Kezdjük a legvégén, tehát a "most"-ban:
régi kedvencünk, a csillogó szemű tiniként romantikus tartalmakat posztolgató-utazgató jobbikos önkormányzati képviselő, Szabó Ervin a párt új elnökével, Gyöngyösi Mártonnal ölelkezik és vigyorog egy "tartalmas beszélgetés" után.
Ez eddig természetesen normális és elvárható lenne, mint bármilyen munkahelyen.
A beosztott szeresse főnökét! Ez cégünk egyik alapelve. /Macskafogó/
kapcsolódó
-
A jobbikos Szabó Ervin fejben is folytatja az örök vakációt, a vagyonnyilatkozatában több sajnálatos hibát is vétett
Ügyvédként úgy tűnik, rosszul vallotta be, mennyi bevétele van a vállalkozásából. Vagy ha nem, akkor csodát tett. De a lényeg, hogy nyár van, meg különben is - ennyi hibázás csak belefér.
Csakhogy nem erről volt szó! Vagy csak mi érthettünk félre valamit?
Egy kicsit induljunk már el a közelmúltból, hogy miről hihettük azt, hogy úgy van, holott nem úgy lett.

Június közepén, röviddel lemondása után Jakab Péter még büszkén sétál és beszélget Dr. Szabóval Orosházán, illetve kürtöli világgá:
az ország második legszegényebb megyéjében, Békésben is sok a feladat. ️ Dr.Szabó Ervin orosházi képviselőnkkel maradunk a nép pártján! #jakabpéter #néppártján
Na, hát csak rávette az öreg havert a négyes randik után arra is, hogy vele szakadjon az új pártkezdeményébe? Persze ezt szó szerint nem írta le, de valamiért mégiscsak hihettük volna ezt is. Nos, úgy tűnik, nem szakad.
Aztán Dr. Szabó augusztus végén a születésnapjáról nagybetűs "Barátai"-val jelentkezett be, de Jakabot hiába keressük közöttük. Biztos pont nyaralt, vagy ilyesmi.

Szóval lehet, hogy ő is barát, de azért mégsem nagybetűs? Tekerjünk vissza még egy kicsit az időben!

Szintén idén június 13-án Dr. Szabó Ervin (és nem, még mindig nem javította ki facebookos oldalán az elütéseket, helyesírási hibákat) is büszkén számolt be barátságukról.
kapcsolódó
-
Előbújt a gasztronőgyógyász-jellegű rocksztár a baloldal orosházi jelöltjéből, ahogy lement a választás
Bár Szabó Ervin hatalmasakat ígért április előtt, a vereség óta él csak igazán: római vakáció, borhétvége, csajozások, négyes randi Jakabékkal. Most már tudjuk, hogy a rezsim elleni harc az első csókig tart!
Már tavaly júniusban is barátok voltak. Igaz, csak kisbetűvel.

Jakab Péter elnök úr, barátommal, kampányfelkészítőn. Ma átbeszéltük a győzelem stratégiáját!
Most visszanézve érdekes lehet - kizárólag szakmai okokból -, hogy vajon mi volt (lett volna) a győzelem stratégiája...

De már 2021 áprilisában is barátok voltak. Bár akkor is csak kis b-vel. Ez a rózsaszín nyakkendő amúgy nagyon extravagáns, szétadom.

2021 szeptemberéből pedig szintúgy "barátja meghívására" vehetett részt Szabó a miniszterelnök-jelölti vitán, szűk körben. A frizura már rendben, a mozgószabály és a központozás kevésbé.
Összefoglalva: réges-régi barátság az övék, de a hangsúly a kis b-n van... Ennyi, kész, vége. Jakab Péter a hülye előadásaival, amelyeken látszott, hogy saját maga sem hiszi el, tényleg mehet a levesbe. Ez nem az ő éve volt - és még csak szeptember van.
És hogy Dr. Szabóval meg a Gyöngyösi-féle Jobbikkal mi lesz? Vélhetően semmi. 2024-ig valahogy kihúzzák az önkormányzatoknál, néhányan 2026-ig a Parlamentben, aztán mehet vissza mindenki ügyvédnek meg adószakértőnek - már ha ért valamihez.
Jakab viszont semmihez se ért, tanárnak meg ki veszi fel?
Mondd meg Péternek, hogy csak a pénz miatt. Őt kedveltem. /Keresztapa/