A hazai közéleti pörgés a karácsony előtti hetekben általában lelassul. Nem csoda, hiszen az emberek ilyenkor inkább a pihenésre, az ünnepekre, a családra, a főzésre és az ajándékokra szeretnek koncentrálni. December közepétől nem nagyon van értelme politikai témákkal bombázni a választókat, január elejéig fel lehet függeszteni a figyelemért folytatott kemény munkát.
Ám ami most Magyarországon történik, arra nem nagyon volt még példa az elmúlt 25-30 évben.
Akármennyire is törekszik a baloldali impotencia feledtetni, azért tartsuk észben: jövő tavasszal országgyűlési választásokat tartanak hazánkban. Teljesen időszerű lenne tehát egy kicsit fokozottabb hangulatú politikai adok-kapok. A helyzet ezzel szemben az, hogy a kormány ott áll a párbaj helyszínén, kivont karddal, és egyre unottabban nézelődve várva az ellenfelét, aki valószínűleg otthon szundizik, mert elfelejtette, hogy neki most becsületből vagy kötelességtudatból, de le kell győznie sokat ócsárolt ellenfelét.
Azzal több cikkben foglalkoztunk mi is, hogy az ellenzék nemcsak visszavonulót fújt, de szinte a radarszint alatti szintig el is tűnt. Márki-Zay Péter miniszterelnök jelölt talán az egyetlen, aki ügyifogyi stílusban kapálózik, párhuzamosan szidja és fenyegeti saját szövetségeseit, és ígérget hajmeresztő hülyeségeket.
Ez olyan mértékben nem sikerült, hogy fel kell tennünk a kérdést: vajon direkt csinálják?
Ami pedig a következményeket illeti: már nemcsak politikusok, de a kormánykritikus sajtó is kongatja a vészharangot. Utcahosszal vezet a Fidesz, és ez a baloldal szempontjából egy fokozatosan romló tendenciát jelent, aminek nemcsak az oka és előzménye, hanem a folytatása is látszik: az emberek egyre nagyobb tömege fordul el a moslékkoalíció amúgy is zavaros politikai szörnyszülöttjétől.
Hogy miért?
A baloldali rózsaszín ködös álomvilágával szemben a valóság az, hogy az emberek mindenek felett stabilitást, kiszámíthatóságot, gyarapodásra való lehetőséget várnak el.
Lehet fasisztázni, az Európai Uniónál árulkodni és korrupcióval vádaskodni, de amíg a választók jelentős része úgy érzi, előrébb tart az élete, mint a Fidesz kormányzása előtt, egyúttal az ellenzék nem kínál potens alternatívát, nem lesz kormányváltás.
Vajon hogyan lehetett volna megelőzni, hogy a baloldal alig négy hónappal a választás előtt ilyen csúnyán lemaradva kullogjon a Fidesz után?
Összeszedtük néhány gondolatban, mit is kellett volna a jobban csinálnia kormányváltásra felesküdött cirkuszi társulatnak az elmúlt években-hónapokban:
- Megújulás: Az ellenzéki politikusok nem nagyon értik vagy érzik, mennyire mérgező ügyük számára a múlt figuráinak levakarhatatlan jelenléte. Gyurcsány Ferenc és bandája, valamint az elkerülhetetlenül, de túl lassan haldokló posztkommunista MSZP továbbra is megkerülhetetlen elemei az összefogásnak. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy a régiek alkalmazkodnak az új idők elvárásaihoz: a DK például kisgömböcként falta fel a Jobbikot, ami mostanra már csak névleg tekinthető önálló pártnak, az MSZP pedig a Karácsony-féle körömpiszoknál is jelentéktelenebb Párbeszéddel való fúziójával biztosította közéleti reinkarnációját. A Momentum és Márki-Zay tehát hiába prédikál ellenzékváltásról, a választók pontosan tudják, hogy a kormányváltással Magyarország nem előrébb menne, hanem hátra.
- Elvtelenség: Winston Churchill brit miniszterelnök mondta a második világháború legsötétebb napjaiban, hogy Hitler ellen akár az ördöggel is összefogna. Ez az ördög pedig Sztálin volt. Egy kontinenseken átívelő fegyveres konfliktus talán hitelt adna egy olyan elvtelen összeborulásnak, amilyet most a baloldalon láthatunk. Ám a magyar választók igencsak gyanakodva fogadnak egy olyan Frankeinstein-formációt, amelyben egymást ölelgeti a posztkomcsitól a liberálison át az újnyilasig mindenki, az egészet pedig Gyurcsány Ferenc kézi vezérlésével próbálják célba juttatni. A baloldal mindenáron szeretne kormányra kerülni. Nem hajlandó megvárni, hogy a közélet kitermelje magából Orbán Viktor méltó kihívóját, méghozzá olyat, akinek nem kell elvtelen alkut kötnie saját elvei és értékei rovására.
- Szavahihetőség: Az ellenzéki politizálás az elmúlt két évben a hülyeség és a felelőtlenség emberi elmével felfogható határait ostromolja. Ígértek már mindent: alapjövedelmet, a kétharmados törvények és az alaptörvény feles többséggel való eltörlését, az euró azonnali bevezetését, jólétet ingyen és gyorsan. Lassan tényleg ott tartunk, hogy a Kétfarkú Kutyák „örök élet és ingyen sör” programjának többen hisznek, mint a Gyurcsány-féle bohóciskola növendékeinek. Láthatóan hiába járják az országot, még mindig nem látják: amit ígérnek, azt nemcsak nem hiszi el senki, de szükség sincs rájuk.
- Szakértelem: Az előválasztás a bázisdemokrácia hazai kísérletei közül az egyik legnagyobb kudarcnak tekinthető. Nem azért, mert nem úgy alakult minden, ahogy Don Gyurleone óhajtotta volna.
Konklúziónk tehát az, hogy Vona Gábor, Schiffer András és a kispapai örömökbe feledkező Fekete-Győr András után a többieknek is jobb lesz, ha választanak maguknak valami tisztes, polgári foglalkozást.
