Lengyelország ellen egészpályás letámadásba kezdett a már ismert csapat: tudjátok, mindenféle civilek (meg a terv, ami nem is létezik, ugye). Azóta néhány templomot szétvertek, II. János Pál szobrát is meggyalázták.
(óriási bölcsességre vall, hogy német rent-a-mobbal támadnak Lengyelországban.)
Lengyelországban tudvalevőleg a katolikus egyház a nemzet egyik támasza: erre támaszkodtak a lengyelek a nácikkal és a kommunistákkal szemben is. Nem véletlen tehát, hogy a radikális baloldal épp a katolikus egyházat vette célba Lengyelországban - fizikailag és átvitt értelemben egyaránt.
Gondolhatnánk, hogy az ún. „igazi konzervatívokba" szorult annyi jóérzés, hogy a konzervatív, nemzeti, katolikus Lengyelország mellé áll a vallás-és nemzetgyalázó radikális baloldallal szemben.
Dehogyis!
Inkább megpróbálkoznak azzal, hogy náciknak mutassák be a lengyel nacionalistákat. De, komolyan. Náciknak. A lengyeleket.
Ez nem csak nettó aljasság, de olyan mértékű ostobaság, ami még arrafelé is párját ritkítja.
Egy olyan nemzet immunreakcióját minősítik „nácinak", akik megszenvedték mind a náci, mind a kommunista agressziót, és minden szenvedés ellenére kitartottak.
(Tudjuk persze, hogy az Új Múlt®™ szerint most már inkább mégis mindig Lengyelország volt az agresszor, a nemzetiszocialista Németország és a kommunista Szovjetunió pedig kényszerből hajtott végre megelőző önvédelmi hadműveleteket. Ha például a haladó eszméknek megfelelően a lengyelek önként átadják a munkaerejüket ingyér' a Birodalom javára és dicsőségére, nem váltak volna agresszorrá - e viták manapság is kísérik az agresszív nacionalista lengyelek és a Békét Garantáló Németország vitáit. A türelmetlen brüsszeliek küldenének is már szívesen Gauleitert.)

A manipuláció lényege az, hogy a kedves firkász a lengyel sálról egy olyan megfelelően megvágott képet helyezett el a szövegben, ami azt a benyomást kelti, hogy a tüntetők „fehér Lengyelországot" akarnak (biało). Csakhogy a sálon - ahol már nem látszik, a címer alatt - szerepel a czerwoni szó is, tehát az, hogy vörös. Ezek Lengyelország nemzeti színei. Ezek szerepelnek a sálon.*

Nos, így hazudoznak és manipulálnak a radikális baloldal kedves kis testvérkéi, esetleg hasznos idiótái, az „igazi konzervatívok". Gyönyörű szépen odaálltak ezzel a rendkívül jó ízlésről árulkodó gesztussal a liberáltalibán mellé.
A magunk részéről csak egy rövid üzenettel tudunk szolgálni a Lengyelországot megszállni kívánó radikális baloldalnak:
El a kezekkel Lengyelországtól.
*De tegyük fel - bár kicsi rá az esély -, hogy jószándékkal megtalálták azt az egy darab marhát, aki mégis „fehér Lengyelország" sállal grasszált. Mit bizonyít ez? A templomrombolók igazát?