Kanye West évek óta az első igazán kártékony szereplő a jobboldali médiában

Most éppen arról nyilatkozott, hogy sokra tartja Hitlert, a holokauszt kamu volt, és Obama a zsidók elnöke. Ez már nagyon büdös.

Kanye West fényesebb a napnál. Persze nem az esze vagy a kiemelkedő muzikalitása miatt. A probléma vele kapcsolatban sokkal mélyebb, mint ahogy az elsőre tűnik. Sokáig mindenki azt hitte, hogy valamiféle showbusinessből érkező jobboldali szabadságharcos, egy igazi elszabadult gatling, csakhogy ennél valószínűleg sokkal kiábrándítóbb a történet.

 

Kanye évek óta az első igazán kártékony entitás a jobboldali médiában. A megtérése szép és üdvös dolog, ennek mindig örülni kell. Hogy mennyire valós a sztori, azt a cikk végére ki-ki maga döntse el.

Miután a kereszténysége körüli paláver kezdett alábbhagyni, beleállt olyan dolgokba, amelyekről valóban érdemes lenne beszélni! A hollywoodi molesztálásokról, az ipar belterjességéről, a politikai üzeneteikről, a pedofilokról is elmondta a véleményét. Olyan témákat pendített meg,  amelyeket tényleg be kell emelni a közbeszédbe. Úgy tűnt, hogy ez az ember a népszerű keresztény jelző mellé felveszi a szabadságharcost is.

Belülről jött, látta mi történt a zene- és filmiparban, pontosan tudta tehát, hogy melyek azok a dolgok, amelyek körül meg kell törni a tabut, és amelyekről egy külsős nem szólhatna hitelesen. A konzervatívok pedig felemelték, hogy íme, itt a mi hősünk! Aztán mi történt?

Még Donald Trumphoz is elment, aki egy kurta-furcsa közleményt is kiadott arról, hogy járt nála Ye, de vitt magával egy furcsa embert, akit nem ismer, és nem tudja ki ő. Később kiderült, hogy ez a tébolyult és leginkább orosz ügynöknek tűnő Nick Fuentes volt. Tehát Ye Trumpot „összefuenteszezte”, ráadásul épp akkor, amikor a félidős választásokat megnyerte.

Nick Fuentes
Nick Fuentes

Ezek után pedig jött most az interjúja Alex Jonesnál, aki nem szívbajos, de azon a mértéktelen zsidózáson és holokauszttagadáson, valamint már-már orosz állami tévébe illő cárimádaton még ő is meglepődött, amit West lenyomott.

Ye tulajdonképpen három órán át zsidózott, és arról beszélt, hogy Hitler micsoda tehetséges és tiszteletreméltó ember volt, hogy a holokauszt természetesen hazugság, és Obama is a zsidók elnöke.

Ezzel a blődséggel az összes korábban felvetett témáját hosszú időre elhiteltelenítette: a kereszténységet, Trumpot, a konzervatívokat, Candice Owenst, a hollywoodi problémákat. Ezeket a fontos kérdéseket mind-mind összenácizta, összeyezte, összeholokauszttagadózta. Akinek ez nem büdös, akinek ez nem világít a sötétben, az olvassa el még egyszer a cikket.