Nem értem a hisztériát (dehogynem).
Azt hittem, rég megállapodtunk abban, hogy a Nemes Ügy céljából történő rombolás is tekinthető egyfajta alkotásnak, véleménynyilvánításnak, önkifejezési eszköznek. Tulajdonképpen művészet, jómagam pedig rendszeresen gyakorlom.
Eleve nem szeretem a könyveket: felesleges, ósdi adathordozó, és rengeteg FÁT is kell hozzá gyilkolni, szóval ebben is biztosan egyetért velünk a ligetvédő passzív-aktív tömeg: a manapság hozzáférhető könyvek tekintélyes többsége egyszerű szemét, kár volt annyi fosszilis energiát pazarolni rá. Nem beszélve arról, hogy valaki ezeket állítólag még el is olvassa – hát ne tegyék, szenny, szemét, zaj.

Heine könyvégetős hülyeségére hivatkozni unalmas, fantáziátlan, és mindennemű további párbeszédről próbálja elterelni a figyelmet – pedig ami szar, az szar. Márpedig a Meseország mindenkié-szerű szarok azok tényleg szarok (ráadásul rosszindulatú, aljas, káros szarok), de ugyanide sorolhatnám az akciós újságokat is (bár ezeknek még talán tényleg van némi hasznuk).
Én bevallom, örömmel és őszinte élvezettel szoktam a számomra nagyon nem tetsző propagandát megsemmisíteni – ehhez azonban pár irányelvet szeretnék lefektetni már rögtön az elején:
-
Pénzt ne adjunk érte soha, semmilyen körülmény között! Vállalja a kárt az, aki ilyet kiad, forgalmaz, árul, megír. Tehát: könyvesboltból, standról fizetés nélkül távozni, szerzőtől erőszakkal elkobozni, esetleg ingyen letölteni. Hangsúlyozom: ez csak vágy, nem biztatás!
-
Két kiváló módszert tudok ajánlani én is: darálás (magyarul shredding) és égetés. Esetleges bónusz lehet magával a T. Szerzővel megetetni, de nem vagyok híve az erőszaknak, csak egy gyors ötlet, egy múló, rossz álom. Digitális könyv esetén a SHIFT+Delete pótolhatja az előbbieket. Nem annyira látványos, de az is ugyanennyire kegyetlen és következetes. Azért annak tényleg van egy hangulata, amikor (gyújtó segédanyaggal vagy anélkül) belekap pár kósza lapba a láng, és ahogy egyre gyorsabban barnítja be az oldalakat, majd emészti fel a szemetes betűket a lángnyelv… hallod a kommunista melegpropaganda ropogását, a háttérben valahol felsírnak, jajgatnak egyet még utoljára a sátáni gondolatok, mielőtt végleg kimúlnának.
Szóval legyetek kedvesek villámgyorsan békén hagyni a gyermekeinket! Hiszen ha úgy gondoljátok, hogy a fideszesség is meggyőzéssel terjed (vö. állítólagos kormányoldali médiatúlsúly), akkor bizonyára ez is.