Van valami csiklandóan borzongató abban az önkényes, zsarnoki elmebajban, ahogy
a progresszív-liberális elit a huszadik század (de talán egész történelmünk) egyik legnagyobb emberiség ellen elkövetett bűncselekményét kisajátítja, saját céljainak szolgálatában állítja,
majd fegyverként fordítja mindenki ellen, aki totális politikai-kulturális dominanciájukat vitatni próbálja.
A kulturális kiközösítés ezúttal a Disney által bekebelezett, majd pénzgyárrá alakított Star Wars franchise talán egyetlen, valóban szórakoztató termékének, a The Mandalorian című űr-western sorozat egyik fontos szereplőjét, Gina Caranót érte utol.

A ketrecharcosból lett színésznő közösségi médiatevékenysége már korábban is borzolta a hollywoodi kedélyeket.
Számos alkalommal posztolt Twitter-fiókján olyan tartalmat, ami a liberális véleménybuborék érzékenységét sértette, többek között
meg merte kérdőjelezni a Holtak Királya Biden elnök győzelméhez vezető választási folyamat tisztaságát és nyilvánvalóvá tette nemtetszését a Black Lives Matter „mozgalom” nevében elkövetett köztörvényes bűncselekményekkel szemben.
A Disney szerint azonban ezúttal túl messzire ment.
A lázadó zsoldost játszó Carano ugyanis klasszikus „demeterszilárdozás” áldozatául esett. A politikai boszorkányüldözés kritikájaként olyan hasonlatot merészelt használni, mely automatikus száműzetést jelent az álomgyár világából.
Gina Carano posztjában felelevenítette, hogy a második világháború alatt a zsidókkal szemben elkövetett atrocitásokban a polgári lakosság is tevőlegesen közreműködött, amelynek oka a politikai propagandagépezet tudatos gyűlöletkeltése volt.
A színésznő párhuzamot mert vonni a korabeli és napjaink gyűlöletkeltése között,
csak elkövette azt a hibát, hogy a progresszív baloldal magatartásában felfedezhető hasonlóságokra hívta fel a figyelmet.
A Disney közleményében elhatárolódott az azóta törölt poszttól és bejelentették, hogy sem most sem a jövőben nem kívánnak együtt dolgozni Caranoval. A közösségi médiumok azóta is antiszemita gyűlöletbeszédként hivatkozzák a botrány okát.
Emlékezzünk vissza, tavaly ősszel a PIM főigazgatóját Demeter Szilárdot vette célkeresztbe a hazai baloldali értelmiség és média egészen hasonlóan groteszk váddal.
Rögzítsük talán a józan ésszel végiggondolt szemantikai alapvetéseket: az antiszemitizmus kategóriájába tartozik minden zsidó vallású, származású, vagy kultúrájú emberrel szembeni ellenszenv, gyűlölet, irigység kiváltására alkalmas impulzus.
Gina Carano és Demeter Szilárd nem hergeltek, uszítottak a zsidók ellen.
Sőt, éppen a holokauszt tragédiáját, mint vitán felül elítélendő és szomorú ügyet használták párhuzamként napjaink gyűlöletkeltő liberális propagandájával szemben.
Mindkét esetnek józan ésszel felfoghatatlan, antiszemita bélyeggel járó kiközösítés lett a vége anélkül, hogy bárki feltenné a kérdést, történt-e antiszemita gyűlöletbűncselekmény?
Más kérdés, hogy jó ízlésű, megfelelő arányérzékkel megválasztott hasonlat-e a politikai adok-kapok részeként használni sok millió ember meggyilkolását?
A cikk szerzője szerint például indokolatlan és meggondolatlan párhuzam, bármennyire is ellenszenvesnek tartjuk a progresszív propagandát nem tartjuk egyenértékűnek, sőt még összehasonlíthatónak sem Hitler szisztematikus népirtásával.
Nem is lenne azzal semmi gond, ha a párhuzam abszurditására reagálna bárki (bár Demeter Szilárd nyilatkozata szerint szándékosan sokkoló, túlzó hasonlattal szerette volna felhívni mondanivalója figyelmét).
De az arányosság vitatása nem lehet ok arra, hogy hazug állítással megbélyegezzünk bárkit egy életre, kiírva őt a kultúremberek közösségéből.
Ha most ezt kulturális megsemmisítésnek neveznénk, holnapra lekapcsolnák a kontra.hu-t. De a Facebookról biztosan törölnének minket. Szóval nem nevezzük!
A második világháború talán legnagyobb tragédiája a német Harmadik Birodalom és hűbéreseinek halálgyára, ahol származásuk (és kisebb részben politikai, vagy szexuális orientációjuk miatt) sok millió embert dolgoztattak, kínoztak és pusztítottak el. Közös felelősségünk és kötelességünk észben tartani a történteket, a tragédia súlyát egy pillanatra sem relativizálni, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg hasonló szörnyűség.

Aki napjainkban közszereplőként antiszemita kirohanásra ragadtatná magát (például a baloldallal szépen összesimult Jobbik szerencsi jelöltje, Bíró László), az valóban vonuljon vissza a közélettől, vagy mielőtt megszólalna, fogja be a száját és inkább intézze el otthon, a négy fal között az ostoba előítéleteit.