Az európai politika egyik legaktívabb éve zárul le idén, amely nemcsak számos ország (Magyarország, Szerbia, Franciaország, Szlovénia, Svédország, Olaszország, Bulgária, Dánia) kulcsfontosságú választásáról szólt, hanem sajnálatos módon egy olyan háború kitöréséről Oroszország és Ukrajna között, amely alapjaiban rengette meg a XXI. századi globális világrendből származtatott béke mítoszát.
Ugyanakkor a jövőre esedékes, kifejezetten a térségünkben megrendezendő parlamenti, illetve államfőválasztásokat tekintve kijelenthető, hogy bár lényegesen kevesebb politikai eseményre számíthatunk, azok jelentősége áttételesen nemcsak regionális, hanem összeurópai szinten is számottevő lesz.
A következő politikai év különösen korán kezdődik Csehországban, ugyanis január 13-án és 14-én elnökválasztást rendeznek, miután Milos Zeman jelenlegi elnök március 7-én immár a második ciklusát tölti ki.
Ennek kapcsán már 21 induló kérte a nyilvántartásba vételét, ám a cseh belügyminisztérium közlése szerint ebből mindössze kilenc államfőjelölt felelt meg a kritériumoknak, ugyanis a támogatási listákon legalább 50 ezer állampolgár, 10 szenátor vagy 20 képviselő aláírásának kell szerepelnie.
Az érintettek számára megadatik egy utolsó fellebbezési kör a Legfelsőbb Bíróságnál, ám annak legkésőbb december 16-ig kell döntenie, utána pedig véglegessé válik az elnökjelöltek listája.
Fontos hangsúlyozni, hogy az érvénytelenített indulók között egyetlen esélyesnek mondott jelölt sem található, ennek értelmében a közvélemény-kutatási adatok szerint a három legnépszerűbb induló:
-
Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki ANO nevű mozgalom elnöke;
- Petr Pavel tábornok, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke, valamint
- Danuse Nerudová, a brünni Mendel Egyetem volt rektora száll majd versenybe januárban.
Ami a lehetséges kimeneteleket illeti, a közvélemény-kutatások jelenleg 23 százalékos támogatottságot jeleznek Babis kapcsán, ám Pavel népszerűségét egy százalékponttal magasabbra, 24-re mérték. Nerudová a 15 százalékával jelentős lemaradásban van az imént említett két jelölthöz képest, ám mivel az első fordulós győzelemhez az egyik jelöltnek a szavazatok legalább 50 százalékát kellene megszereznie, a jelenlegi állások tükrében szinte borítékolható, hogy sor fog kerülni egy második fordulóra január 27-én és 28-án.
Természetesen e forgatókönyv kapcsán is készültek előrejelzések, ám ebben az esetben már nem beszélhetünk szoros versenyről: a felmérések szerint Petr Pavel és Danuse Nerudová is legyőzné Andrej Babist, mivel Pavelt a második körben a megkérdezettek 59 százaléka, Nerudovát pedig 52 százaléka választaná a 40 százalékos Babissal szemben. Ugyanakkor lényeges, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint mindezek ellenére sem kizárt, hogy meglepetéssel záruljon a második forduló.
A jövő nyári, politikai értelemben kevésbé aktív időszakot követően a lengyel választópolgárok fognak az urnák elé járulni annak érdekében, hogy ismét döntsenek a lengyel parlament, a Szejm összetételéről, illetve az ország kormányfőjének személyéről.
Ám a cseh államfőválasztással ellentétben a jelenlegi felmérések szerint nemigen tűnik úgy, hogy meglepő fordulattal kellene számolni Lengyelország esetében. Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta, bár csekély mértékben, de növekedett a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatottsága, amely jelenleg 37 százalékon áll.
A kormánypárt stabilitása elsősorban a következetes oroszellenes politikájának, illetve a háború és a szankciók okozta gazdasági válság viszonylagos mederben tartásának köszönhető.
Ezzel szemben a Donald Tusk vezette ellenzéki blokk, a Polgári Platform egy éve nem tudja átlépni a 30 százalékot, komoly belső feszültségektől terhelt, és a legfrissebb számarányokból ki is derül, hogy egyedül aligha lenne kormányzóképes, amely a lengyel politika sajátosságának ismeretében egy igencsak hátrányos rajtpozíciót jelent.
Amennyiben az imént tárgyalt erőviszonyok változatlanok maradnak Lengyelországban, az ország politikai stabilitása minden bizonnyal tovább erősödhetne. Mindez pedig áttételesen a visegrádi csoport politikai fókuszára, illetve a lengyel–magyar szövetségre is pozitív hatással lenne, ami a jelenlegi, Brüsszel által generált kihívások tekintetében talán soha sem volt még ennyire fontos.
Végezetül érdemes kitérni a háborúba keveredett Ukrajnára is, ugyanis azt megelőzően, hogy Oroszország egy „különleges katonai művelet” keretében megszállta az ország egy részét, még úgy tervezték, hogy jövő októberben rendezik a parlamenti választásokat. A hadiállapotra, az országból elmenekült tömegekre, illetve a jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló területekre tekintettel azonban egyelőre határozatlan ideig nem tartanak országos választásokat.
A logikus döntést azonban az a tény mindenképpen árnyalja, hogy a háború kitörését követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök idén tavasszal aláírta azt a törvényt, amely mindennemű Oroszországhoz köthető és orosz kisebbségi érdekeket képviselő politikai párt működését tilalom alá helyezi, lényegében megszüntetve ezáltal az elnök pártjának, a Nép Szolgájának a legnagyobb kihívást jelentő ellenzéki pártokat.
Persze joggal merül fel, hogy egy effajta döntés hosszú távon vajon milyen hatással lesz az ukrán belpolitikára, különös tekintettel arra, hogy Kijev elméletileg egy nyugati demokrácia létrehozásán fáradozik, ugyanakkor belátható, hogy a jelenlegi ukrán állapotok fényében e kérdésnek a megválaszolása mind Ukrajna, mind pedig az ebben illetékes nemzetközi szervezetek részéről is még hosszú éveken át várat majd magára.
