„Magában az is halhatatlan, idióta elképzelés, hogy az anarchia a szegények közül fog kiindulni. Lázadni persze lázadtak a szegények az idők során, de anarchisták sosem voltak. Nekik még inkább érdekük, mint bárkinek, hogy valami tisztességes kormányzat legyen hatalmon. A szegényeknek tényleg fontos, hogy mi történik az országban – a gazdagoknak nem az. Azok, ha kedvük szottyan, fogják magukat, és elhajóznak a jachtjukon Új-Guineába. A szegények néha tiltakoznak ellene, hogy rosszul irányítják őket; a gazdagok mindig is tiltakoztak az ellen, hogy egyáltalán irányítsák őket.”
(G. K. Chesterton)
Még egy darabig elleszünk a választási eredményekhez kapcsolódó megmondásokkal. Miután kellően kiörömködtük magunkat – mert mégiscsak a káröröm a legnemesebb öröm, hiszen érdek nélkül való –, érdemes arra figyelnünk, hogy mit vesztettünk, és talán keresni a veszteség magyarázatait, amit a jobboldal a mai napig nem tett meg Hódmezővásárhely kétszeri – 2018-as és 2019-es – elvesztése után, a baloldal pedig sem 1990, sem a 2010-es kudarcuk, de azt követő sorozatos kétharmadok után sem. (A baloldal kudarcainak az oka szerintük egyszerűen a „renccer”, és csak a forradalom a megoldás… de erről majd máskor.)
Most jól látszik, ami már a 2018-as választás után felsejlett: a jobboldal elvesztette a felső középosztályt.
Olyan környéken van szerencsém lakni, ahol 1990 óta még Horn Gyula triumfálása idején sem tudott nyerni a baloldal, most pedig 10 százaléknál is nagyobb előnnyel vitte a választókerületet. Buda három olyan választókörzete is elbukott, amelyek még sosem. Sőt, a leggazdagabb elit és a felső középosztály egy, a Társadalomelméleti Kollégiumban kitermelt, mélybaloldali jelöltre szavazott. Rózsadomb és Pasarét népe egyenlőséget akarna? Biztosan nem.
Aki meg jól képzett, nyelveket beszélő létére mégsem baloldali világpolgár, hanem kötődik a helyihez, sőt, talán még jobboldali is, az nyilvánvalóan vagy a múlt maradéka, vagy osztályáruló.
A másik fontos tapasztalat, hogy az állítólagos jobboldali diktatúrában a rejtőzködő szavazók nagyobb részben a jobboldalra szavaztak.
2018-ban és most is azt várták a kutatók, hogy a rejtőzködő szavazó – aki akar szavazni, de nem árulja el a pártját – baloldali. És azért rejtőzködik, mert „jobboldali diktatúra” van, de a fülke magányában majd jól behúzza az ikszet a baloldali jelöltre. De nem így van. Úgy tűnik, hogy valójában a jobboldaliak rejtőzködnek. A baloldalnak ugyanis már 2018 előtt sikerült olyan véleményklímát kialakítani és máig fenntartani, hogy Rákosi, Kádár minden bűne és a mai baloldal kormányzás- és kormánybuktatás képtelensége ellenére is a baloldali vélemény számít erkölcsösnek, míg a jobboldali szégyellnivaló.
A „jobboldali diktatúrában” a nyilvánosság véleményklímáját a baloldal uralja.
Vigasztalhatja magát azzal a jobboldal, hogy a baloldal – mai változatában a liberális posztmodern vagy woke – egy szubkultúra lett, ez a szubkultúra azonban olyan társadalmi csoportokhoz tartozik – az elit és a felső-középosztály –, amelyik uralja a kulturális intézményeket: az oktatást – elég csak belenézni a mostani „jobbos” tankönyvekbe –, a színházi, filmes és irodalmi életet, illetve a médiát is.
A két tapasztalat összefügg. A jelenségnek vannak nem helyi, nem magyar okai: az Új Osztály felemelkedése. Úgyis fogalmazhatnánk, ahogy a nyugatiak teszik '68 óta, miért lázadnak a gazdagok?
Ezzel a tanult felső középosztály uralkodó világképe az lett, hogy nincs valóság, nincs objektivitás, csak vélemények és konstrukciók vannak. Így minden frusztráció oka csak a többi ember nem megfelelő véleménye. A szép új világ, mindenki megelégedettsége akkor jön el, ha a teljesítményre és morális helyeslésre vonatkozó véleményeket át tudják alakítani. Itt tartanak ma. (Az elit és felső középosztály mérhetőséggel, számonkérhetőséggel szembeni averziója abban is látható, hogy a jobboldali tagjai is ilyen iskolákba viszik gyermekeiket, és ilyen afunkcionális tevékenységek felé terelik őket.)
A gazdag országokban mindenhol megtapasztalható trendek mellett léteznek sajátos magyar okok is:
- Egyrészt az 1990 előttről, a létező szocializmusból hozott kulturális és kapcsolati tőke a baloldalhoz köti az elit és a felső középosztály jelentős részét.
- Másrészt a magyar nyelv sajátossága miatt az idegen nyelvek elsajátítása komoly befektetést kíván, ami könnyebbé teszi a család pozícióinak az örökítését, illetve a nyelvtudás könnyebbé teszi a globális munakerőpiachoz való alkalmazkodást, ami jellemzően a globális baloldali elit kultúrájának átvételével is jár.
- Harmadrészt a legutóbbi jelenség a migráció hiánya. Az elit és felsőközéposztály hangosan egalitárius, az egyenlőség lett az igazságosság, ez lett az emberi viszonyok egyetlen elfogadható módja. Valakinek azonban mégis el kellene szállítania a szemetet, ki kéne takarítania, lenyírnia a füvet, felszolgálni az étteremben. A baloldali képmutatás jól ismert: burzsoá módon akarnak élni, ami feltételezi az olcsó és készséges szolgáltatókat. Ezeket a munkákat Nyugaton egyre inkább a nem állampolgár bevándorlók, a metoikoszok végzik. Magyarországon azonban alig-alig van bevándorlás, ennek következtében a fizikai munka, a szolgáltatások megdrágultak. Az elit és a felső középosztály relatív pozíciója romlik: egyre kevesebb szolgáltatást tud megvenni a munkaerő drágulása miatt. Drágul a takarító, a kertész, a gumis, nehezen kapni hidegburkolót, stb. Sőt, az alsó középosztály megjelenik fogyasztóként az elit és a felső középosztály által belakott fogyasztási területeken is: utazás, szállás, étterem. Az alsó középosztály béremelkedése pedig egyben a felső közép relatív jövedelmi pozíciójának a romlását is jelenti (drágább a taki néni, a kertész, nincs hidegburkoló, stb.).
Budapestről kiszorult a termelés, a munkát végzők nagy része a környékről jár be. Ennek köszönhető, hogy ahol még létezik az alsó középosztály, ott a jobboldal tudott javítani a 2018-as eredményein, hiszen ennek a rétegnek az élete nagyot javult; ahonnan pedig kiszorult az alsó közép osztály – a budai kerületek és a Belváros – ott a baloldal erősödött meg 2018-hoz képest.
A szerző eszmetörténész
