Én kaptam a feladatot, hogy szenvedjem végig Márki-Zay Péter másfél órás évtized-értékelőjét. Kollégáim azonban nem tudtak felkészíteni arra, ami azután következett. Végül a háttértámogatásnak köszönhetően apróbb sérülésekkel megúsztam. Lássuk!
Amikor Simon András kiállt a pódiumra, azt hitte, ő lesz az, aki elmondja Márki-Zay helyett a beszédet. Végül is nem lenne teljesen idegen tőle ez a szerep, eddig az ATV riportereként a baloldali politikusok állandó és hűséges alákérdezője volt, most felelhetett volna egy kliense helyett.
Nem ez történt, sokkal becsületesebbnek érezték azt, ha élő, egyenes adásban szembesítik azzal a magyar közvéleményt, hogy mire számíthatnak a baloldal kormányra kerülése esetén. A közvetítés minősége tökéletesen leképezi azt, amire a baloldal készül kormányon:
egy levitézlett médiaszakmunkás gátlástankodik a képernyőn, egymást követik a politikai szélhámosok a színpadon, egymásra licitálva hazudnak egy szebb jövőt, a főbűnösök a háttérbe vonulnak, és egy igazi debilt tolnak előre, aki felfogja az ütéseket.
Közben az adás élvezhetetlené válik, folyamatosan szakadozik, az egész cirkusz csak bosszúsággal jár, a végén pedig bánni fogjuk, hogy egyáltalán a színpadra engedtük őket. Akkor azonban már késő lesz, végig kell szenvedni az előadást, az elrabolt időt pedig senki nem téríti meg számunkra.
Így lesz. Már ha győz a baloldal áprilisban. Ha veszítenek, akkor nem mi fizetjük meg a műsor költségeit.
Az évtized-értékelő egyébként talán az utolsó lehetőség lett volna arra, hogy valami összeszedettséget, professzionalizmust közvetítsenek magukról. Elszalasztották a lehetőséget. Óriási hiba volt felengedni a színpadra szinte az összes rossz emlékű politikai gazembert, akiket elvileg leváltott Márki-Zay Péter azzal, hogy ő lett az összefogás miniszterelnök-jelöltje.
Mintha egy büntetőperben vonultatták volna fel a terhelő bizonyítékokat Márki-Zay ellen. Egymás után, súlyosabbnál súlyosabb bűnöket jelenítettek meg a szereplők:
Kanász-Nagy Máté – az elárult korszakváltás és zöldpolitika. Gyurcsányék ellenében határozták meg magukat a megalakulásukkor, azóta azonban megadták magukat a gazdának, és szó sincs semmiféle zöld fordulatról, sem a fővárosban, sem a vidéken.
Jakab Péter – szintén Gyurcsányékkal szemben léptek a politikai küzdőtérre, mára azonban szemkilövető legelhivatottabb szövetségesei lettek. Jakab és pártja olyan ideológiai „pálfordulásokat” hajtott végre, hogy Márki-Zay „a fasisztákat és a kommunistákat” elszólását hallva nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a kommunistákat vagy a fasisztákat értette Jakabék alatt.
Dobrev Klára – a kommunizmus szelleme tovább kísért az országban, sosem szabadulunk meg tőlük, ha most Márki-Zay nyer. Nekik most ez a nagy esély, hogy egy féleszű hátán visszamásszanak a hatalomba.
Donáth Anna – ő éppen olyan, mint Dobrev, csak fiatalabb. Egy másik kommunista dinasztia leszármazottja, ha most megkapaszkodik a hatalomba, még az unokái is itt maradnak a nyakunkon.
Kunhalmi Ágnes – mindenre alkalmatlan, egy összetett mondatot nem tud leírni hiba nélkül, de mindent megtesz, hogy pozícióban maradjon.
Szóval a felsorolt terheket cipelő politikusok inkább hátrányt, mint előnyt jelentenek egy választási show-műsorban. Valamiért mégis jó ötletnek gondolták együtt szerepeltetni őket ország és világ előtt.
A felsorolt politikusok meglehetősen kínosak, ahogy megszólalnak, az embernek fülig ér a szája a mosolygástól. Minden pillanatban számítani lehet egy humoros jelenetre, amin még hetekig nevethetünk. Apró jelenetek válnak baráti társaságok belső használatra szánt poénjaivá.
- Most nem akarom azt ragozni, hogy vajon mit értett az alatt Kanász-Nagy, hogy Magyarország egy fenntarthatatlan ország, mert egy országot a nemzet ereje tart fenn, semmi más. Abban viszont igaza volt, hogy egy igazságtalan országban élünk. Ugyanis ha valóban győzne az igazság, akkor Kanász-Nagy és társai a börtönből nézhette volna végig egy becsületesebb ellenzék évértékelő műsorát.
- Figyelemre méltó azonban, hogy Kunhalmi Ágnes megszabadult attól a gyönyörű tájszólástól, ami egy pillanatra teljesen emberivé tette százezrek számára. Valószínűleg szóltak neki, hogy a 18. kerületben nem sokat ér a mívelt vidékiesség.
- Jakab pedig bebizonyította, hogy képtelen kiesni a szerepéből. Teljesen ráégett a kidobólegény imázsa, hiába keres havonta milliókat, hiába él luxusban, jár drága helyekre enni és inni, nem képes átöltözni. Ez áll jól neki, a bőrdzsekiben érzi magát önazonosnak. Nemrég a gárdamellényt nem tudták levetni, most a dzsekit. Nemhiába, igazi konzervatív.
- Dobrev Klára beszélt arról, hogy össze kell kapaszkodni. És ekkor egy pillanatra beleláttam Klára mindennapjaiba, és megsajnáltam őt. A Ferenccel töltött évek egyvalamire bizonyosan megtanították. Össze kell kapaszkodni, ha talpon akarunk maradni, legalább a házig ki kell bírni, ehhez pedig kapaszkodni kell. Ami a házasságukban bevált, annak a politikában is működnie kell.
Összegzésként azt lehet elmondani, hogy az évtized-értékelő megtartása nélkül mindenki jobban járt volna. Senki nem lett gazdagabb ezzel az élménnyel, mi, jobboldali újságírók hivatástudatból végig szenvedtük, az ellenzék pedig újra szembesült saját gyenge pontjaival. Nem értették még meg, hogy minden beszéd, nyilvános szereplés, megnyilatkozás csak árt az összefogásnak.
Bármit is gondoljunk a jobboldalról, a Fideszről, a látottak és az elmúlt hetek-hónapok teljesítménye után senki nem lehet annyira elkeseredett, hogy az összefogásra adja a szavazatát. A legrosszabb Fidesz is jobb, mint a legjobb formáját hozó jelenlegi ellenzék.
Csalódás plusz 1. még a legfontosabb közéleti kérdésre sem kaptunk választ az évtized-értékelőn:
A fasiszták és a kommunisták valójában milyen arányban vannak jelen az összefogáson belül? Merre lejt a pálya?
