Az ellenzéki politikusok úgy tűnik, már csak váltott műszakban képesek szolgálatot teljesíteni.
Amíg az egyik pihen, a másik dolgozik. Korábban beszámoltunk róla, hogy Gyurcsány Ferenc a sikeres vakbélműtétét követően eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Azóta kicsit talán ismét aktívabb, de igazából csak árnyéka régi önmagának. 3-4 naponta egy poszt nem igazán tekinthető pörgős tempónak, különösen az ellenzék keresztapjától, Don Gyurleonétól. Az utóbbi egy hétben két témában nyilvánult meg: az idő múlásán elmélkedő posztját kisfiára taposós képpel illusztrálta,


Ennél azonban nagyobb a baj, hiszen erősen úgy tűnik, ő csak az első, aki visszavonulót fújt. Hűséges ölebe, az egykori szélsőjobboldali faszagyerek, Jakab Péter is igencsak eltűnt.
Az egy dolog, hogy az ellenzék testületileg kivonult az ülésteremből a gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódó népszavazás parlamenti voksolásán, de hogy közéleti hallgatással is erőt fitogtassanak, ez egy világszinten is új, forradalmi megoldás.

Úgy tűnik, ez valami rendkívül absztrakt kormányváltási stratégia: a távollétükkel tüntetnek a rendszer ellen? Azt tervezik, hogy puszta hiányuk megbuktatja Orbánt?
A Jobbik frakcióvezetője igencsak be lehet csicskítva. Hétfőn be sem ment dolgozni munkahelyére, kedden pedig beavászkodta magát a padba, mint a rossz tanuló, aki azt reméli, hogy nem hívják ki felelni. Tőle szokatlan módon kihagyta a szokásos műproli-diszkókirály hőzöngést, és az első adandó alkalommal meglépett. Vajon a zárt ajtók mögötti túlóra ügyében van vaj a füle mögött, esetleg más lehet a háttérben?

- Az első tippünk, hogy felesége megelégelte a kabinetfőnökös késő esti szakmai munkát, és szigorú napirendet írt elő a bukott baloldali pártvezérnek. Hiába, az ilyen apró kisiklásokért a férfiember évekig vezekelhet. Első a család, és második a munka, Pártelnök úr!
- Az sem kizárt, hogy Peti éppen továbbképző szemináriumon vesz részt a bohócfőiskolán. Az eddigi cirkuszi mutatványok láthatóan elfáradtak, már saját párttársai sem igazán díjazzák a szánalmas vergődést. Való igaz, ha túl akarja élni a választások utáni tisztújítást, muszáj új trükkökkel kiegészítenie az eszköztárát. Még egy, 2018-ashoz hasonló méretű kudarcot talán nemcsak Jakab, de a párt sem élne túl.
- Nem volna az sem meglepő, ha a Macskafogó híres karakterének, a főnökét folyton akaratlanul felbosszantó Safranek sorsára jutott volna magánéleti kisiklása miatt. Feri rosszul tűri a botrányt, lehet, hogy Jakab inkább otthon nyalogatja a sebeit?
-
- Nem érte volna meglepetés, ha a közéleti kudarcokat hölgyeknél elért sikerekkel kompenzáló jobbikos frakcióvezető elolvasta volna cikkünket, és tett volna egy próbát valamely, szerintünk neki való jelöltnél. Ha így történt, Ön szerint ki lehet a szerencsés kiválasztott?

Persze a legkézenfekvőbb válasz, hogy egész egyszerűen gyáván megfutamodott attól, hogy vállalja tetteiért a következményeket. És miután pártjának magyarázkodott egy sort, úgy döntött, az otthon melegéből várja meg, amíg a vihar elül.