ügyek kapcsán. Egyszerre volt barátja, segítője és bizalmasa. Nem áll messze a valóságtól, ha azt mondjuk: 2004-ig lényegében ő irányította a fővárost” – fogalmazott. 

Csakhogy az informátorunk által „fafejűként, öntörvényűként” jellemzett SZDSZ-es politikus nem tudta meghazudtolni önmagát, és kompromisszumképtelenségéről tanúbizonyságot téve 1995-től folyamatosan hadakozott a koalíciós társakkal, a szocialistákkal.

Atkári először 1995-ben, a gázművek privatizációjakor került szembe az MSZP érdekcsoportjaival. A meghiúsult expo miatt a főváros a csőd szélén állt, nagy szüksége lett volna a pénzre. Az MSZP és az SZDSZ megállapodott: attól függően, hogy melyikre érkezik kedvezőbb ajánlat, vagy a kisebbségi, vagy a többségi részvénycsomagot adják el. A szocialisták azonban felrúgták a megállapodást, ezért a főváros kénytelen volt a kisebbségi tulajdont értékesíteni. Atkári állítólag őrjöngött a puccs miatt, árulóknak bélyegezve politikai szövetségeseit. 

1999-ben szintén kenyértörésre került sor a két párt között, ekkor robbant ki ugyanis a sajtóban „kábelvitának” elkeresztelt ügy. A konfliktus alapja az volt, hogy az ELMŰ fizetés nélkül használta a fővárosi tulajdonú földalatti kábelcsatornákat. Vajda Pál szocialista főpolgármester-helyettes azt szorgalmazta, hogy kölcsönösen tekintsenek el a kártérítéstől, mivel a főváros is használta az ELMŰ csatornáit. Atkári azonban nem vette figyelembe a szocialisták kérését, és vizsgálatot indított az ügyben. Ebből kiderült, hogy a főváros ötméternyi, az ELMŰ viszont mintegy hetven kilométernyi kábelcsatornát használt.

Akkora botrány kerekedett a szocialisták korrupciógyanús üzelmeiből, hogy Demszky hetekre száműzte kabinetjéből az MSZP által delegált városvezetőket. Sőt, megnyirbálta Vajda hatásköreit is. Mindezek után nem csoda, hogy a fővárosi koalíció a legnagyobb válságát élte át.

A hannoveri villamosok beszerzésekor a szabad demokrata politikus újra szembekerült a szocialistákkal. Sajtóértesülések szerint ekkor hátrált ki először pártja, az SZDSZ és Demszky Atkári mögül. A főpolgármester egyébként egészen 2004 őszéig kiállt Atkári mellett az MSZP elleni küzdelmében.

Hannoveri villamosok
Hannoveri villamosok

Bár nem feltétlenül vág ide, de mindenképpen izgalmas részlet Atkári pályafutásának ebből a szakaszából a következő. Tíz évvel a rendszerváltoztatás után a Fővárosi Közgyűlés rászánta magát, hogy nekifusson Sztálin díszpolgári címe eltörlésének. Erről szavaztak is a képviselők, a végeredménnyel kapcsolatban azonban érthetetlen módon bizonytalanságok merültek fel. A MIÉP-frakció kifakadt, hogy Atkári nem a valóságnak megfelelően összesítette a szavazatokat. Ugyanis a szabad demokrata főpolgármester-helyettes 19 igen és 19 tartózkodó voksot regisztrált, amivel nem ment volna át a javaslat. Ugyanakkor a parlamenti gyorsírók által készített jegyzőkönyv 18 igen és 17 tartózkodó szavazatot rögzített. Ez esetben viszont törölni kellett volna a szovjet diktátort a budapesti díszpolgárok sorából.

Sztálin díszpolgári címének visszavonását megfúrta Atkári.
Sztálin díszpolgári címének visszavonását megfúrta Atkári.

Visszatérve Atkári a szocialistákkal folytatott harcára: jól jelezte a közöttük lévő feszültséget, hogy a 2002-es önkormányzati választást követő koalíciós alkudozásokon Atkári megtartásáért cserébe Demszkynek új főpolgármester-helyettesi posztot kellett adnia a szocialistáknak. Az MSZP ugyanis nem akarta látni a megszorító politikát képviselő politikust a fővárosi vezetésben, számukra bárki jó lett volna, leszámítva Atkárit. Mint ismert, a szabad demokrata főpolgármester-helyettes rendszeresen a BKV összeomlásával fenyegetőzö, hitelfelvételt jelentett be, és forráshiányra hivatkozva stoppolta a különböző fejlesztéseket.

A szocialisták leszögezték, hogy részükről csak akkor maradhat, ha a főpolgármester hatásköröket von el tőle.

Demszky két évig tartotta magát, amikor azonban 2004 környékén népszerűsége mélypontra került, engedett a koalíciós társ nyomásának, és fokozatosan megfosztotta bizalmasát hatásköreitől.

2004 novemberében a fővárosi MSZP kérésére először kivette a kezéből a forrásmegosztással összefüggő döntéseket, nem sokkal később pedig konkrétan lefokozta a főváros egykori befolyásos politikusát. A főpolgármester levélben tájékoztatta helyetteseit arról, hogy innentől kezdve nem Atkári János lesz az első számú helyettese, hanem csupán az ötödik lesz a rangsorban. Bár hivatalosan nem indokolta döntését, városházi pletykák szerint az vitte rá, hogy „sok ügy, fejlesztés Atkári fukarsága miatt állt meg, hiúsult meg”.

Ezzel nem lett vége a szabad demokrata politikus vesszőfutásának, hiszen meggyengítését követően főnöke minimálisra csökkentette hatáskörét. Demszky ugyanis magához vonta a költségvetés előkészítésével kapcsolatos jogköröket és a város működésében kulcsszerepet játszó közműtársaságok felügyeletét. Atkárinak innentől kedzve csak a helyi adókkal kapcsolatos feladatokért felelt.

A teret vesztett politikus haragja azonban a szocialisták helyett a főpolgármesterre irányult, többször is nyíltan bírálta egykori mentorát. Olyanokat mondott róla, hogy a főváros érdekét jobban szolgálná, ha nem Demszky Gábor lenne a főpolgármester. Ezt azzal indokolta, hogy „olyan politikai légkört teremt egyik oldal és másik oldal között, ahol az értelmes eszmecserére, tárgyilagos, elemző döntéselőkészítésre és döntéshozatalra egyre kevesebb esély van".

Az SZDSZ nem vette jó néven a kilengést, és Atkárit rövid időn belül kizárták a párt fővárosi frakciójából. Erre a politikus megismételte korább gondolatait, miszerint „mindenképpen változtatásra van szükség a főváros élén, mert a főpolgármester elvesztette az érdeklődését a város iránt.” Nem sokkal később újabb bírálatot fogalmazott meg, amikor arról beszélt, hogy „a koncepciótlan, gyáva, hazug, rövidlátó költségvetés az ellenzék vaksága és a tömegek közönye miatt nem kapott még nagyobb kritikát”.

Forrás: PS

Ezzel visszavonhatatlanul megromlott Atkári és Demszky kapcsolata, ami előbbi távozásához vezetett. A 2006-os önkormányzati választáson az SZDSZ már nem számított rá, így nemhogy komolyabb pozíciót nem kapott, de még a közgyűlésbe sem jutott be.

Atkári a Mozgó Világnak adott interjújából kiderült, hogyan látta a szakítást, amit elsősorban Demszky személyiségváltozásával magyarázott. „Úgy látom, hogy 2004 óta a főpolgármester végképp nem tűr el semmiféle kontrollt, mindenféle kritika egyre kényelmetlenebb a számára. Ahhoz, hogy ő ezen túl tudjon lépni, nagyon nagy formátumú személyiségnek kellene lennie, vagy valami olyasminek kéne történnie, ami őt gyökeresen kirángatja ebből a mostani állapotából” — fogalmazott, hozzátéve, hogy erre már nem lát esélyt.

De a legszebb az egészben az, hogy az egykori kommunista politikus Arthur Kostler csodálatos regényével, a Sötétség délbennel állította párhuzamba eltávolítását. „Egyszer csak úgy adott túl rajtam, ahogy azt Arthur Köstler Sötétség délben című regényéből egy bizonyos Rubasov elvtárs történetéből megismerhettem, vagyis álságosan és a hátam mögött meghozva a döntést. Erre nem számítottam, és nagy csalódást okozott”— elevenítette fel megmosolyogtató módon a korábbiakat.

Hátbaszúrás ide, hátbaszúrás oda, Atkárinak vissza kellett vonulnia a politikától. Nem is kevés időre.

Az újrahasznosított demokrata

Miután kigolyózták a városházáról, Atkári a Pénzügykutató Zrt. igazgatója lett, igaz, ennek nincs nyoma a céges adatbázisban. A szervezet öndefiníciója szerint az 1968-ban létrehozott Pénzügykutatási Intézet szellemi örököse. 1987-ben azért alapították meg, hogy „a társaság független magánvállalkozásként folytassa azt a szellemi hagyományt, amelyet a reform-műhely elődje képviselt”.

Kérdés, hogy az MSZMP-ben is mozgolódó, de végül a pártból kizárt Lengyel Lászlóval mindez mennyire hihető. A Pénzügykutató honlapján a politológust mai napig elnök-vezérigazgatóként, Atkárit pedig vállalkozóként tüntetik fel. Demszky egykori bizalmasának egyébként több gazdasági-politikai témájú publikációja is elérhető az oldalon, ami azt jelzi, hogy nem szakadt el teljesen a politikától.

Ez nem sokkal később be is bizonyosodott: a 2010-ben főpolgármesterré választott Tarlós István (Fidesz—KDNP) pénzügyi főtanácsadójának nevezte ki a Demszky-korszak emblematikus figuráját, amivel értetlenséget váltott ki a jobboldali sajtóban. Igaz, nem sokáig tartott közöttük az együttműködés: a jobboldali városvezető 2012. február elsejével menesztette beosztottját.

Így Atkári jó időre ismételten kikerült a hazai politika elsővonalából, maradt neki a Lengyel László-féle pénzügyi elemző cég. De, mint annyiszor karrierje során, újra visszaverekedte magát a budapesti politika felső köreibe. A tavalyi önkormányzati választást követően a 2010 előtti baloldali világ restaurációjának részeként komoly pozíciót kapott Karácsony Gergelytől: igazgatósági tag lett a Fővárosi Csatornázási Művekben. Feladatai között szerepel a csatornázási művek privatizációs szerződésének áttekintése, valamint a részvények visszavásárlásának előkészítése is.

Budapest, 2015. december 2.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért képviselője, Zugló polgármestere nyilatkozik a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a Városháza dísztermében 2015. december 2-án.
Budapest, 2015. december 2. Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért képviselője, Zugló polgármestere nyilatkozik a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a Városháza dísztermében 2015. december 2-án. MTI/Soós Lajos

Sikerszériája folytatódott, hiszen a baloldali józsefvárosi városvezetéstől is megbízást kapott. „Atkári Jánost kértem meg arra, hogy tekintse át a költségvetésünket, illetve az önkormányzat anyagi helyzetét. Olyan előterjesztést várok tőle, amiből kiderül, mekkora mozgástere van az önkormányzatnak. Csak ezután fogok tudni erre válaszolni.”árulta el Pikó András polgármester a HVG-nek, amit azzal indokolt meg, hogy Atkári „szakértelme aligha kérdőjelezhető meg”. Szavaiból kiderült, hogy az egykori SZDSZ-es főpolgármester-helyettes egy évet vállalt, megbízása pedig „részben politikai megfontolásból” történt.

 

Az elvi kommunista tehát megérkezett, és Karácsony Gergelynek köszönhetően újra megerősödött. Ahogy az eddigiekből kiderült, esetében a határ a csillagos ég.