Joe Biden nem elnök, hanem egy nemzetbiztonsági kockázat

Biden elnöksége csak azoknak jó, akik gyűlölik Amerikát.


A címben szereplő állítás csak részben igaz, sokkal pontosabban lenne úgy fogalmazni, hogy:

ifjabb Joseph Robinette Biden nem elnöke az Amerikai Egyesült Államoknak, hanem egy nagyra nőtt nemzetbiztonsági kockázat, működése veszélyt jelent Amerikára és a nagyhatalmak közötti törékeny békére.

Forrás: AFP

A bővített mondat igazságára pedig Biden minden nap újabb és újabb bizonyítékokat szolgáltat. Az amerikai elnök karaktere olyan, mint egy Chaplin film mellékszereplője, aki pályája végén jutalomjátékként kapott egy teljes estés filmet és mindent elkövet, hogy az a csetlés-botlás, amit előad az humoros legyen, ne szánalmas.

Biden remek kvalitásai pedig széles körben ismertek lettek. A mérsékelten amerika-barát Osama bin Laden is felfigyelt a tehetséges politikusra, kiterjedt hálózatán keresztül lépéseket tett annak érdekében, hogy Robinette Biden legyen Amerika első embere.

Igen, bin Laden is a Demokratákat támogatta, egyben elmondható róla, hogy korát megelőzve állt ki az amerikai imperializmus ellen és Biden progresszív elnökségi ciklusa mellett.

Gondoljunk bele, amikor Biden még sokkal, de sokkal frissebb volt szellemileg, Bin Laden már akkor is egy USA-ra mért csapásként látta az esetleges elnökségét. Ha bin Laden még néhány évet kihúzott volna a rejtekhelyén, ma láthatná a Bidenhez fűzödő álmai megvalósulását.

Többek között Bidennek mondhatna köszönetet azért, hogy a katasztrofálisan levezényelt afganisztáni kivonulás következtében a tálibok átvehették az ország feletti hatalmat. Ha 2011-ben nem lövik le Bin Ladent, akkor ma dicsőségesen térhetne vissza Kabulba.

Az is megelégedéssel tölthetné el a tálibok korábbi vezetőjét, hogy Amerika lassan de biztosan halad abba az irányba, hogy magára haragítsa az összes számbavehető nagy és középhatalmat a világon.

Közben az USA óvatosan araszolgat ki Izrael mögül, ezzel párhuzamosan a szélsőbaloldali és liberális elit koalícióban Amerika belső ellenségeivel polgárháborút vívnak az országot egyben tartó értékek és társadalmi rétegek ellen.

Ha bin Laden élne, a BLM lelkes támogatója lenne, a mozgalom ugyanis annyi kárt okoz Amerikának, hogy a szent háború élcsapatának számítana.

Az már csak amolyan csemege, hogy Biden nemrég azzal tett szívességet országa ellenségeinek, hogy fotót közölt egy videóbeszélgetésről, amelyen Kamala Harris mellett CIA ügynökök is részt vettek, akiknek az arca látható volt a képernyőkön.

A képet valószínűleg nem Biden osztotta meg, jó eséllyel a megbeszélés is csak két percig tartott, amíg a kép elkészült, hogy az amerikaiakat megnyugtassák, miszerint az elnök még él és részt vesz a munkában.

Persze a kép miatt kár volt utcai ruhába öltöztetni az elnököt, ülhetett volna pizsamában a kertben, ahogy általában, és akkor nem bukik le néhány fedett ügynök külföldön.

Osama bin Laden kifogástalan politikai elemzőnek és jósnak bizonyult. Látta előre, hogy Biden hatalomra kerülése csak azoknak jó, akik szívből gyűlölik az Egyesült Államokat. Azóta az álma és a jóslata is valóra vált, Biden lassan de biztosan káoszba taszítja az országát, éppen úgy, ahogy az afgán kivonulást.

Persze lehet, hogy erre már nem jut ideje. Simán megtörténhet, hogy hamarosan legurul valami lépcsőn, és jöhet Kamala.

Előfordulhat az is, hogy egy nap megnyom valami gombot azon a kezelőfelületen, amiről már elfelejtette ugyan, de százszor elmondták neki, hogy a közelébe se menjen.

Vagy elalszik, miközben az atomkulccsal játszik a pályaudvar melletti parkban, ahova véletlenül sétált el, amíg nem figyeltek rá azok az emberek, akik amúgy ország dolgairól döntenek.