- Korábbi írásunkban beszámoltunk arról, hogy a Jobbik-alelnök Potocskáné Kőrösi Anita Budapesten tartózkodó fia egy fővárosi közterület megrongálásával dicsekedett a TikTok-oldalán.
- A Kontra birtokába került mostani videó pedig arról tanúskodik, hogy a magát a családanyák gyöngyének beállítani szándékozó politikus csemetéje kábítószer előállítását tervezgeti, illetve ezzel henceg a közösségi oldalán.
Mindannyian voltunk kamaszok, és ma már sokan tudjuk azt is, hogy az ember nem mindig hibáztatható a gyermeke butaságaiért. De azért az mindenképp elgondolkodtató, amikor magát a családanyák gyöngyének beállítani szándékozó országgyűlési képviselő felnőtt gyermeke azzal dicsekszik a TikTokon, hogy metafetamint igyekszik „főzni”. Lehet nem tesz jót a kamasznak a fővárosi egyedüllét?
Mi a metamfetamin?
A metamfetamin egy illegális drog, ami ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a kokain vagy a többi kemény utcai drog. Számos beceneve van – feta, ice, met vagy a leggyakoribb, a speed. (Lásd a szlengnevek listáját.)
Ez egy veszélyes és erős kémiai anyag, és mint minden drog, méreg, amely először élénkítőszerként hat, majd módszeresen tönkreteszi a testet. Így fogyasztása súlyos egészségügyi problémákkal – emlékezetkieséssel, agresszióval, pszichotikus viselkedéssel, de súlyosabb esetben akár szív- és agykárosodással is – jár.
A mettől nagyon könnyen függővé lehet válni. A drog felemészti a test erőforrásait, és olyan pusztító sóvárgást alakít ki, amelyet csak még több drog fogyasztásával lehet enyhíteni.A kristálymet hatása koncentrált, és sok fogyasztója arról számolt be, hogy már az első használat után függővé vált tőle.
Forrás: https://www.mondjnemetadrogokra.hu
Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselő fiáról korábban megírtuk, hogy rendszeresen egy V. kerületi Nádor utcai lakásból jelentkezik be közösségi oldalain,
véletlenül pont arról a környékről, ahol az édesanyjának biztosít közpénzből lakást az Országgyűlés Hivatala.

kapcsolódó
-
Potocskáné is trükközhet a lakhatási támogatással
Úgy tűnik, hogy jobbikos szokás lett az Országgyűlés által finanszírozott lakásokkal való trükközés. Az elmúlt időszak azt is bebizonyította, hogy hiába "tolvajoznak" a mára baloldalivá lett párt képviselői, mert hát időről időre lebuknak, hogy nem vetik meg sem közpénzt, sem a jó autókat sofőrrel, sem a jó helyen lévő lakásokat. És még ügyeskednek is velük.
Ráadásul nem is kevés pénzbe kerül Potocskáné budapesti lakhatása az adófizetőknek: havi 345 ezer forintból fizetik számára a bérleményt. A posztok alapján azonban komolyan elmerengtünk azon, hogy egészen véletlenül nem a képviselőnő fia használja-e a közpénzből fenntartott belvárosi lakást.
Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a jobbikos nő fia feltehetően ebben a lakásban készült előállítani a drogot, akkor az több kérdést is felvethet.

Potocskáné gyermeke a Kontra információi szerint a középiskola elvégzése után nem tanult tovább, és jelenleg egy Váci utcai ruhaboltban dolgozik, ami gyalog pár perc alatt elérhető a Nádor utcából.
A pesti magány azonban láthatóan nem tesz jót a Jobbik-alelnök fiának, hiszen nemrégiben egy közterületi oszlop eltulajdonításával dicsekedett, most pedig kábítószer előállításával. Lehet jobb lenne, ha közelebb lenne a szüleihez és azok siófoki lakásához.