Juhász Péter nem volt jó befektetés: a vlogprojektje tavaly 107 milliós veszteséget termelt

A baloldali politikus az Együtt után újabb pénztemetőt produkált. Nem csoda, hiszen vloggerként két kézzel szórta a pénzt: millió közeli fizetések, túlárazottnak tűnő videók és egy 166 milliós kölcsön is felbukkan a beszámolóban.

Idén februárban elkezdtünk számolgatni, és már akkor is egyértelműnek látszott, hogy Juhász Péter legújabb projektje – a vlogja és saját YouTube-csatornája mögé bújt KözösÜgyünk Nonprofit Kft. – körül hatalmas kérdőjelek bukkannak fel a várhatóan óriási költségek mellett.

kapcsolódó

  • Rejtély, hogy miből fizeti Juhász Péter a méregdrága videóit

    Rejtély, hogy miből fizeti Juhász Péter a méregdrága videóit

    Az Együtt egykori elnöke egy nagy leleplezést ígérő vlogsorozattal tért vissza. A papíron az átlátható pénzügyekért harcoló Juhász csak arról nem akar beszélni, hogy miből is fizeti az évente több mint 20 millió forintba kerülő műsorát. Persze Gulyás Márton-hoz hasonlóan ő is beveti a közösségi finanszírozás trükkjét.

  • Derűlátóan évi 20 millió forintos költségvetéssel számoltunk, és azon értetlenkedtünk, hogy az általa feltüntetett – akkor éppen 10  alkalmazottakat vajon miből képes kifizetni; nem beszélve a vérprofin összerakott videókról.
  • Júniusban még hiába kerestük a közzétett dokumentumok között Juhászék éves beszámolóját, pedig a május 31-i határidő már bőven lejárt.

kapcsolódó

  • Gulyás Marci nem számolt el a Partizán tavalyi pénzügyeivel

    Gulyás Marci nem számolt el a Partizán tavalyi pénzügyeivel

    A máskor kemény, szembesítő kérdésekkel készülő Gulyás a Partizán finanszírozását firtató kérdéseinkre nem kívánt válaszolni. És több mint egy héttel a törvényi határidőt követően még mindig nem tette közzé a tavalyi pénzügyi beszámolót. De nem tette közzé az újabban szintén videózással próbálkozó Juhász Péter sem. Hát ennyit a balliberális átláthatóságról.

  • Augusztus végén aztán a videócsatornát és a tartalmakat is részletesen elemeztük, és már akkor  a pénzügyek bárminemű feltárása nélkül , egyedül a nézettséget tekintve is nyilvánvaló volt, hogy „Juhi” legújabb projektjének hatalmas fiaskó lett a vége.

kapcsolódó

  • Most pedig megnéztük az éves jelentést, és még annál is durvább eredményt kaptunk, mint amilyenre bármikor is gondoltunk:
Juhász 2021-ben képes volt egymilliós (tehát kvázi nulla) bevétel mellett 107 milliós veszteséget összehozni.

Ez azért tényleg nem semmi! Főleg, hogy Juhász Péter anno 2018-ban blöffpártjával, az eredetileg Bajnaira épülő Együttel még az 1 százalékos küszöböt sem tudta megugrani. Így közadakozásból kellett visszafizetnie 153 millió 637 ezer forintot az Államkincstárnak.

Vicces tény: a szuper hírt bejelentő Szabó Szabolcs azóta az LMP-t és a Momentumot is megjárva újra (és azóta is folyamatosan) független parlamenti képviselő. Hurrá!

Politikai célra Magyarországon ennyi pénzt soha senki nem gyűjtött össze Kossuth Lajos óta.

Köszönjük, Juhi! Van mire büszkének lenned.

És ha már a pártpolitika, éppen legutóbb annyira nem jött össze, jöhetett hát a nonprofit kft. és a vlog... És a fent ismertetett megaveszteség.

Nézzük csak azt a beszámolót! A mérleg mindent elmond:

  • 56 milliónyi pénz a bankban (és a pénztárban) – ez eddig jó.

 

  • Saját tőke:  104 millió, hát ez nem annyira jó. Ebből 3 millió a jegyzett tőke, tehát Juhászék saját részről ennyit szántak az egész projektre.

 

  • Kötelezettségek: 166 millió... Magyarul: valaki volt annyira hülye, hogy 166 millió forintot adott kölcsön Magyarország – Hadházy mellett – legellenszenvesebb közszereplőjének. Persze ebben lehet még áfatartozás is, de az vélhetően elhanyagolható összeg.

És hogy alakult ki az eredmény?

  • (Egyéb) bevételek: 1,2 millió forint. Ez – mondanunk se kell – semmi.

 

  • Anyagjellegű ráfordítások (főleg a gyártási költségek, bérleti díjak): 78 millió forint. Nos, ezt elhisszük, bár év elején szerényen csak minimum húszmillió körüli éves kiadással számoltunk.
Ha ezt elosztjuk a 2021-es videók számával (126 darab), akkor videónként egy gáláns nettó 620 ezres önköltséget kapunk. És ebbe nem vettük bele az alkalmazottak bérét!
Beruházásokra meg senki ne hivatkozzon, mert Juhiéknak 563 ezernyi tárgyi eszközük és nulla készletük volt 2021-ben a mérleg szerint.
  • Személyi jellegű ráfordítások: 27 millió forint. Csak az érdekesség kedvéért: 2021-ben átlagosan 7 alkalmazottja volt a kft.-nek 4 hónapra. Ez fejenként bruttó 964 ezer forintnyi havi költséget jelent járulékokkal együtt. Úgy néz ki, a munkatársakat valóban korrek módon megfizette.

Forrás: YouTube

Ha esetleg bárki arra gondolna, hogy jó-jó, de hát a kampány csak 2022 elején kezdődött: Juhász vlogja már egy éve folyamatosan megy, sőt, 2021-ben jóval több videót tett közzé, mint idén összesen. A csatornán összesen 220 videót számoltunk, ebből 126 tavalyi.

Mindezek után érdeklődve várjuk, hogyan sikerülhetett a legendás 2022-es év: készült még majdnem száz videó, hogy aztán nagy (?) reményekkel, arccal rohanjanak bele életük eddigi legnagyobb választási vereségébe. És bár természetesen lehet, hogy idénre beérett a vállalkozás, és csőstül jöttek az adományok,

mi mégis arra tippelünk, hogy Juhász „Juhi” Péter újra csak nagyon hangos és erőszakos ellenzéki koldulásból fogja tudni betömni az óriási lukat, amit a hagyományoknak megfelelően hoztak össze.

Mert bár a kölcsönbe kapott 166 millióból az év végén még volt készpénzben 57 millió, azt az idei videók gyártási költségei minden bizonnyal kamatostul felemésztették.

Hogy egy régi szkeccsből idézzünk szabadon:

-Minek köszönhető ez a kudarc?
-Kudarcnak azért nem nevezném... a hatalmas, irtózatos pofára esés sokkal kifejezőbb lenne!

Szóval Márki-Zayék kétmilliárdja után még ez is... Lesz mit megmagyarázni és elszámolni. Meg lesz mire gyűjteni Kossuth Lajosként.

Nekünk azért lennének kérdéseink: 

  • Ki adott kölcsön Juhásznak 166 milliót (a minimális áfát leszámítva)?
  • Ki fogja visszafizetni ezt az összeget?
  • Ki felel a túlárazott tartalomgyártásért?
  • Mi lesz vajon Juhász következő pénztemető projektje?

kapcsolódó

  • Megérkezett az MMM elszámolása: 1,8 milliárd forintnyi dollárral támogatták Márki-Zayékat a kampányban

    Megérkezett az MMM elszámolása: 1,8 milliárd forintnyi dollárral támogatták Márki-Zayékat a kampányban

    Ez azért érdekes, mert az ellenzék jelöltje nemrég arról beszélt, hogy Amerikából komoly pénzekkel segítették a Fidesz-ellenes küzdelmüket. Újabb kérdőjelek bukkantak fel a baloldal külföldi (párt)finanszírozási botránya körül. Nem csak emiatt volt érdekes a késve közzétett dokumentum, hiszen abban több irracionális tétel is szerepel. Többek között 530 millió ment Facebook-hirdetésekre, 97 millió buszoztatásra, 290 millió robocall- és SMS-kampányokra, de az MMM marketingre és tanácsadásra se sajnálta a pénzt.