Iskola a határon

Az ukrán-orosz konfliktus eszkalálódása veszélybe sodorta a kárpátaljai magyarok életét is, akik ismét attól tarthatnak, hogy besorozzák, és a frontra irányíthatják őket. Rostás János és Pólin Lénárd olyan természetességgel beszéltek arról, hogyan nyújt (már több éve) segítő kezet több száz kárpátaljai fiatal számára az anyaországi és kárpátaljai szakképző iskolák együttműködése, mintha Rémusz bácsi meséit mondták volna. Mindeközben a történetük mögött két olyan kiemelkedő jellemet ismerhettünk meg, akikre minden magyar büszke kell hogy legyen.

„100 éve annak, hogy Kárpátalján nem volt magyar nyelvű szakképzés. Az márpedig gombócból is sok; bennem pedig mindig is ott munkálkodott a határon túli magyarokért való tenni akarás” – kezdi történetét Rostás János, a Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja.

Az iskolaközpont 2015-ben jött létre, majd a hazai sikereken felbátorodva Rostás János az anyaintézmény vezetőjeként dr. Orosz Ildikónak, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökének, valamint dr. Csernicskó István rektor úrnak az aktív közreműködésével Kárpátalja magyarlakta területein szakképző intézmények alapításán kezdett el dolgozni.  Néhány éve 86 diákkal, 6 szakmában kezdődött meg a munka az Egán Ede Szakképzési Centrum ernyője alatt Nagydobronyban, majd ezt követően Beregszászon és Tiszapéterfalván újabb képzési bázisok indultak. Mára a társintézményeknek köszönhetően 308 tanuló 8 ágazatban 12 szakma közül választhat a divatszabótól kezdve az informatikuson és hegesztőn át a szakácsig.

A képzéseket a munkaerőpiaci igényekhez, a vállalkozói visszajelzések alapján alakítják, így gyakorlatilag egyenes utat biztosítanak a diákok számára a boldoguláshoz. A tanulók a magyarországi anyaintézménytől Európában is elismert felnőttoktatási szakvégzettséget igazoló bizonyítványt szereznek, akár technikusi szint is elérhető a számukra. A kétéves képzés alatt minden második hetet Magyarországon, a partnerintézményben töltenek.

Az elsődleges cél a kárpátaljai szülőföldön maradás elősegítése, a szakképzett munkaerő helyi megteremtése volt.

Forrás: Facebook

A kárpátaljai tanulók viszont nem csupán magyar nyelvű iskoláztatási lehetőséget kapnak, de Magyarország is valós letelepedési alternatívaként jelenhet meg számukra ahelyett, hogy legrosszabb esetben valamelyik nyugati országban helyezkednének el mosogatóként.

Ukránok is jelentkeznek. Jelzésértékű, hogy ma már az ukrán nemzetiségűek is felismerik annak a jelentőségét, hogy Magyarország a határain túl is felelősséget visel a nemzetének tagjaiért – elsősorban, de nem kizárólagosan. Nem is olyan ritka ugyanis, hogy tisztán ukrán területekről is érkeznek jelentkezők, akik akár hároméves képzést is vállalnának, hogy a szakma mellett a magyar nyelvet is elsajátíthassák az első tanév során.

Az oktatási intézményekbe Kárpátalján elsősorban a többségében magyar ajkú területekről érkeznek tanulók, de gyakori, hogy a távolabbi, akár Kárpátalja Máramarosi részéből, a szórványból (Visk, Técső) is jönnek magyar diákok, akiknek a felkarolásában óriási szerepet játszik, hogy a szakképző központokba való beiratkozás után már a kollégiumi elhelyezés is rendelkezésükre áll. Szintúgy mentőövet dobnak azon kárpátaljai magyar fiatalok számára is, akik az államnyelv szerény ismerete miatt nehézségekbe ütköznek az ukrán központi érettségin, s így teljesen kizáródnak a felsőoktatásból.

Minden egyes így elvesztett fiatal súlyos veszteség lenne a magyarság számára 

– véli Pólin Lénárd, a tiszapéterfalvai intézmény iskolaigazgatója – „ilyen értelemben menedékként is tekintenek az iskolára.”

Forrás: Kontra
Forrás: Kontra

Az anyaországi menedék kifejezés azonban a háborús konfliktus kezdete óta visszanyerte tényleges jelentését. Február 24-én csütörtökön, a háború kitörésének reggelén 8 órakor Pólin Lénárd általános tájékoztatót tartott kollégái és a tanulói számára a tiszapéterfalvai intézményben.

Elmondta, hogy a hadiállapot miatt nem várhatnak soká bizonytalanságban a harcok kiterjedéséig, így az oktatást jelenléti formában kell folytatniuk a Mátészalkai Szakképzési Centrum tagintézményeiben. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a helyzet hosszabb ideig fog húzódni.

A diákok könnyeiket visszafojtva vettek búcsút szülőföldjüktől és aggódó szüleiktől. Mivel a két évfolyamon sokan tanulnak, így nem volt kérdéses, hogy a kollégák egy része is velük kell hogy tartson. Az is bizonyos lett, hogy bizonytalan időre mindent hátra kell hagyniuk

– mondta.

Kiemelt tisztelettel beszéltek azokról a kollégáiról, akik maradtak, helytállnak, biztosítják az intézmény zavartalan működését, hiszen napról napra nagyon sok menekült érkezett és érkezik Ukrajna belső területeiről Kárpátaljára, így Tiszapéterfalvára is. A Tiszapéterfalvai Szakképzési Központ kollégiumában ekképpen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola égisze alatt maradéktalanul biztosítják több mint 70 ember (köztük közel húsz gyerek) ellátását is.

Pólin Lénárd igazgató úr három napig feszült menetben, hajnalokig segítette a diákok utaztatását is a mátészalkai anyaintézménybe. Rostás kancellár úrnak ugyanis egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a kárpátaljai tanulóiknak Magyarországon, biztonságban, míg a tanároknak őket segítve, mellettük a helyük.

Mostanra minden diáknak sikerült biztonságban Magyarországra utaznia, és itt folytatnia tanulmányait.

Azóta a Mátészalkai Szakképzési Centrum az oktatás zavartalanságához szükséges feltételek mellett szállást, ellátást és nem utolsósorban otthont biztosított nemzettársaink számára.

Rostás János, Pólin Lénárd és anyaországi, valamint kárpátaljai kollégáik együttműködése megtestesíti azt a Magyarországot, amely határok nélkül felelősséget visel a teljes magyar nemzetért.