Juszt László jelenleg a Tóth József vezette XIII. kerület televíziójánál, a TV13-nál műsorvezető. A problémája az, hogy még mindig azt hiszi magáról, tényező a közéletben, de valójában már szinte senki nem kíváncsi a véleményére. Az, hogy egy kerületi televíziónál van, azt is bizonyítja, hogy a nagy baloldali újságok és televíziók sem nyújtottak számára segítő kezet. Könnyen lehet, hogy nem véletlenül.
Hiszen Juszt mindenkivel tengelyt akasztott, és már koránt sincs akkora befolyása a dolgokra, mint amikor barátja, apja egykori beosztottja volt a miniszterelnök (Medgyessy Péter) vagy épp a szintén gyerekkori barátja a főpolgármester (Demszky Gábor).
A Facebook által határolt kis világában néhány tízezer elvakult szocialista szavazónak ugyan tud még rendszeres „lelki táplálékot" nyújtani posztjaival, átitatva a hozzá hasonló kiégett komcsi figurák mélységes gyűlöletével.
De valljuk be: valódi befolyását már rég elvesztette.

Ő az igazság bajnoka, aki szerint persze a demokrácia és a sajtószabadság csak akkor létezik, ha ő főműsoridőben a tévében van.
Neki mára már csak a TV13 maradt, ami hozzá hasonló kibukott televíziós múmiákkal van tele - pl. Havas, Bánó, Bolgár.
Juszt az örök sértett, a perbajnok, hiszen kedvenc időtöltése perek indítása mindenféle témákban, ő az örökös Tévé Ügyvédje (jogi diploma nélkül).
Apja miniszterhelyettes volt a kommunizmusban, de még ő sem tudta megmenteni a kirúgástól
A pártállam kegyeltjeként nőtt fel. Ezt akkor sem tagadhatja, ha mindig előjön azzal, hogy ő bizony egy pártnak sem volt tagja és amúgy is az objektivitás szobra, ennek jegyében üti kizárólag a jobboldalt (egyre erőtlenebbé váló kacsójával).
Apja, dr. Juszt Lajos a 70-es évektől a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője volt, 1978-tól 1988-ig pedig az egészségügyi miniszterhelyettes. A legbelső kör tagja, a legfelső szféra hivatalnoka a pártállam idején.

Juszt László a 70-es évek második felétől szerepel a magyar médiában. Gyakori szereplője a konfliktusoknak, nem egy simulékony személyiség. Apjának jó eséllyel komoly szerepe lehetett abban, hogy ő vezető újságíró lett és sokat szerepelt a médiában.
Speidl Zoltán a Napi Magyarország 1999. november 15-i számában egy, az életrajzában ritkán idézett részletet fedett fel: „A MÚOSZ- iskolán ugyanis, ahová 1975-ben együtt jártunk, nem az újságírói kurázsiról szóló történetet tudtuk. Ami tény: kirúgták őt nemcsak a Krónikától, de az iskolából is.
Az ok, így hírlett akkoriban: Juszt egy ismert újságíró munkáját adta be szakdolgozatként (az egyszerűség kedvéért; plagizált) s próbált meg ily módon „diplomát” szerezni.
A história folytatása: Juszt kevés idő múltán az akkori Hétfői Híreknél dolgozott, 1977-ben pedig televízióban bukkant föl; „száműzetése” átmeneti volt csupán. Megjegyzésre érdemes: az újságíró édesapja akkoriban miniszterhelyettes volt, így könnyen lehet, hogy komoly szerepe volt Juszt első kimosdatásában.

Horn Gyula térdén
Juszt nagy elánnal állítja magáról, hogy soha egy pártnak sem volt a tagja és soha nem húzott senkihez. Azt is mondja, hogy ő mindig ugyanott állt, csak ez egy időben jobboldalnak látszott, mostanában meg inkább baloldalnak. Na persze.
A privilegizált elit életét élte a kommunizmusban apja magas rangú beosztása révén. Apja egy ideig Medgyessy Péter főnöke volt, akihez barátság kötötte.
Ezt a barátságot a későbbi miniszterelnök nem felejtette el, Juszt is elismerte, hogy segített Medgyessy a pályára történő visszakapaszkodásban.

Kerényi Imre 2002-ben – reklamálva a baloldali médiatúlsúlyt - ezt írta róla: „Juszt László édesapja egészségügyi kormány- férfiú és nagykövet volt a régi rendszerben. A gyermek Juszt László nyilván sokszor nyaralt az aligai pártüdülőben. Talán Kádár bácsitól is kapott fejecskéjére barackot. Hírlik, Horn Gyula térdén lovagoltatta. Képzeljük el a gyermek Juszt Lászlót Horn Gyula térdén. Amint arcán szétterül az öröm és azt mondja Gyula bácsinak: gyia! Kádár bácsi a bokor mögött mosolyog. Juszt László ide szocializálódott. Ide és csak ide hűséges. Ide és csak ide empatikus. Ő jó ember. Jót akar magának is, az övéinek is. Jól is megy a dolog. Neki is, meg az övéinek is.”
Hát pontosan ennyire volt és ma is pontosan ennyire elfogulatlan újságíró Juszt.
Kommunistából antikommunista, majd újra kommunista
Pályafutása tele van furcsábbnál furcsább balhékkal. Őt végül mindenhonnan kirúgták nehéz természete miatt.
Sértődött ember, ezt már 2002-ben is tudták róla, azóta ennek tünetei csak súlyosbodtak.
Szintén Kerényi írta róla: „Juszt László korábban a mi oldalunkon állott. Velünk harcolt a rendszerváltozás idején. Remek riportokat készített. Antikommunista volt. Annak ellenére, hogy Szófiában tanult… Aztán bevetette magát a királyi televízióba. Kezét csókolom. Aztán ott sérelem érte. Lehet, hogy jogos. Lehet, hogy jogtalan. Nem tudhatjuk.
És jött a bosszú. A szent háború. A dzsihád. A puncs és puccs a Korda-villában. A szisztematikus médiaterror. A kezét csókolom helyett a kezét csonkolom.
Juszt mindenkit megleckéztet. Szoci kormányok idején az igazságszolgáltatást és a rendőrséget (ld. Tévé ügyvédje), polgári kormányzás idején mindenkit.
Mostanában kedvenc témája a miniszterelnök, a miniszterek és a kultúra meghatározó egyéniségeinek a gyepálása.
Juszt nem tagadta, hogy a szocialisták hatalomra kerülése után Medgyessy Péter segítségével kerülhetett vissza a Magyar Televízióhoz: „Több évtizedes barátság volt. Már nem velem, hanem édesapámmal" - mondta átnedvesedő tekintettel.

Sokáig híradózott. Nagy nosztalgiával tekint a korabeli életre a tévében: „amikor még voltak ötletei a szerkesztőknek”- nehéz nem észre venni a mérget amiatt, hogy kibukott mindenhonnan.
Persze elmondja, hogy a mai színvonal annyira alacsony, hogy ő inkább nem is akarna ott lenni. Ilyenkor persze még véletlenül sem a mardosó féltékenység beszél belőle.

Későbbi műsorai előbb az MTV-ben futottak, majd 2000 körül az ATV-re kerültek. Saját gyártásban készültek produkciói, sok pénzt kapott értük, amiért gyakran magyarázkodott a sajtóban.
Az ATV-n is maga gyártotta a műsorokat. 2002 után visszakecmergett az MTV-hez és olyan időszak is volt, hogy párhuzamosan volt a két csatornán.
Végül mindenhonnan kiszorult a nézettség romlása miatt, amit ő persze vehemensen tagad.
Orbán a legnagyobb ellensége
„…mint a szart, utálom ezt a rezsimet” – jutott el az ultima ratiohoz 2017 táján. Persze azóta is ontja magából a véleménybe csomagolt szennyet.
Pályája „csúcsán”, amikor több műsorban csodálhatta a magyar nép sármőr fizimiskáját a közszolgálati tévében,
Kriminális című lapjában nyilvánosságra hozott titkosszolgálati dokumentumokat.
Ebből aztán hatalmas botrány lett, perek indultak.

Az Országos Rendőrfőkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága nyomozást indított Juszt László ellen államtitoksértés alapos gyanúja miatt.
Házkutatást tartottak a Kriminális szerkesztőségében, Juszt tévés munkahelyén és lakásán, majd a riportert előállították a rendőrség Aradi utcai épületében. A szerkesztőségből számítógép-tartozékokat és iratokat vittek el.
Ugyanezen a napon az MTV ügyvezető elnöke felmondta Juszt tévés szerződését.
Június 2-án megszűnt a Kriminális című hetilap.
Juszt persze úgy interpretálta a történteket, hogy Orbán Viktor úgy használja a különféle államhatalmi szervezeteket törvénytelenül, ahogy kedve tartja. A titkosszolgálati dokumentumok kiszivárogtatásával semmi gond nincs.
Az újságíró a történtekről korábban egy könyvet is írt, Juszt ügy, avagy a kormányzati pánikbetegség címmel.
Annyira „izgalmas" lehet a remekmű, hogy mára az Antikvárium oldalán leértékelve 400-500 forintért adják a könyvet. És viszonylag sok elérhető belőle.

Zűrös orosz kapcsolatok
2014 táján felmerült, hogy a RT magyar adást indítson. A történet szerint Jusztot választották ki a csatorna arcának, sőt állítólag már a fizetésben is megállapodtak.
Juszt – aki „a csatornát ismeri, céljaival egyetért” – havi kétmillió forintos nettó jövedelemre, telefon- és gépkocsi használatra számíthat a csatornától, amely Voloshin közlése szerint „a moszkvai központ irányítása alatt fog állni”.
Később azonban visszaléptek a riporter orosz maffiakapcsolatairól megjelent írások miatt: „Sajnálattal kell közölnöm, hogy a korábbi megbeszélésünk arról, hogy Ön a Russia Today magyar csatornájának műsorvezetője legyen, a magyar sajtóban Önről megjelent, az orosz alvilági kapcsolatait megszellőztető információk miatt tárgytalannak kell tekintenünk” – írta Jusztnak magyar nyelven Voloshin az Átlátszó cikke szerint.

Végül már az egész tervet tagadta a csatorna és az RT szóvivője úgy nyilatkozott, hogy soha nem terveztek magyar adást, műsorvezetőről pedig nem tárgyaltak:
„Az RT soha nem tervezte, és most sem tervezi magyar hírszolgáltatás indítását, épp ezért soha nem is volt okunk arra, hogy olyan dolgokról tárgyaljunk, mint a műsorvezető személye vagy stúdió. Minden ezzel ellentétes hír egyszerűen hazugság” – válaszolta az Átlátszó megkeresésére az orosz médiabirodalom, az RT kommunikációs igazgatója, Anna Belkina.
Az orosz kapcsolatai miatt botrányba keveredett a „Freigate" kapcsán is.
Mint emlékezetes, Frei készített egy interjút egy állítólagos bérgyilkossal, aki azt mondta, hogy egymillió dollárért hajlandó megölni Orbán Viktort.
Ezután Juszt „felhasználva moszkvai kapcsolatait” előkerítette az embert, akiről azt állította, hogy csaló, egy piti bűnöző. Majd egy botrányos interjút is készített vele, amely után Frei műsorát megszüntették.
Hosszas pereskedésbe fogtak, aminek a vége az lett, hogy nem nyilatkoznak se erről, se egymásról.

Vajon miért gondolja magáról, hogy bárkit is érdekelhet a véleménye?
Nos, a válasz egyszerű: megszokásból. Ráadásul egyetlen, mindenkori motivációja az, hogy szerepeljen. Saját maga nyilatkozta egy hakniműsor kapcsán: „minden szereplést élvez a magunkfajta”. Éli is ezt minden nap.
65 ezer követője a Facebookon ad alapot arra, hogy azt hihesse, igény van a gondolataira. Ő pedig nem hagyja cserben a rajongóit.
Legfőbb motivációja a gyűlöletkeltés, amit mesterfokra fejlesztett az utóbbi időben.
Féltékenységét és mellőzöttségét egy folyamatos és minősíthetetlen hangvételű jelenlétben vezeti le saját felületein, a személyiségéhez kiválóan illő, gyűlölködő módon.
Saját fontosságának tébolyult hangsúlyozását jól mutatja, hogy például meg van győződve arról, hogy Orbán Viktor őt tönkre akarja tenni, figyelteti és leveszi műsorról a produkcióit. Vissza is vág rendesen a saját eszközeivel (homokozólapát, vízipisztoly) „törpenapoleonnak”, „felcsúti törpének” vagy „a gyűlölet apostolának” nevezi a már unalomig ismert és ismételt „diktátor" és „népszomorító" mellett.
„Napi gondolat” – rovatot vezet a honlapján, amiben híreket, eseményeket kommentál.
Ha valaki szóba áll vele, csak újabb és újabb adagokban ömleszti a dühével átitatott gyűlöletet. Olyan mérhetetlenül alacsony színvonalú megnyilvánulások ezek, hogy az ember sajnálni kezdené, ha nem ismerné pályafutását.