David Cornstein 2020 szeptemberében mondott le az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének vezetéséről. Személyében egy hazánkkal szemben barátságos, az együttműködés lehetőségeit kereső, ízig-vérig igazi diplomatát tisztelhettünk.
Cornstein mindig a hazája érdekeit tartotta szem előtt, így képes volt a magyar politikai élet minden szereplőjével megtalálni a hangot. Persze sosem volt titok, hogy elsősorban Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral szimpatizál a hazai politikusok közül. Ezzel együtt is főként arra törekedett, hogy hazánk és az Egyesült Államok között eredményes legyen az együttműködés.
Cornstein lemondása óta Amerikának nem volt nagykövete Magyarországon. A napokban azonban a Fehér Ház közleményben adta hírül, hogy Joe Biden (vagy valaki, aki képes döntéseket hozni helyette) David Pressmant jelölte a budapesti nagyköveti posztra.
De ki is tulajdonképpen David Pressman? Térségünk tudományos igényű szakértője? Egy taktikus diplomata, aki szívós munkával képes lesz hidat képezni a washingtoni és budapesti kormányok között? Közvetítőként előmozdítja majd, hogy a vitás kérdésekben észszerű megegyezések jöjjenek létre?
Nem, Pressman egészen más miatt volt jó a Biden-adminisztrációnál.
A felsoroltak azonban még egyáltalán nem indokolják azt, hogy egy „tizenkettő egy tucat”, de emellett mindenre kész táskahordó budapesti kinevezést kapjon.
Mi lehet az a képesség, az a specifikum, ami alkalmassá teszi Pressmant arra, hogy Európa közepén hazája reprezentánsa legyen?
Nos, Pressman az LMBTQ-közösség elismertetéséért küzdő munkacsoportot is vezette az amerikai külügyben. Így már sokkal érthetőbb, hogy miért éppen rá esett a választás.
Pressman kinevezése egyértelműen szimbolikus értékű. Ne legyenek kétségeink, a gyermekvédelmi törvény elfogadását sem Brüsszelben, sem Washingtonban nem emésztették meg. Az új nagykövet kinevezésével Washington megüzente:
„Itt van nektek egy visszataszítóan csámpás LMBTQ-aktivista, kezdjetek vele, amit akartok. Reméljük zavarni fog!”
Igen, az amerikai külügy szerint egy szivárványos zászlót lóbáló gátlástalan akarnok a legmegfelelőbb személy arra, hogy egy háborús krízis közepén hazánk és az Egyesült Államok kormánya között közvetítőként szerepeljen.
Amikor a magyar kormány együttműködésének megnyerése vitális jelentőségűvé vált Amerika számára, akkor Budapestre küldenek egy szivárványos figurát nagykövetnek.
Az elhibázott lépésnek igazából nincs valódi kockázata a két ország kapcsolata tekintetében. Magyarország megbízható szövetséges, tesszük, ami a kötelességünk, amire a NATO-szerződés kötelezi az országot. Ennyi. Pressman kinevezésének számunkra nincs jelentősége. Vele vagy nélküle, de az amerikai–magyar kapcsolatok ugyan olyanok maradnak, mint eddig voltak. Legalábbis, amíg a Demokrata Párt van kormányon.
Az amerikai külkapcsolatok minőségét most a demokraták határozzák meg, és ha ők diplomata helyett egy transzirajongó aktivistát szántak Budapestre, akkor ilyen lesz a két ország kapcsolata.
Pressman kinevezése kapcsán azonban joggal vetődnek fel a következő kérdések:
- Az amerikai vezetés más országok esetében is hasonlóan körültekintő, amikor a kétoldalú kapcsolatok alakításáról van szó, és amikor diplomatákat választ ki?
- Az normálisnak mondható, hogy egy szövetséges országba azzal a szándékkal küldenek vezető tisztviselőt, hogy hátha sikerül botrányt okozni a lépéssel?
- Ez már az a nagybetűs nyugati politika, amit minden magára valamit is adó demokráciának illene másolnia?
- Ha Amerika szövetségeseivel így viselkedik az amerikai kormány, akkor vajon milyen modor jut a versenytársaiknak?
- Vajon milyen szerepe van az orosz–ukrán háború kitörésében annak, hogy Amerika jelenlegi vezetése ilyen bizarr módon formálja az ország külkapcsolatait?
- Vajon egy kevésbé debilis fehér házi vezetés mellett megúszhattuk volna a fegyverropogást a szomszédban? Vajon ha Trump marad az elnök, akkor másképpen alakulnak a dolgok Putyinnal?
- Vajon a háború kitörése előtt a Demokrata vezetés illetékes tagjai megtettek mindent annak érdekében, hogy a tárgyalóasztalnál tartsák a feleket, vagy jobb ötlet híján egy diplomatának hazudott LMBTQ-aktivistával megüzenték Putyinnak, hogy Ukrajna nem fél a háborútól, és kész megmérkőzni az oroszokkal bármilyen formában?
- Kínoz a kíváncsiság, hogy mi lesz a következő lépés. Peking? Vajon megvan a képesség a washingtoni vezetésben arra, hogy kellőképpen megsértse a kínaiakat? Sikerül Kínában is elmenni a falig?
