Ha példákon keresztül szeretnénk érzékeltetni a rohamosan hanyatló évtizedeinket, akkor dúskálhatunk a gusztustalansággal helyettesített tartalom eseteiben:

Felhozhatjuk például:

• Alföldi Róbert szopással, rózsaszín fallosszal vagy prostituált Juliskával színesített ötleteit

• Schillingné Sárosdi Lilla őrült kézimunkáját, amelyhez sajnos nem írták ki a figyelmeztetést: „a jelenet veszélyes mozdulatokat mutat be, senki ne próbálja ki otthon, mert sérülést okozhat vele!”

• Szinte bármely RTL Klubos műsor is alkalmas lenne, különösen a Való Világ reality show gyöngyszemei között van nagy választék.

A felhozható, látványos példák másik kategóriájának az újszocialista népnevelés nevet adhatjuk, amelyben már nem a munkások és parasztok élethelyzeteit és elnyomatását mutatják be az elsősorban értelmiségi nézőknek, olvasóknak, hanem a

72 kitalált nemi identitással, a világhatalmi játszmák miatt tömegesen megindult ázsiai és afrikai bevándorlókkal és a többség ellen hangolt, etnikailag elkülönült nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenyítés a téma.

Ilyen a mai napig tartó botrány középpontjában álló mesekönyv, amelyben óvodás és kisiskolás gyerekeknek célozzák a homoszexualitás és a transzneműség példatörténeteit. (Tanács: óvatosan fogalmazzon mindenki a mesekönyvről és terjesztőiről, mert a szólásszabadság legfőbb védelmezői, a magyar jogvédők krémje, a Helsinki Bizottság ügyvédei simán bevállalják, hogy a vélemény megfogalmazója bíróság előtt lesz kénytelen magyarázkodni.)

De ilyen manapság szinte bármely fővárosi színdarab is, amelyekbe a témától, korszaktól és szerzőtől függetlenül írják bele a ma balliberális üzeneteit.

Ha egy magyar rendező esetleg bizonytalankodna, hogy meddig mehet el az üzenetek megjelenítésében, akkor ott vannak példának előtte a Netflix és HBO által dömpingben szállított filmek, amelyek ma már nem állnak meg az önkéntes kvótáknál,

azaz a minden filmben kötelező egy pozitív meleg, fekete és női karakter, hanem már komplett forgatókönyvek épülnek arra, hogy a gonosz, irigy és hatalmaskodó fehér férfiak hogyan nyomják el a jó, kedves, érzékeny, kulturált színesbőrű, meleg és/vagy transznemű migránsokat, akik lehetnek nők, férfiak, vagy bármi mások.

• A kémfilm tisztességes titkosszolgálati vezetője, aki férfiból transzformálta magát nővé.
• Az ártatlan muszlim bevándorló, akire a gonosz európai titkosszolgálat rákente a robbantásos merényleteket.
• A talpig becsületes amerikai elnök, aki a populista ellenlábasaival a transzparencia, a kisebbségi jogok és a nyílt társadalom eszméjével felvértezve old meg polgárháborús puccshelyzeteket és dzsihádista merényleteket hárít el velük és általuk. Ez a nagyszerű karakter korábban Jack Bauer ügynök volt, pont a másik véglet, aki abban a sorozatban (24) a biztonság kedvéért minden kreolbőrű szereplőt megkínzott, mint potenciális terroristát, ebben a 15 évvel későbbiben (Kijelölt túlélő) pedig rábeszéléssel és érzékeny hozzáállással simán megold bármely fegyveres konfliktust.

Az újságírás, azaz a vörös farok helyett vörös orr

Ha a sajtó állapotán akarjuk lemérni a rohamos kulturális romlást, akkor ez lehet az egyik beszédes változás.

Régen az újságírók ráértek a cikkeik végére biggyeszteni a ’vörös farkat’, azaz az ideológiai magyarázatot, ami a tárgyalt témát a világnézetileg helyes kontextusba helyezi. Ma már ezt nem lehet megtenni, mert az olvasók pici töredéke jut el a végéig, így könnyen előfordulhat az a szörnyű és veszélyes helyzet, hogy a felsorolt objektív tényekből saját maga von le következtetést.

Ezért az Index, Telex, 444, 24, HVG, stb. médiavilágban már régen a ’vörös orr’ szerkesztési elvét alkalmazzák, amely szerint a címben és az első bekezdésben megmondják, hogy morális alapon mit kell gondolni a témáról,

majd a túlbuzgó strébereknek és mániás kíváncsiskodóknak adnak egyéb információkat is. Annyira igazuk van abban, hogy az emberek többsége nem bír 5-6 mondatnál többet elolvasni, hogy lebukás nélkül azt is megteszik gyakran, hogy a cikkük közepén-végén található adatok ellentmondanak a címmel és a magyarázó résszel.

A felsorolt színházi, filmes és médiás megjelenések mögött befolyásoló tényezőként az interneten terjedő és tömegek mindennapjait kitöltő tartalmak állnak, amelyek ma már jól érzékelhető hatással vannak az emberi kultúrára. Ami nem a ritmusuk, méretük és felszínes színvonaluk szerint van megjelenítve, az ma már generációknak értelmezhetetlen és kínszenvedést okozó módon unalmas. Ez a változás egyre gyorsabb és erősebb. Ma már szinte hónapról hónapra látható, ahogy az új kultúra söpör ki minden mást az útjából. Ez a jelenség hasonlít egy genocídiumra, amely rövid idő alatt óriási pusztítást végez az áldozatok körében.

Visszatérve a címben megfogalmazott kérdésre: hogyan ünnepeld január 22-én a Kultúra Napját ebben a helyzetben? Szerintem nézd meg a Facebook-on, hogy mások miket posztolnak róla, utána már tudni fogod a dolgod.