A jelek szerint a baloldal végre észhez tért, és a csövesek, a szipusok, a kurvák, valamint a migránsok után végre egy politikailag értelmezhető társadalmi rétegnél próbálkozott be: a melósoknál.
Csókolgatni azért várhatóan nem fogják őket, viszont cserébe már most annyit ígérgettek nekik, hogy ha mindezt pénzben kapnák meg, akkor jó eséllyel valamelyik hawaii luxusbár teraszán kortyolgatnák a Sapphire Martini koktéljukat.
Bár a baloldal és a munkások viszonya meglehetősen ambivalens (értsd: a 2010 előtti kormányok semmit nem tettek értük), a baloldali összefogás ígérgetésügyi centrumának egyik kreatív nagyokosa kitalálta, hogy akármi is volt eddig,
innentől kezdve szarásig kell tolni a melósozást.
Politikusaik szépen neki is feküdtek a feladatnak, és nap mint nap elmondják: imádják a munkásokat, mindig is odavoltak értük, és nemsokára felkarolják őket. Ha kell, akkor melósruhát öltenek magukra, ha kell, akkor kamutájszólással próbálkoznak náluk, és ha nagyon muszáj, akkor meg is ölelik őket (bár ezt azért nem szívesen teszik).
Teljes az őrület, rég nem látott divathullám söpör végig az országban. Ez az a pillanat, amikor mindenki melós akar lenni.
A hatmillió forintos költségtérítési keretből éldegélő Jakab Péter annyira átéli a szerepét, hogy már-már 100 százalékig melósnak képzeli magát. Tavaly februárban nyitotta meg a színdarabot, amikor az ATV-ben munkásnézéssel kijelentette, hogy
egy átlag melós, ha beledöglik, akkor sem tud boldogulni!
A Jobbik elnökének annyira bejött a téma, hogy azóta levegővétel helyett is melósozik. Idén májusban még munkahelyi helyzetelemzést is adott nekik, pedig senki nem kérte meg erre. „Önök szerint egy átlag magyar melós megengedhetné magának azt a luxust, hogy elhagyja a munkahelyét, hivatkozva arra, hogy hát nem szimpatikus a kolléga? Megtehetné ezt egy dolgozó? Ugye, hogy nem tehetné meg” – lamentált Jakab Péter, aki a jelek szerint filozófusnak sem utolsó.
Sőt, még azt is kijelentette, hogy
márpedig a melós nem lehet rabszolga, hiába döntött úgy 2018-ban a Fidesz.
Speciel erről senki nem döntött, de kétségtelen, hogy nagyon jól hangzik. Akárcsak az a májusi posztja, hogy a kormány „nemrég azzal büszkélkedett szaúdi befektetők előtt, hogy a magyar melós a minőségéhez képest feltűnően olcsó. Igen. Ez a munkaalapú társadalom, ahol rabszolgaként kezelik az embert a saját hazájában.” (Melósügyi megjegyzés: ilyen természetesen nem történt.)
Mivel kiterjedt divathullámról van szó, értelemszerűen nem egyedül Jakab tolja a mantrát. A mindig fáziskésésben lévő (és későn kelő) Karácsony Gergely júniusban teljesen váratlanul vakítóan sárga melósszerkóban bukkant fel a Lánchídon, ahol szolidaritását fejezte ki az elnyomott társadalmi réteggel.
Annyira bejött neki a melóséletérzés, hogy szeptemberben ugyanezt a ruhát aggatta magára. A Blaha Lujza téren szomorú arccal, drámai hangon bejelentette, hogy a budapestiek annyira megvetik a közterületen értük is dolgozó melósokat, hogy flakonokkal dobálják meg őket.
Erre persze semmiféle bizonyítékot nem tudott felmutatni, de annyira jól passzol a kiváltságosok elleni kampányához! (A melósdivatban kiválóan tájékozott kollegánk jelezte, hogy ez nem ugyanaz a szerkó, mint amit a Lánchídon viselt!).
Mi sem természetesebb, hogy a városházához közel álló sajtó is csatlakozott az aktuális divathoz. A Pesti Hírlap múlt héten egy olyan melóspárti, az MSZMP-közlemények stílusát megidéző szalagcímmel tudósított Karácsony melósvédő sajtótájékoztatójáról, hogy még Kádár Jánosban is megakadt volna a paprikás krumpli.
Karácsony: Ne bántsd a melóst!
A lap olvasói első kézből, kiemelt hírként értesülhettek arról, hogy a Blaha Lujza téren „atrocitások érték a munkásokat", „volt, akit megdobáltak flakonokkal", „kiabáltak velük", de a végsőkig szolidáris Karácsony Gergely a támogatásáról biztosította őket.
Akárcsak Gyurcsány Ferenc, aki szintén a nyáron kezdett el aggódni értük.
Miért nem védjük jobban a melóst?
Mindenki legnagyobb szerencséjére Gyurcsány nem hagyta abba a melósozást, és nagysikerű kiskunhalasi utcafórumán kijelentette, hogy
ugyanennyire fontos a sztrájkjog is, hogy kellően követelhessenek a melósoknak lehetőségük legyen több bért követelni, amit valóban meg is érdemelnek. Na és persze vissza kell adni a dolgozó emberek méltóságát.
