Az idei karácsony mindenkinek más lesz. Nincsenek országos kiterjedésű rokonlátogató turnék, elmarad a Vörösmarty téri giccsparádé, stb... mert megpróbálunk vigyázni idős hozzátartozóinkra és BETARTJUK A SZABÁLYOKAT. Hazánkban talán a második világháború óta nem volt ilyen sok embernek egyszerre kényszerűen izolált ez az ünnep.
Most nézzük meg, mihez kezdjünk nyafogás helyett ezzel a helyzettel!
Az érem másik oldala, hogy idén sokkal gátlástalanabbul hódolhatunk a semmittevős kedvteléseknek,
Innen nézve nem is olyan rémes, igaz...?
Lehet gátlástalanul tespedni a kanapén és elővenni a klasszikusokat. Folytatjuk filmajánló sorozatunkat, hogy a Hűséges Olvasó ne maradjon kulturált, konzervatív tartalom nélkül a fenyőfa árnyékában sem! Bejgli, forralt bor, tőtöttkáposzta kísérőnek opció, a „minek nézed, hússzor láttad már” megjegyzéseket az asszonytól nem méltatjuk válaszra, a lesajnáló pillantásból érteni fog mindent.
Még drágább az életed! A szinkron aranykora, amikor még valójában törekedtek fantáziadús ÉS az eredeti címhez hű fordítást találni. (Die Hard 4: Legdrágább az életed! Mi a ********…?)
Die Hard filmeket nem azért nézünk, mert valami újdonságra vágyunk. Olyan ez, mint az ótvar, zselés, közületi szaloncukor. Akkor is a karácsonyi hangulat része, ha 20+ éve ismétlődik és igazából létezik nála kategóriájában jobb. Fogyasztása nem vitatéma.
Győztes csapaton ne változtass – ez a jelszó vezérelte a XX. század végi cowboy-saga második részének alkotóit. A dramaturgia, díszlet változhat, de John McClane még mindig egy rosszkor, rossz helyen felbukkanó magányos igazságosztó, akire minden oldalról rájár a rúd.
A cselekmény egyúttal is majdnem olyan zárt rendszerben játszódik, mint az első részben a toronyház és közvetlen környezete volt. Washington D.C. városának Dulles repülőterén (plusz légtér, plusz környékbeli templom) igyekszik hősünk az aktuális, nemzetközi zsoldosokból verbuvált terrorista brigádot minél gyorsabban elintézni.
Kedvenc hadnagyunk ismét autóval érkezik a cselekmény helyszínére. Szakad a hó, a helyi rendőri erők pedig már az első jelenetben keresztbe tesznek a tilosban parkoló, feleségét váró McClane hadnagynak. Már ebből is sejthetjük, hogy már megint mindent neki kell majd csinálnia, hogy a történet jó véget érjen. Nem gond, ezért ültünk le megnézni.
- „Nálam mindenkor a fagyasztott pizza a technika csúcsa!”
- „…a jó fiúk csapatában játszom, maga a rosszfiúk csapatában van - és ha most elkapom a grabancát, a feleségemért teszem!”
A konzervatív, technológiát, szabályokat és előírásokat következetesen elutasító, régi vágású fasza csávó csatája ez megint a minden tekintetben túlerőben felvonuló, lelkiismeretlen gazfickókkal szemben. A TAG Heuer óráktól a Lorenzo kapitány havi fizetésénél (!!!) is többe kerülő, német maroklőfegyvereken a komplett, mobil repülőtéri irányítótorony technológiáig minden rendelkezésére áll a terroristáknak a győzelem érdekében. Nem is beszélve a meztelenül kungfuzó, terminátor-fizimiskájú, csalódott elit-alakulat parancsnok személyéről. Bármilyen kopogtatócédulát aláírnánk neki, ismerjük be férfiasan.
„Ő az a seggfej, aki tesz a szabályokra, törvényekre és előírásokra”.
- „Utálom amikor beválnak a jóslataim”
- „…ha nem zárnak ki az ügyből már rég túllennénk az egészen”
- „maga az alkalmatlan ember az alkalmatlan helyen és alkalmatlan időben”
John McClane hadnagynak sosem volt erőssége a szolgálati út betartása, az első epizódban azonban felmentést jelentett számára, hogy nem volt kiút, ráadásul felesége rögtön az első pillanattól közvetlen veszélyben volt. Itt azonban várakozás közben unatkozva kezd belekotnyeleskedni a számára gyanúsnak tűnő jelenségek kivizsgálásába. Egy ajándékdoboz gyanús átadása elég körülmény számára, hogy szolgálatba helyezze magát, öt percen belül pedig már parádés tűzharcba keveredik a gazfickókkal.
Ahogy a Nakatomi torony részleges felrobbantását is hőstettként könyvelték el neki, a „győztesnek-mindig-igaza-van” logika alapján persze, hogy itt is megússza majd az összes olyan stiklit, amiért legnagyobb jóindulattal is börtön, de legalábbis kényszerű korai nyugdíj járna.
Ehhez ráadásul még tartozik egy óriási, flegmázós nagyképűség is, mintha legalábbis is ő írta volna a Nagy Terroristaelhárító Lexikont. De újfent kérdem én: ki a f*szt érdekel a valóság, ha McClane hadnagy mindössze egy szolgálati Berettával, pompás bukfencekkel, földön pörgögve, szinte fél kézzel képes elintézni egy csapat automata fegyveres gonosztevőt, akik előtte percekkel kiirtottak egy komplett rohamrendőr-egységet? Na, ugye. Folytassa, hadnagy úr!
- „…akár kettőt is: KAPJA BE! És nincs fényképezés, olaj, KOMCSI!”
- „Buzikurva!”
Emlékezzünk meg a Die Hard-filmek első két részének markáns újságíró-kritikájáról: a repülőgép utasai között visszatér Dick Thornberg (Tüskehegyi Pöcs, ha nagyon beszélő névként akarunk belemagyarázni bármilyen jelentést). Aki az ENberek Érdeke és a Szólásszabaccság nevében képes egy telefonos interjúval tömeghisztériát generálni, csak hogy mindenki észrevegye dicsőséges egóját. Ahogy Los Angelesben, itt is Mrs. McClane szereli le, csak most pofon helyett elektromos sokkolóval teszi helyre a nagypofájú firkászt. Megjelenik Samantha Coleman képében a tanulékony újságíró, akinek megítélése közös platform a terroristákat vezető Stuart ezredes és cowboyunk között, mindketten felkínálják a szexuális együttlét lehetőségét távirati stílusban. Az újságíró az események során végül eszközkapacitást biztosító segítőjévé válik a hadnagynak, majd letiltja operatőrét a nagy egymásra találás dokumentálásáról („…bizalmas!”)
A végső leszámolás: hóviharban vívott ökölpárbaj egy felszállni készülő repülő szárnyán – egyszerűen fantasztikus. Nincs az a speciális effektus, CGI, amivel ezeket a feszültséggel teli, teljesen irreális és mégis végigizgulós akciójeleneteket überelni lehetne.
Amerika Kapitány bekaphatja, az én Avengerem McClane hadnagy.
Rögzítsük: a Die Hard 3. talán a sorozat legjobb epizódja (vitatkozni nem fogok senkivel, ez amolyan katkó-protestáns jellegű vita), de NEM karácsonyi film.
Die Hard 3. részt alapvetően BÁRMIKOR IS nézzünk, egy alkalmas pillanatban azt is összefoglaljuk.