Jakab Péter a sajátjait is szembe köpi, ha kell

Márpedig úgy tűnik, hogy kell, mert az látszik az eddigiek alapján, hogy nagyon be akar férkőzni egykori ősellenségének, jelenlegi barátjának főnökének, Gyurcsány Ferencnek a kegyeibe. Jakab ugyanis eddig 10 szövetséges politikust mutatott be követőinek, akiket az ellenzéki előválasztás során támogatni fog, és akikkel szemben a Jobbik nem indít saját embert. Kitalálták, hogy melyik párt delegálja a legtöbb jelöltet közéjük?

Pontosan: a DK, szám szerint 5-öt. A 10-ből. Hagyok egy kis időt.

Századszorra is idézhetnénk a Jobbik alapító nyilatkozatát, amelyben elsődleges feladatukként definiálják a kommunista utódpárt és a körülötte lebzselő szélsőliberális csürhének elűzését a közéletből, de azon már réges-rég túl vagyunk, hogy konzekvens hozzáállást várjunk tőlük elvi kérdésekben. Gondoljunk csak az önkormányzati választások során a hatalomba visszaemelt nomenklatúrára.

A Jobbik és Jakab szó nélkül állt be Draskovics Tibor, Ungár Klára vagy akár Vágó István mögé is. Az egykor a Jobbikot habzó szájjal nácizó, korábban a ballib irányítás prominens arcainak támogatása semmilyen elvi akadályba nem ütközött náluk.

 

Újabban pedig Jakab Péter plakátjain olyan arcok mellett vigyorog, mint Kálmán Olga, Varjú László, vagy a sokat próbált Gy. Németh Erzsébet. (Más kérdés, hogy ha az összes önkormányzati főmufti inkább országgyűlési képviselő akar lenni, akkor ki marad majd a Városházán? -a szerk.) Ilyen nevek láttán az ember fejében megfordul az a gondolat, hogy ezek után Jakab hogy akarja lemosni magáról az „összegyurcsányozódást”? De egyre inkább világos, hogy a válasz egyszerűen az, hogy sehogy. Gyurcsánynak ugyanis tök mindegy, hogy a gárdamellényt bőrjakóra cserélő Jakab hogy csinál magából bohócot, neki az a néhány százalék kell csak, amit az egykoron szebb napokat is látott szélsőjobbosok adnak majd a közösbe. Jakabnak ez nem derogál, hiszen ő csak egy zsíros pozíciót szeretne magának. Azt sem bánná, ha nem lenne belőle miniszterelnök-jelölt sem. Mert pontosan tudja, hogy ahhoz ő túl kevés.

Még csörgősipkás bohócnak is ripacs.