Amikor tavaly decemberben a Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock a sikeres német koalíciós tárgyalások után átvette külügyminiszteri megbízatását, nemcsak német, hanem európai konzervatív körökben is számtalan olyan feltételezés látott napvilágot, miszerint az eddigi kimért német külpolitika ezen a téren is erőteljesen balra fog tolódni.
E vélelmezéseket nem pusztán a német kormány jelzőlámpa (vörös-sárga-zöld) színezetű összetétele támasztotta alá, hanem Baerbock személye is. Egyrészt progresszív zöld politikusként karrierje során mindig is rendkívül szoros kapcsolatot ápolt különböző Soros-féle civilszervezetekkel (Amnesty International, Greenpeace), valamint lobbihálózatokkal, másrészt a magával Soros Györggyel együtt fényképezkedő Baerbock soha sem titkolta az alapvetően radikálisan reform alapú politikai meggyőződését.
Ebbéli elszántságát hűen tükrözte az a kezdeményezése, melynek keretében a korábban hosszú évtizedeken át a német környezetvédelmi tárcához tartozó nemzetközi klímapolitika osztályát és annak hatáskörét egy tollvonással áthelyeztette a külügyminisztériumhoz.
E terület külügyekhez való csatolását Baerbock pártszervezeti hátterével indokolták, lévén, hogy a Zöldek politikusa így hatékonyabban fogja tudni Németország klímával kapcsolatos álláspontját és érdekeit képviselni.
Ám kritikusok már az idei év elején arra figyelmeztettek, hogy a nemzetközi klímapolitika és a külügyek ilyen szoros összefonódása természetszerűleg magával vonzza azt a veszélyt, hogy esetenként a két szakpolitika összefonódhat. Ez a fajta német hibrid érdekérvényesítés pedig fenyegetést jelenthet az unió többi tagállamának szuverenitására.
Kevéssé meglepő módon az említett szakmai kritikákra sem a német kormány, sem pedig a külügyminiszter nem reagált, ám a kifejezetten baloldali tematizáltságú közösségi médiában már arról lehetett olvasni, hogy a jobboldal ismét fiktív és antiszemita összeesküvés-elméleteket gyárt arról, hogy Sorosék rátették a kezüket a német külügyre.
Csakhogy a németországi progresszívek legnagyobb szomorúságára e szőnyeg alá söpört vád ismét aktuálissá vált azután, hogy
Baerbock élve a külügyminiszteri pozíciójával egy olyan személyt ruházott fel államtitkári hatáskörrel Jennifer Morgan személyében, aki nemcsak, hogy nem német, hanem amerikai állampolgár, és ráadásul több szálon is Soros György hálózatához is kötődik.
Mint ismert, Morgan, aki a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet volt amerikai vezetője, a múltban több olyan kezdeményezésben vállalt fontos szerepet, amelyek közvetett és közvetlen formában is a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok pénzügyi támogatását élvezték.
- Érdekesség, hogy Morgan korábbi munkahelye, a Climate Action Network (CAN), amely 130 ország 1500 NGO-ját foglalja magába, éppen attól az alapítványtól (Oak Foundation) kapja a legnagyobb támogatást, amelynek alapítója, Alan M. Parker Soros egykori üzlettársa volt.
- Mi több, Morgan egy E3G nevezetű klímavédelmi szervezetben is tevékenykedett, amelynek alapítói között nemcsak a Nyílt Társadalom Alapítvány szerepel, hanem az Oak Foundation is. Mindezek tükrében talán nem véletlen az sem, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok Emberi Jogi Kezdeményezésének igazgatósági tagja, Adrian Arena szintén összeköthető az Oak Foundationel, ahol a Nemzetközi Emberi Jogi Programjának igazgatójaként szerepel.
Adódik a kérdés, hogy Baerbock, aki ugyanúgy tisztában volt a személyével kapcsolatos kritikákkal, mint Morgan életútjával, miért vállalt ekkora politikai kockázatot azzal, hogy egy dokumentáltan Soroshoz köthető, ráadásul külföldi állampolgárt nevezett ki államtitkárrá? Azonban a korábban említett, külügyi és nemzetközi klímapolitikai összefonodás okán létrejövő hibrid német érdekképviseletről szóló kritikából kiindulva a lépés teljesen racionálisnak tűnik.
Amennyiben felidézzük, hogy 2018-ban több más Soros-szervezettel egyetemben az egykor Morgant is alkalmazó Climate Action Network egy nyilvánvaló politikai támadás keretében arra szólította fel Brüsszelt, hogy indítsa meg Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti, jogállamisági eljárás lefolytatását, Morgan mostani kinevezése egy ehhez hasonló politikai fegyvernemként értelmezhető.
Hiszen amíg a német közvélemény egy része azzal van elfoglalva, hogy volt Greenpeace-es, valamint amerikai állampolgárként miként tudja majd Morgan érdemben képviselni a német érdekeket, addig Európa józanabbik fele – hazánkkal az élen – már joggal készülhet arra, hogy az amerikai State Department mintájára, egy látszólag klímavédelmi kérdés kapcsán miként kezd a balra tolódott és egyben az európai befolyásából jelentősen vesztő német kormány diplomáciai és külpolitikai játszmákba.
Tekintettel arra, hogy a jelenlegi klíma- és energetikai válsággal terhelt Európában csak idén többek között itthon, Ausztriában, Franciaországban, Szerbiában és Szlovéniában is fontos választásokra kerül sor, a globalista politikai logika alapján Morgan kinevezése már egyáltalán nem is tűnik észszerűtlennek.
