Azoknak, akik figyelemmel kísérték az Egyesült Államok tavaly ősszel kicsúcsosodó elnökválasztási kampányát, nem hat újdonságként az a megállapítás, hogy a politikai küzdelem központi elemévé nőtte ki magát a két elnökjelölt mentális frissességének vélelmezett állapota.
A republikánusok jelöltjének, Donald Trumpnak lényegében a teljes elnöki ciklusát belengte vád, miszerint temperamentuma és szabadszájúsága az őrület legmarkánsabb jeleit jelzi. Közben kihívójának, Joe Bidennek olyan, a politikai gúny tárgyán kívül eső, aggódó hangnemű kritikákkal szemben kellett rátermettségét bizonyítania, hogya kora, valamint az egészségügyi állapota okán már képtelen a legmagasabb szinten helytállni.
Az elmúlt hetekben-hónapokban látott elnöki teljesítmény láttán azonban úgy tűnik, Biden közéleti szereplései hemzsegnek az időskorral együtt járó kognitív zavaroktól, amelyek azon túl, hogy kihívást jelentenek magának az elnöknek is, komoly diplomáciai következményekei lehetnek.
Ami Biden szellemi frissességét illeti, a nyilvánosság számára a tavalyi választási kampányban látott esetlenségei után az idei nyár jelenthetett egy újabb mélypontot.
Mint ismert, egy júliusi, kormányzókat tömörítő videokonferencián az elnöki stáb egyik tagja egy cetlit nyomott Biden kezébe, amelyen a következő üzenet állt: „uram, van valami az állán”. Így hívta fel az elnök figyelmét arra, hogy a reggelijének maradványa a videokonferencia egy része alatt végig az arcán pihent.

Nem sokkal a kínos incidens után rögzítette a világsajtó azt a felvételt, melyen Naftali Bennett-tel a Fehér Házban tárgyalnak. Pontosabban, amelyen az izraeli miniszterelnök tárgyalt Joe Bidennel, aki a felvételek tanulságai szerint a magas rangú találkozón egész egyszerűen elbóbiskolt. Emlékezetes, az amerikai elnök aluszékonysága elődjének, Donald Trumpnak is szemet szúrt, aki a tavalyi elnökválasztási kampányban gyakran Sleepy Joe-ként hivatkozott Bidenre, ami annyit tesz: „álmatag Joe”.
Hogy a billog mennyire megérdemelt vagy sem, arra a nemrég megrendezett brit-amerikai bilaterális megbeszélésen látottak szolgálhatnak válaszként. A demokrata elnök ugyanis a brit miniszterelnök, Boris Johnson előtt hasonlóan kínos helyzetbe került.
Mint az a képsorokból kiderül, Biden a korábbi izraeli tárgyalás alatt mutatott testhelyzetben, mozdulatlanul, lefelé szegezett fejjel ül a szemkontaktusát látványosan kereső Johnson előtt. Az esemény szürrealitását fokozza, hogy a Fehér Ház sajtósai – látván az elnök állapotát – félbe is szakítják a megbeszélést, és gyorsan kitessékelik a jelenlévő sajtóorgánumok képviselőit.
Mondani sem kell, a találkozót megelőzően egy élesszemű fotóriporter még azt a Biden kezében lévő gyorstalpaló kártyácskát is megörökítette, amelyen olyan eligazítások szerepeltek, miszerint az elnök miként köszöntse a protokoll alapján a brit kormányfőt.
Ám a blamázssorozat nem szakadt meg ennél a pontnál, ugyanis két héttel ezelőtt épp egy, a Fehér Házban mondott beszéde közben felejtette el a vele egy színpadon, képernyőn keresztül jelen lévő ausztrál miniszterelnök, Scott Morrison nevét. A kínos pillanat keretében végül kollégájára nézve azt mondta: „a haver, aki onnan lentről érkezett”.
A fent említett példák mindössze néhány hónap leforgása alatt történtek, így amennyiben Biden esetlen alakításait a beiktatásától kezdve kellene rögzíteni, belátható, hogy tetemes lista állna bárki rendelkezésére. A kérdés csupán az, mind az amerikai választópolgárok, mind pedig a világ vezető politikusai, és az Egyesült Államok szövetségesei meddig hajlandók úgy tenni, mintha a szabad világ vezetője nem szorulna segítségre. Nagyon fontos kitérni arra, hogy
az elnök kapcsán felhozott kritika – immár az amerikai sajtó egy részében is – már egy jó ideje nem politikai alapon halmozódott fel, hanem aggódó orvosi és egészségügyi szakértői vélemények alapján.
Mindezek fényében jogosan lenne elvárható, hogy a 78 éves Biden átfogó egészségügyi szűrésen essen át, aminek meghatározó részét képezné az Államokban standardizált ún. Montreal Cognitive Assessment (MoCA) felmérés is. A módszerrel ki lehet mutatni, és szűrni az alany regresszióra hajlamos kognitív képességeit, valamint az időskori agylágyulás kezdeti tüneteit.
Az elnök a kivizsgálástól való félelme sokak szerint teljes mértékben indokolatlan, hiszen egy effajta eljárás nem lenne precedens nélküli. Példának okáért a demokraták által gyakorta kigúnyolt elődje, Donald Trump 2018-ban önként vetette alá magát az orvosoknak, hibátlan eredményt produkálva.
De persze könnyen lehet, hogy éppen ez a fájó tény rettentette el végérvényesen Bident attól, hogy kivizsgáltassa magát. Ki tudja?
A szerző: a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője