"Igazat mondtunk reggel, éjjel, meg este" - tömegek ünnepelték az utcán Gyurcsány Ferenc történelmi beszédét

Magyarország valahova volt legsikeresebb miniszterelnöke stabil alapokra helyezte a magyar gazdaságot, nyugdíjasok millióinak adta meg a jólétet, miközben letörte a lázongó fasiszta mozgalmakat. Nem csoda, hogy csodálatos, az összmagyarságnak hitet adó beszéde után tömeg vonultak az utcákra ünnepelni. Az Új Múlt 2006. Kft. - szokásához híven - első kézből, száz százalékig megbízhatóan tudósít a rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legszebb napjáról.

Miután Gyurcsány Ferenc a magyarok többsége által mélységesen megvetett Medgyessy Pétertől átvette a kormányrudat, Magyarország teljesen más ország lett. Lomha helyett fitt, mosolygó idősek; depressziós helyett reményteli tinédzserek, nincstelen helyett boldog és tehetős melósok – néhány életkép arról, hogyan változott meg alapjaiban a helyzet hazánkban. 

A sokak által politikai zseninek tartott miniszterelnök teljes mértékben leszámolt a párton belüli ellenfeleivel, így mostanra az MSZP és az SZDSZ vezérkarának, valamint parlamenti frakciójának teljes támogatását élvezi. A szilárd pártpolitikai alapok nélkül egészen biztosan nem haladna úgy az ország szekere, mint ahogy most halad. Az IMF már múló emlék, az államadósság sosem látott mélyponton van, és az euró bevezetése is egy karnyújtásnyira került. Magyarán

a kormányfő egyszerre stabilizálta saját politikai és hazája gazdasági helyzetét, ami példa nélküli nemcsak a régióban, hanem egész Európában is.  

Nem csoda, hogy a nagy nemzetközi lapok egyöntetűen dicsérik Gyurcsány Ferencet, kiemelve kiváló szónoki képességeit, karakán, bátor és következetes politikáját, valamint rendíthetetlen hozzáállását. A Die Welt egész pontosan azt írta hétvégi vezércikkében, hogy „bárcsak nekünk, németeknek is olyan kancellárunk lenne, mint a magyar Gyurcsány Ferenc”.

Szerencsére a magyar emberek is hasonlóan gondolkodnak erről, mint a népszerű nyugati lapok. A Karácsony Gergely vezette Medián legfrissebb mérése szerint a lakosság 98 százaléka úgy látja, nem is történhetett volna jobb dolog az országgal, minthogy Gyurcsány Ferencet választották meg miniszterelnöknek. A kutatásban rákérdeztek arra is, hogy ha most vasárnap tartanák meg a választásokat, akkor kit támogatnának kormányfőként. A válaszadók 99 százalékának Gyurcsány Ferencre esett a választása, és csupán 1 százalékuk mondta azt, hogy Pető Ivánt (SZDSZ) látná szívesen a kormányfői székben.

A miniszterelnök ilyen felfokozott hangulatban, ünnepélyesen mondta el történelmi, a magyarságnak jövőt és hitet adó beszédét a parlamentben, és egyúttal ismertette, hogy az ország milyen akadályokat küzdött le az elmúlt időszakban. 

„Nem esett nehezemre az elmúlt másfél év, hiszen igazat mondtunk reggel, éjjel meg este” – jelentette ki diadalittasan a gigantikus választási győzelemben sütkérező Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy az ország előtt ragyogó lehetőségek állnak azért, mert „megcsináltuk, nem kicsit, nagyon”.

„Európában ilyet még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk” – aratta le a babérokat a szituációt az első perctől az utolsóig élvező kormányfő, precízen értékelve a helyzetet. Álláspontja szerint azért sikeres a kormányzás, mert mindenki számára érthetően kizárólag az igazat mondták az utolsó másfél-két évben.

„Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az úgy van” – árulta el a siker receptjét, majd szónoklata végén leszögezte, hogy sorra hozták az olyan jelentős kormányzati intézkedéseket, amire minden magyar büszke lehet - amellett, hogy a végére nehéz helyzetből hozták vissza a kormányzást.

Csak azért sikerült, mert szenvedélyem, közös szenvedélyünk Magyarország

- hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc, hogy a hazája iránti szeretet inspirálta a döntései előtt.

Talán a rendkívül tapasztalt, sokat megélt miniszterelnök sem számított arra, ami ezután következett: példátlan módon magyarok tízezrei vonultak a Kossuth térre, hogy hitet tegyenek a hivatalban lévő kabinet mellett.

A lelkes tömeg hangosan éltette a kormányfőt, köszönetet mondva az elmúlt közel két évért. Többen nemzeti zászlót lengettek, de voltak olyanok is, akik a piros-fehér Diósgyőri lobogóval fejezték ki szimpátiájukat.

A százötven–kétszázezres sokaságban hatalmas volt a boldogság, senki sem akart hazamenni. Az Új Múlt 2000 Kft. helyszíni tudósítója szerint a tömegen valósággal eluralkodott az eufória, késő este az emberek jelentős része azt skandálta, hogy „táncolj Feri, kezdődik a buli”. De voltak olyan jelenlévők is, akik határtalan szeretetükben banzájra hívták a kormányfő barátait is. „Gyurcsány iparkodj, hozd az összes haverod” – szólt a bátorító rigmus.

A leglelkesebb talán azok az ünneplők voltak, akik nagy hangerővel azt harsogták, hogy „országmentők, országmentők”. A kormány melletti kiállás meglepően sokáig, késő hajnalig tartott, a megjelentek csak nagyon nehezen akarták elhagyni a teret. A tömeg végig békés volt, rendbontásra természetesen nem került sor.

Kétségkívül csodálatos este volt a tegnapi: több politikai kommentárban is „a magyar történelem nagy napjaként” emlegették az eseményeket. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy a kormány által elkényeztetett sokaság újrázni akar, így a mai napra is gyülekezőt hirdettek meg.

Talán mondani sem kell, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya melletti kiállás jegyében.