Karácsony az egyetlen saját gondolatáért is bocsánatot kért az Economist-interjút követően

Portréinterjút közölt a főpolgármesterrel az Ecommunist Economist, merő véletlenségből az ellenzéki előválasztás előtt éppen csak kevéssel. Igaz, Karácsony Gergely annyira jelentőségteljes személyiség, hogy ez a portréinterjú elsősorban mégis

Inkább Orbán Viktorról szólt.

A beszélgetés természetesen pontosan kidomborítja Karácsony ócska opportunista mivoltát, és bebizonyítja, hogy valójában egy hataloméhes báb, aki az első füttyszóra hagyja is a főpolgármesteri „munkát” a fenébe. Persze okosan felépített karakter az övé: a jámbor, értelmiségi áldozat, aki a hatalom elnyomása miatt kénytelen elvállalni a hasonlóan elesett tömegek képviseletét először Zuglóban, majd a zuglóiakat dobva Budapesten, majd a budapestieket dobva az egész országban.

Ám az interjú mégsem arról marad majd emlékezetes, hogy milyen betanult frázisokkal válaszolt az előre leegyeztetett kérdésekre a jövendőbeli miniszterelnök-jelölt-jelölt, hanem arról a harmatgyenge marketingfogásról, amit a PR-osok kitaláltak neki. Karácsony az interjú egy pontján ugyanis Orbán Viktor termetén élcelődött összemérve azt a sajátjával. Az interjú közlése után pedig nem sokkal bocsánatot kért, megmutatva, hogy micsoda nemes jellem is ő. Mi, itt a konzervatív oldalon valójában hozzá vagyunk szokva az efféle szemtelenséghez, hiszen a balliberálisoknál nem csak hogy megengedett, de egyenesen kötelező is Orbánt Hitlerhez és/vagy Rákosihoz hasonlítani.

A trükk azonban valójában a bocsánatkérés volt.

Így nem csak hogy kielégítette a szinte folyamatosan acsarkodó ellenzéki szimpatizánsokat, de a jóemberkedő, örökös képmutatók felé is tett egy szép nagy gesztust. Két legyet ütött egy csapásra. Mesteri. Csakhogy nem látjuk a bodyshaming-ellenes femináci kommandó tiltakozását. Hol van az ilyenkor mindig az első sorból ordítozó, magából kikelt Szabó Tímea vagy Széll Bernadett? Hol vannak a feltartott mutatóujjal erkölcsi magaslatokból prédikáló Momentum-lányok?

A kérdés költői, természetesen, ahogy megszokhattuk már, az ellenzéki oldalról bárki kövérezhet, sértegethet, de még zsidózhat is következmények nélkül.

Most persze mi is nekiállhatnánk pikírt megjegyzéseket tenni arra vonatkozóan, hogy Karácsony még egy nyelvvizsgát vagy egy átkozott jogosítványt sem képes szerezni, meg hogy igazán beilleszthetne már egy fél Orbit-rágót a foghíjába. Vagy hozzákezdhetnénk a farokméregetéshez mi is: ki a tökösebb, Orbán Viktor, vagy Karácsony Gergely? De tekintsünk el most a prosztóságtól, ez maradjon a baloldali politikusok sajátja. De ha már az számít igazán, hogy ki mekkora, akkor „nézzetek a táblára”:

Fidesz 48%, Párbeszéd 1%