Márki-Zay Péternek valószínűleg Petőfi írásom címéül kölcsönzött sora juthatott az eszébe, amikor a 2022-es parlamenti választás eredményváróján az a végtelenül snassz feladat jutott osztályrészéül, hogy az elvitathatatlannak tűnő kormánypárti győzelmet követően nyilatkoznia kell az ellenzéki összefogás harmatos szerepléséről.
Publicisztikámat nem a Fidesz kétharmados győzelmének kárörvendő „na ugye, hogy mi megmondtuk” dölyfös nyilvánosságba tolása íratja velem. A tények önmagukért beszélnek.
Amiért véleményt nyilvánítok, az a primer döbbenet, amit a balos kulimász saját vezetőjük elleni cserbenhagyásos gázolása váltott ki belőlem.
Szót sem érdemelne a tengernyi gőg és lesajnálás, amivel hazánk józanul gondolkodó többségét illették, amidőn botcsinálta vezetőjük sajátos kampánystratégiával folyamatosan sértegette a magyar választók minden rétegét „reggel, éjjel meg este”, hogy a mögötte leselkedő őszödi mágust pontosan idézzem, de ha legalább azt a minimális tisztességet megtették volna, hogy a Városligeti Műjégpályáról a kudarcukkal való szembenézés előtt nem korcsolyáznak el viharsebesen, otthagyva a kapitányukat a slamasztikában, a „vidd el egyedül a balhét” magányára ítélve őt.
Márki-Zay Péter legalább megfutotta ezt a kötelező kört, legalább képességeihez mérten tisztességgel tájékoztatott csipet-csapatának vereségéről, és megpróbálta megugrani gondolataival a dupla lutzokat és tripla axeleket, valamint leszúrt rittbergerjeit, noha mindegyik mondata egy hasra eséssel ért fel.
Beszédében Hitler emlegetésével ugyan megkísérelt egy négyfordulatos ugrást is kivitelezni szónoklatában, de Orbán ebben a kontextusban való emlegetésével is szégyenletesen elhasalt.
Visszakanyarodva az összefogás, helyesebben a mindenhonnan inkább összefogdosott demokratikus ellenzék vezérkarához, árulja már el nekem valamelyikük, hogy hogyan voltak képesek ennyire magára hagyni kapitányukat?
Annyi kurázsi se szorult Önökbe, hogy a műjégpályás orra esésük után legalább egy tablókép erejéig osztozzanak saját miniszterelnök-jelöltjük kínlódásában?
Gyurcsány, Vadai, Dobrev, Szabó, Kunhalmi, Tóth, Fekete-Győr, Cseh és Jakab, ha megkérdezhetem, hová iszkoltak az eredményük láttán? Csak addig szórták az igét, amíg szembejött a valóság? Futás haza, és „utánunk meg az özönvíz”, azt gondolták?
Noha oly távol áll tőlem Márki-Zay Péter, mint a szomszédos galaxis, de mégis én szégyelltem magam, amiért a hétgyermekes, magát isteni küldetéstudattal felruházott kapitány kénytelen volt Önök helyett a hét gyermekét maga mögé állítani sajtótájékoztatójának szégyenszínpadán. Ennek az összbaloldali menekülésnek a büntetőjogi meghatározása megismétlem: cserbenhagyásos gázolás!
Nincs kétségem afelől, hogy az elkövetkező négy évben mindannyian megpróbálnak majd visszaszivárogni elszánt ellenzékként a politikai tetteik helyszíneire, de azt ne feledjék, hogy a magyar társadalomban azok, akik eddig még nem, ezen viselkedésük után végérvényesen, egyszer és mindenkorra beárazták Önöket.
