Így vélekednek a helyiek arról, hogy Karácsony radikális baloldali ideológiai okokból megsarcolta őket

A főváros baloldali vezetése nem kérte ki sem a kerületek, sem a szakmai szervezetek véleményét az új parkolási rendszerről. Az érintettek szerint hatástanulmányok sem születtek. Ehelyett Karácsony egyrészt nyugatról importált ideológiai okokból drágította meg a pakolást, másrészt azért, mert utálja az autósokat. A baloldali vezetésű kerületek Karácsonnyal együttműködve mindent megtesznek azért, hogy tovább nehezítsék az autósok helyzetét.

  • Az újbudai Fidesz frakcióvezetője, Csernus László felhívta rá a figyelmet, hogy október 15-től a kerületben a parkolási regisztrációs díj 2 ezer forintról az első autó után 12 ezer forintra, a második autó után pedig 24 ezer forintra emelkedik majd. Ez brutális mértékű, hatszoros, illetve tizenkétszeres drágítást jelent.
  • Közben a Főváros Önkormányzat ismét nehezítette az újbudaiak életét: „sikerült” egy életveszély biciklisávot felfesteni a Karolina útra.
  • Kállay Mária ferencvárosi önkormányzati képviselő elmondta, hogy a IX. kerületi baloldal „a legvadabb kommunista időket idézi”. Baranyi Krisztina polgármester azzal indokkal próbálta megdrágítani a helyieket megillető, baráti 2 ezer forintos parkolási díjat, hogyha egy ferencvárosi polgár reggel 8-től este 10-ig a 600 forintos A jelzésű parkolási zónában parkol, akkor éves szinten 2 133 600 forintot takarít meg ezzel, ami szerinte igazságtalan azokkal szemben, akiknek nincs autójuk…
  • Kállay Mária hozzátette: „Ferencváros Budapest egyetlen kerülete, amely mind a négy új parkolási zónába beleesik”, magyarán: szó sincs egységes parkolási rendszerről, bármit is állít a baloldal.
  • Egyes ferencvárosi baloldali képviselők arról beszéltek, hogy „mindenki járjon biciklivel”. Ám józan ésszel belátható, hogy ez kivitelezhetetlen, főleg nagycsaládosok esetében, sokan pedig munkaeszközként használják a kocsit.
  • Az V. kerület Sajtóosztálya arról számolt be, hogy a teljes parkolási rendszer átalakításának véleményezésére mindössze 1 nap állt rendelkezésre.
  • De a Belváros Sajtóosztálya a következőről is tájékoztatta a Kontrát: 2020-ban Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester kezdeményezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés tűzze napirendjére azt, hogy a fővárosi parkolási rendelet módosításával minden budapesti polgármester az általa vezetett kerületek lakosai számára kizárólagos várakozóhelyeket jelölhessen ki. Karácsonyék mégis minden más ellenzéki vezetésű kerület erre vonatkozó kérelmét előbb jóváhagyták, mint az ötletgazda fideszes önkormányzatét.
  • Szalay Péter XIII. kerületi politikus szerint „álságos” Karácsonyék azon állítása, hogy ők foglalkoznak a környezetvédelemmel, mert „az az autó, amelyik a forgalomban áll, és 10 percenként megy előre 5 métert, az több egészségre káros kipufogógázt enged ki, mint egy haladó autó”.
  • Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere engedélyezte a vendéglátósoknak, hogy a parkolóhelyek helyére teraszokat helyezzenek ki. Bálint György helyi politikus szerint Soproni emiatt akár 200 milliós bevételkiesést is okozhatott a kerületnek.
  • Bálint Györgytől azt is megtudhattuk, hogy „Soproni csak beszél a kerékpározásról – a fotózásokon felül a drótszamárra, de ha valahova mennie kell azonnal ugrasztja az önkormányzati sofőrt, aki ha kell, érte is megy természetesen”.
  • Az általános vélemény az, hogy Karácsony mindenhonnan megpróbálja kiszorítani az autósokat. Megoldásképpen minden megkérdezett P+R parkolók létesítését javasolja, de a baloldali vezetés erről hallani sem akar.

 

Ahogy arról a Kontra is beszámolt, a Karácsony Gergely-féle fővárosi vezetés döntése nyomán szeptember 5-től hatályba lépett a jelentős drágításokkal járó, új parkolási rendszer. Budapestet négy zónára osztották: az A jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni. A B jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C zónában 300 forint 8 és 18 óra között, a D zónában pedig 200 forint 8 és 18 óra között. 

Arra voltunk kíváncsiak, hogy az autósok radikális baloldali ideológiai alapon történő üldözése milyen hatással járt egyes budapesti kerületekben. Újbudáról megkerestük Csernus Lászlót, a helyi önkormányzat Fidesz–KDNP-s frakcióvezetőjét, Ferencvárosból Kállay Máriát, a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnökét, egykori alpolgármestert, a XIII. kerültből pedig Szalay Péter önkormányzati képviselőt, a Jogi és Közbiztonsági Bizottság vezetőjét. Továbbá kérdésekkel fordultunk Terézváros pártfüggetlen képviselőjéhez, Bálint Györgyhöz és az V. kerületi Önkormányzathoz is.

Újbudán csak a lakosság érdekeit nem vették figyelembe Karácsonyék

Forrás: Facebook/Csernus László

Csernus László, a Fidesz–KDNP újbudai frakcióvezetője a Kontra megkeresésére reagálva nyilatkozott az új fővárosi parkolási rendszer XI. kerületi hatásairól. Csernus László elmondta: „Aki odaállt a Műegyetem rakpartra, maximum 3 órát kellett fizetnie, és 3 óra utáni maximálisan napi eggyé vált a dolog”. Ezt az időkorlátot eltörölték, magyarán az autósnak nincs lehetősége napi jegyet venni.

Ha valaki elmegy például egyetemre, akár oktató, akár diák, hogyha odaáll reggel 8-kor, és mondjuk este 6 óráig órája van, akkor óránként 450 forintot kell fizetnie.

– jegyezte meg.

Szeptember 5-től Újbuda területe három fővárosi parkolási zónába esik: B, C, D. Korábban D zóna nem létezett. Csernus kiemelte, hogy régen 265 forint/óra volt a díj a mostani B és C zónában. A díj emelkedése mellett további változás, hogy a B zónában a korábbi 18 óra helyett most már 20 óráig kell fizetni.

A kormánypárti önkormányzati képviselő szerint a parkolás az egyik legproblémásabb dolog a kerületben, véleménye alapján „önmagában nem azzal van gond, hogy kiterjesztették a fizetéses parkolási zónák határait, mivel a helyi lakosok le kell tudjanak parkolni. A probléma a fővárosi díjemeléssel van, ráadásul a fővárosi területekbe a Bartók Béla út kivételével nem érvényes a lakossági várakozási engedély”.

Például: ha valaki a Budafoki úton lakik, és nem talál helyet a Budafoki úton, hanem kényszerűen meg kell hogy álljon a Műegyetem rakparton, mert csak ott talál parkolóhelyet, akkor neki reggel 8 óráig el kell hagynia a területet, különben az neki is fizetőssé válik. Csernus László hozzátette:

Ha valaki szabadságon van, vagy eleve otthonról dolgozik, akkor ez neki komoly pénzekbe kerül, mert egész napra ott tartja az autóját.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A jelenlegi helyzetet ismertetve elmondta, „most úgy van, hogy egy állandó lakcímmel rendelkező lakos kiválthat egy lakossági várakozási engedélyt, ennek az ára 2 ezer forint, ezt regisztrációs díjnak nevezik”.

Az Újbudai Önkormányzat október 15-től ezen változtatni fog, az első autó után 12 ezer forintot, a második autó után pedig 24 ezer forintot kell fizetni. Ez brutális mértékű, hatszoros, illetve tizenkétszeres drágítást jelent,

ráadásul Csernus szerint hogyha mindezt a polgár személyesen (tehát nem online) intézi az önkormányzatnál, akkor még ki kell fizetni 2 ezer forintos, úgynevezett eljárási díjat is. Ez egy évre vonatkozik.

A Fővárosi Önkormányzat kapcsán Csernus László megjegyezte: a XI. kerületben éppen a héten „sikerült” egy életveszély biciklisávot felfesteni a Karolina útra.

Ha valaki azon a biciklisávon megy, akkor inkább az életével játszik, mintsem, hogy kerékpározik

– fűzte hozzá.

Véleménye alapján Karácsonyék mindenhonnan az autósokat próbálják kiszorítani. Szerinte az autósok helyzetét úgy lehetne rendezni, ha P+R parkolókat alakítanának ki. Csernus László végezetül elárulta:

amennyiben ő Fővárosi Közgyűlési tag lenne, akkor nem szavazta volna meg az új parkolási rendszert, hanem hangosan tiltakozott volna ellene.

Ferencvárosban kommunista megbélyegzés az autósokkal szemben, egységesítés helyett a KERÜLET mind a négy zónába beleesik

Kállay Mária, Ferencváros önkormányzati képviselője, a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság elnöke, volt alpolgármester a Kontrának arról beszélt: a IX. kerületieknek a parkolási regisztrációs díj 2 ezer forint, ennek befizetése után lehet igénybe venni a szolgáltatást. Baranyi Krisztina polgármester asszony a képviselő-testület szeptember 8-i ülésén a regisztrációs díjat fel akarta emelni 12 ezer forintra, tehát a hatszorosára.

Kállay Mária
Kállay Mária Forrás: Facebook/Kállay Mária

„Nem is ez volt a vérlázító, hanem az az indoklás, amit az előterjesztésbe beleírtak”, ez Kállay Mária szerint „a legvadabb kommunista időket idézi".

Az volt az indoklás, hogy ha egy ferencvárosi lakos reggel 8-től este 10-ig a 600 forintos A parkolási zónában parkol, akkor éves szinten 2 133 600 forintot takarít meg ezzel, ami Baranyiék szerint igazságtalan azokkal szemben, akiknek nincs autójuk…

Baranyi indoklása az előterjesztésben szó szerint alább olvasható el:

 

A volt alpolgármester álláspontja alapján „nem lehet ebben az időszakban az emberek terheit tovább növelni”, ezért sem ért egyet a Karácsony-féle drágításokkal.

A fideszes képviselő azt sem érti, hogy miért kell az autósokat folyamatosan szembeállítani azokkal, akiknek nincsen autójuk, hiszen az autósok több adót fizetnek, mivel a benzin árában hozzávetőlegesen 230 forint literenként az adó tartalma (áfa + jövedéki adó).

Ennek az autósok által befizetett adónak mindannyian a kérvényezettjei vagyunk, mivel a pénz az államháztartásba megy

– jegyezte meg.

Kállay ezen felvetéseire Baranyi azt reagálta, hogy akkor 2023. január 1-től emeljék fel a regisztrációs díjat 6 ezer forintra, és majd 2024. január 1-től 12 ezer forintra.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ezt a fideszeseken kívül azonban a helyi DK-sok és MSZP-sek sem támogatták, utóbbiak vélhetően azért, mert 2024-ben önkormányzati választás lesz… Végül leszavazták Baranyiék javaslatát, így egyelőre maradt a 2 ezer forintos regisztrációs díj – Kállay javaslatára.

Ferencváros Budapest egyetlen kerülete, amely mind a négy új parkolási zónába beleesik, magyarán: szó sincs egységes parkolásról, noha korábban ezzel érvelt a fővárosi baloldal.

Ezzel kapcsolatosan megjegyezte a fideszes önkormányzati képviselő, hogy eddig is több parkolási zóna volt a IX. kerületben. Kállay véleménye alapján attól, hogy felemelik a parkolási díjakat, nem lesz kevesebb autó, sem több parkolóhely. Szerinte

a parkolás helyzetét úgy lehetne megoldani, hogy több parkolóhelyet hoznak létre, mert az embereket nem lehet rákényszeríteni arra, hogy ne tartsanak autókat.

Egyes baloldali képviselőtársai arról beszéltek a szeptember 8-i ülésen, hogy „mindenki járjon biciklivel”. Álláspontja alapján ez a hosszállás a „kommunista tempót idéz”, hiszen akkor vagy nem lehetett autót kapni, vagy nagyon sok időt kellett rá várni. Ezen időszakról sokaknak nagyon rossz emlékeik vannak.

 

Kállay Mária kihangsúlyozta: „sokan munkaeszközként használják az autót, mások családos emberek, akiknek a gyerekeik miatt van szükségük kocsira. Sokan a környezetkíméléssel indokolják a jelenlegi közlekedéspolitikát, de ez nem felel meg a valóságnak, mivel jelenleg az emberek állnak összevissza a dugóban, meg araszolgatnak – ezek egyértelműen környezetszennyezőek”. Példaként megemlítette, hogy a Lónyay utcából sokszor háromnegyed órát kell araszolni a Kálvin térre, a helyben lakók pedig lélegzik be benzingőzt.

Kállay szerint a rakpart lezárásával „totálisan tönkretették” a teljes belváros forgalmát.

A Ferencvárosban

a hasukra ütnek, és megváltoztatnak forgalmi rendeket anélkül, hogy ezt előzetesen egyeztetnék a szakértőkkel, hogy erről készülnének hatástanulmányok, felmérések. Azt gondolják, hogy ők mindenhez értenek, és nekik mindent lehet, de ez a gyakorlatban nem működik

– zárta mondanivalóját IX. kerület kormánypárti politikusa.

Lopott ötletek a Belvárosból

Megkérdeztük a jobboldali vezetésű Belvárosi Önkormányzatot is, hogy hogyan értékelik a fővárosi parkolásban bekövetkező változásokat.

Az V. kerületi Önkormányzat sajtóosztálya beszámolt, hogy a teljes parkolási átszervezés átnézésére, értékelésére és véleményezésére mindössze egyetlen nap állt a rendelkezésükre „a nagy balliberális párbeszéd” jegyében.

„A folyamatosan a részvételiség és az egyeztetés fontosságát hangoztató Főváros Önkormányzata 2022. 06. 21. 10:43 időpontban juttatta el Belváros Önkormányzatához a teljes parkolási rendszert érintő koncepciót, amelyre másnap 16:00-ig kért visszajelzést, tehát mindössze egyetlen napot adott egy ilyen jelentős rendeletmódosítás szakmai véleményezésére.”

A Belvárosi Önkormányzat válaszlevelében beszámolt arról is a Kontrának, hogy hiába volt a saját ötlete az önkormányzatnak a kizárólagos várakozóhelyek kialakítása a fővárosi kerületek lakói számára, mégis a Belváros kapta meg a legutoljára, 2022. június 30-án az engedélyt, sok baloldali önkormányzat után.

„Az V. kerület polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter 2020 novemberében addig egyedülálló ötletként, elsőként nyújtotta be javaslatát Karácsony Gergely főpolgármesternek kérve, hogy tűzze a Fővárosi Közgyűlés napirendjére azt, hogy a fővárosi parkolási rendelet módosításával minden (!) budapesti polgármester az általa vezetett kerületek lakosai számára kizárólagos várakozóhelyeket jelölhessen ki.”

Az indítványa azonban az V. kerület vonatkozásában 2022. június 30-ig nem talált együttműködésre, hiszen amíg ez idő alatt a főpolgármester sorban osztotta az engedélyeket az ellenzéki vezetésű kerületekben, addig közel 2 éven át vette el a lehetőséget a belvárosiaktól, hogy saját parkolóhelyeik legyenek.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az V. kerületi Önkormányzat arról is beszélt lapunknak, hogy Parker néven egy saját fejlesztésű applikációt fejlesztett, amely ingyenesen letölthető okosparkolási rendszer, és valós időben mutatja meg a parkolóhelyek foglaltságát a telefonos applikáción, valamint a kerület több pontján kihelyezett kijelzőtáblákon keresztül.

A szuper, innovatív fejlesztést persze Karácsonyék nem akarták adaptálni teljes Budapestre vonatkozóan, pedig azt még a baloldali vezetésű Pécs és most már a XIII. kerület is átvette.

XIII. kerületben a lezárt rakpart érezteti káros hatását

Szalay Péter XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő, a Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnöke nyíltan kijelentette:

Tény, hogy Karácsony utálja az autósokat, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy rontsa a fővárosi autósok helyzetét.

Hozzátette: „Karácsony egyik kedvenc agyszüleménye, a rakpart lezárása rendkívüli mértékben lerontotta a XIII. kerületnek a közlekedését is”.

Szalay szerint a körúti biciklisáv is rossz ötlet volt, az ilyen intézkedések miatt beszűkültek az utak. A XIII. kerületben volt egy észak-dél irányú jelentős forgalom. Mivel lezárták az alsó rakpartot, a forgalom jelentős része áttevődött a rakparttal párhuzamos részekre, például a Pozsonyi útra, az Újpesti rakpartra és a Pannónia útra. Ezek az utak iszonyúan telítődtek, óriási torlódás alakult ki, főleg a délutáni órákban.

Szalay Péter
Szalay Péter Forrás: Facebook/Szalay Péter

Ebből is látszik mennyire képmutató Karácsonyék azon állítása, hogy ők foglalkoznak a környezetvédelemmel, mert az az autó, amelyik a forgalomban áll, és 10 percenként megy előre 5 métert, az több egészségre káros kipufogógázt enged ki, mint egy haladó autó. Nem érdeke sem az ott lakóknak, sem a gyalogosoknak, sem az autósoknak, hogy ezt a kipufogógázt belélegezzék. Nem lehet mindenhova kerékpárral menni

– fejtette ki álláspontját az önkormányzati képviselő.

Szalay Péter szerint az ilyen korlátozó intézkedések helyett inkább a tömegközlekedést kellene fejleszteni, csak ezzel a módszerrel lehetne rávenni az autósokat, hogy kevesebbet használják a kocsikat. További jó megoldásnak nevezte a P+R parkolók létesítését a XIII. kerület külső részein, de Tóth József MSZP-s polgármester és csapata parkolóépítés helyett inkább eladja a szabad területeket különböző vállalkozóknak, legutóbb a Károly Róbert körút közelében történt ilyen.

Az eladott területeket nagyrészt lakóparkokat építenek, ezek viszont ismét megterhelik a helyi környezeti infrastruktúrát

– magyarázta.

A Fővárosi Önkormányzat szeptember 12-én hirdette ki, hogy a Szent István körútra kerékpársávokat fognak felfesteni. Szalay ezzel nem ért egyet, mert a biciklisáv még tovább rontja majd a forgalmat, kilométeres torlódások lehetnek.

Egyeztetés nélküli boszorkányüldözés Soproni kerületében

Bálint György, Terézváros baloldali, de párfüggetlen önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy Soproni Tamás momentumos polgármester nem egyeztetett az új parkolási rendszerről helyi a képviselőkkel és vélhetően a szakértőkkel sem. Bálint György szerint

a nagyobb baj az, hogy társadalmi egyeztetés sem folyt a kérdésben – ahogy egyébként a Soproni által folytatott autósok elleni terézvárosi boszorkányüldözés esetében soha.

Bálint György
Bálint György Forrás: Facebook/Bálint György

A baloldali politikus elárulta, hogy a polgármester „még a ciklus elején minden képviselő kizárásával egyezkedni kezdett a szomszéd kerülettel, hogy a terézvárosi parkolást kijátssza egy külső cégbe”. Ezt akkor meg tudták akadályozni.

2021 augusztusában arról írt a Kontra, hogy Soproniék a parkolóhelyekre is engedélyezték a teraszhasználatot egyedi elbírálással. Akkori értesülései alapján több mint 100 parkolóhelyet áldoztak be a helyükön létesülő teraszok miatt, ami legalább 100 millió forint kiesést is okozhatott. Soproni a párttársa, Györffy Máté momentumos alpolgármester kezébe adta a teraszok kiutalásának jogát. A Kontra megkeresésére Soproni tavaly azt válaszolta: „ideiglenesen (max. 2021 végéig) olyan helyekre (akár parkolóhelyekre) is engedélyeztük a teraszhasználatot egyedi elbírálással, ahol korábban nem volt terasz, amennyiben az forgalomtechnikailag és egyéb szempontokból is biztonságosan megvalósítható, annak érdekében, hogy biztosítsuk a fennmaradásukat. Megközelítőleg 70 vendéglátóhely nyújtott be kérelmet terasz létesítésére, közülük egy kivétellel mindegyik helyen nyílhatott terasz."

Ezzel kapcsolatos felvetésünkre Bálint György megjegyezte, „azóta ez az állapot folytatódott”, mivel Soproni ígéretével ellentétben ebben az évben is alkalmazták azt a gyakorlatot, hogy „parkolóhelyek helyére határozott időre, ideiglenes jelleggel a vendéglátóhelyeknek teraszlétestést engedélyeznek”.

Az önkormányzati képviselő úgy tudja, hogy továbbra is Győrffy Máté alpolgármester készíti elő  ezen ügyeket. Bálint György többszöri próbálkozása ellenére sem kapott érdemi választ arra a kérdésre, hogy „pontosan mekkora is az önkormányzat bevételkiesése emiatt”; de egyéni kalkulációi alapján az elmúlt két évet tekintve ez elérheti akár a 200 millió forintot is.

A helyi politikus véleménye alapján, „a polgármesteri válaszok elmaradása, azt is jelenti, hogy ezzel az összeggel nem szeretne az emberek elé állni a polgármester, hiszen az brutálisan nagy összeg lehet ahhoz, hogy megbotránkoztatást keltsen, különösen úgy, hogy a városvezetés jól tudja: sok helyen a lakók nem akarták, hogy ilyen terasz legyen az ablakuk alatt, mert egyszerűen zavarja a nyugalmukat”.

Bálint hozzáfűzte: „nagyon sok lakossági panaszról szereztünk tudomást ebben a körben, de sajnos Soproniék ezt nem igazán hallották meg. Viszont a nagy számú panasz miatt érezték, hogy lépniük kell valamit, ezért idén júliustól egyfajta kompenzációt vezettek be azon társasházaknak, akik kényszerű elszenvedői ennek felfordulásnak”.

Forrás: Facebook/Soproni Tamás

Értékelése alapján ebben az esetben is az a politikai attitűd, ami jelenleg uralkodik Terézvárosban:

első helyen a szórakozóhelyek, csak azután jöhetnek a lakók.

Ha pedig nagy a lakossági mozgolódás, akkor valamiféle osztogatással igyekeznek azt letörni. „Ez a fajta mentalitás távol áll a programtól, távol áll tőlem, hiszen mi elsődlegesen a lakókért vagyunk” – emelte ki a VI. kerületi önkormányzati képviselő.  

Bálint Györgynek vannak fenntartásai az ideiglenes teraszok biztonságával kapcsolatban is, hiszen korábban a gyalogosforgalom és az autóforgalom között ott voltak a parkoló autók, most pedig a többnyire raklapokból tákolt „ideiglenes teraszok" mellett halad a gépkocsiforgalom. „Csak remélhetjük, hogy ebből nem lesz nagyobb baj” – hangsúlyozta.

Bálint György végezetül megemlítette, hogy

Karácsonnyal ellentétben Soproni csak beszél a kerékpározásról – a fotózásokon felül a drótszamárra, de ha valahova mennie kell azonnal ugrasztja az önkormányzati sofőrt, aki ha kell, érte is megy természetesen.