Az élelmiszerboltok profitjának egyik legnagyobb ellensége a gyorsan romló élelmiszer, amelyet szavatossági időn túl sajnos ki kellene dobni.
A kései kilencvenes – korai kétezres évek egyik legzseniálisabb kiskereskedelmi találmánya (amely meg nem erősített források szerint a hárombetűs, magyar tulajdonú üzletlánc korai időszakának szellemi terméke) az újracsomagolt, átcímkézett tejtermék.
Penészedik a sajt? Semmi gond, vágd le a nagyon zöld részt, csomagold be frissen tartó fóliába, mérd le, címkézd újra, tedd ki az akciós pultba és a nagyját úgyis elviszi az árérzékeny vásárló, aki úgy fogja érezni, hogy még jól is járt vele.
A szavatossági idővel pedig bánj olyan nagyvonalúan, mint egy kisvárdai autókereskedő a Drezdából behozott „megkímélt” ötös Golf kilométer-számláló órájával.
Hasonló a helyzet a hitelességüket vesztett, korábbi csomagolásukban senkinek sem kellett politikusokkal, az ő elveikkel és hitelességükkel. Következetesen baloldali értékek?
2021-ben ez már lejárt lemez.
Venne Ön például az ordas náci eszméket elutasító MSZP-t a sarki boltban? Már a pultra kerüléskor romlott volt.
Csomagoljuk újra és nevezzük el a változatosság kedvéért Összefogásnak! Ez már új, friss hiteles politikai sajt, a penészt eltakartuk a csomagolással levágtuk róla, hogy örüljön a Kedves Vevő! Vajon lesz-e gyomra elég kormánykritikus választónak megenni jövő tavasszal ezt az átcímkézett maradékot?

Bohár Dániel, a Pesti TV Riportere készített egy rövid, de annál tanulságosabb mini-riportot, amelyben telefonon érdeklődött olyan, baloldali közösséghez szorosan kötődő, finnyásan elvhű lecsúszott senkiháziaknál éttermiségieknél (Nagy Bandó András, Parti Nagy Lajos, Dés László), tartják-e magukat még a 2014-es videós kampányban megfogalmazott állításaikhoz?
- „A Jobbik nettó náci párt!”
- „Senki ne szavazzon a Jobbikra!”

Érdemi beszélgetésre egyik díszpinty sem volt hajlandó, pedig Bohár Dani indokolatlanul udvariasan, türelmesen próbált belőlük legalább egy-egy épkézláb választ kicsikarni.
A baloldali véleményvezérek is tudják tehát, hogy most már inkább a nácik, mint az Orbán. Kerül, amibe kerül, ők bárki múltjának szerecsenmosdatásában partnerek – ha máshogy nem, passzív sunnyogással.
Azt pedig tudjuk, hogy a önjelölt kormány- és rendszerváltó szövetség maga a leturmixolt és újrapalackozott moslék, amit nekünk gulyáslevesnek akarnak eladni. Távolról nézve is abszurd, de vajon mit jelent ez vizuálisan?
Nézzük, hogy néz ki manapság az újracsomagolt MSZP-s (vagy éppen Jobbikos) politikus előválasztási kampányképe!
A Totális összegabalyodás szocialista nagykövetéül Kunhalmi Ágnest, a fedett pályás ajtóhozb*szódás magyar csúcstartóját nevezték ki.
A színét kaméleonként váltogató pestszentlőrinci képviselőnő valószínűleg csak első a sok átfestett háttér közül. Ugyan Karácsony Gergelynek, Hadházy Ákosnak, Széll BertalanBernadettnek, Demeter Mártának, Mellár Tamásnak, stb… (ugye, milyen kínosan hosszú ez a távolról sem teljes a lista? - a szerk.) ez már rutinos, de azért az még példa nélküli, hogy liberális pártból rögtön poszt-náci frakcióba nyergeljen át egy politikus.
