Heti válogatás az ellenzéki politikusok és a független újságírók legnagyobb hülyeségeiből

"A gyermekeimet nem a magyar társadalomnak, hanem magamnak szültem." És még van tovább. Ez itt a Házi Sertés!

  • „Kövér László az imént azt mondta, hogy a kockás ingünk nem méltó öltözet a parlamenthez. Szerintem pedig a pedagógusok béremelésének mai fideszes leszavazása, a Kölcsey Gimnázium tanárainak kirúgása nem méltó a parlamenthez! Szégyellje magát a házmester és az egész fideszes bagázs!”

(Szabó Tímea, Facebook, 2022. október 3.)

Mi megengedőbbek vagyunk, szerintünk csak simán szarul néz ki Magácskán (is). Azért emlékeztetnénk a Képviselő Asszonyt, hogy áprilisban az Ön által „bagázs”-nak nevezett csapat nyerte el a magyar választók orbitális többségének a szavazatát. Több tiszteletet Magyarországnak!

 

  • „Most bezzeg ezerrel kampányol minden egyház! [...] Rólam kb. ezerszer leírta már a csicskasajtó, hogy nem vagyok katolikus. Mert az én nyitott, modern, őszinte és bátran kérdezni merő hozzáállásom, a feminista, a felszabadítás-teológiai, sőt LMBT-barát gondolataim szerintük istenkáromlás, nem katolicizmus. Nos, akkor ebből az is következik, hogy aki engem követ, aki ezekkel a gondolatokkal szimpatizál az ugyanolyan sátánista, mint én.”

(Perintfalvi Rita, Facebook, 2022. október 3.)

Igen, ilyesmit gondolunk amúgy mi is. De annyit mindenképpen hozzátennénk, hogy a bűnbocsánat feltétele a bűnbánat – és a lator is estére ott is volt a Paradicsomban Krisztussal.

  • „Adjunk egy esélyt a szociáldemokrácia újjászületésének! Adjunk egy esélyt a közös hazánknak! [...] SZIASZTOK, ESÉLYESEK!”

(Ujhelyi István, Facebook, 2022. október 3.)

Kicsit már kezdtünk aggódni, hogy csak a Jobbik szakadozik-e még tovább, de végre az MSZP is folytatta ezt a nemes szokást. Hatalmas szurkolás a Képviselő Úrnak!

Forrás: MTI

  • „2010 óta most kapta a legtöbb szavazatot az ellenzéki miniszterelnök-jelölt és a közös lista. Közel kétmillió ember gondolta úgy, hogy van alternatívája Orbán Viktornak. Azonban nagyon sok ellenzéki szavazó döntött továbbra is úgy, hogy olyan listára nem kívánja a szavazatát adni, amin Gyurcsány Ferenc is szerepel. Éppen ezért sokan maradtak távol az urnáktól, vagy szavaztak inkább - például sok egykori jobbikos - a Fideszre és a Mi Hazánkra.”

(Márki-Zay Péter, Facebook, 2022. október 3.)

Zseniális kis gondolatmenet és következtetés! Mi is úgy gondoljuk, hogy sose volt még ilyen jó az ellenzék, és ebben Önnek bizony hatalmas szerepe volt, drága Polgármester Úr! Folytassa, kérem.

 

  • „Nem az Európai Unió akarja az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, hanem a magyar állampolgárok.”

(Fekete-Győr András, Facebook, 2022. október 4.)

Forrás? Csináljunk nemzeti konzultációt, esetleg népszavazást róla? Mert tippünk szerint a választók 10 százaléka se tudja, mi az... És aki tudja, az se akar csatlakozni, például mi se.

 

  • „Micsoda bátor (?!?) kiállásra szólít fel minket a lakájmédia által az >>ellenzékhez<< sorolt 24.hu!”

(Vágó István, Facebook, 2022. október 4.)

Vágó Pistának még mindig nem sikerült megszoknia a demokráciát, az ő idejében – a szíve mélyén ma is – a sajtó munkatársai még halálos ítéletet követelt a klerikális reakció ügynökeire, ma pedig csalódottan kell látnia, hogy egy vezető portálon hirdetnek a Vatikánnal összejátszó hazai katolikus felforgatók. Pista, már nem lesz semmi úgy, ahogy te szeretnéd. Fogadd el!

 

  • „Ez az ember helyettes államtitkári minőségében fogja felügyelni a titkosszolgálatok egy részét. És az én választókerületi ellenfelem utasításait követi. Akkor most kezdjünk el beszélni jogállamról? Egyenlő feltételekről? Persze eddig is tudtuk, hogy kicsoda Kocsis Máté, de így legalább már nektek is könnyebb elmagyarázni mivel néz szembe az ellenzék.”

(Jámbor András, Facebook, 2022. október 4.)

Jámbor! Ha alattomos módon arra akarsz utalni, hogy netalántán kémkednek utánad, akkor meg kell hogy nyugtassunk. A kutyát nem érdekel, hogy mi jár a fejedben, bőven elég a Facebook-oldaladat végigpörgetni, és az bőven elegendő mindenre. Te egy kretén vagy. Nincs az a mazochista alkat, aki többet szeretne tudni rólad, mint amennyit a közösségi médiában megosztasz te magad.

  • „Fehér fajvédő szlogent viselt a pulóverén Kanye West”

(24.hu, 2022. október 4.)

Az ismert fekete énekes egy „white lives matter” felirattal ellátott pólót viselt a Párizsi Divathét rendezvényén. Ennyi. Szóval a fekete énekes fehér fajvédő. Ezt erősíti meg, hogy az amerikai civil (!) szervezet, a Rágalmazásellenes Liga a fehér életek is számítanak szlogent gyűlöletbeszédnek tartja.

  • „Még a kampányban ígértem meg, hogy nem bújok be az irodába, ott leszek az utcán!”

(Jámbor András, Facebook, 2022. október 6.)

Jámbor András saját bevallása szerint is azzal győzte meg a szavazóit, hogy az utcán marad. A választók át lettek ejtve, ők úgy értették, hogy nem avatkozik a kerület dolgaiba, hanem az utcán lófrál, biztonságos távolságra a fontos ügyektől… De ne félj Bandi, a következő országgyűlési választás után a kerületiek gondoskodnak arról, hogy az utcára kerülj.

 

  • „Elkapta a majomhimlőt a Soros alapítvány munkatársa a New York-i pride felvonuláson.”

(The Guardian, Mandiner, 2022. október 6.)

Az említett úriembert, Sebastian Köhnnek hívják, és a Soros Alapítvány szexuális egészségügyi szakembere. Már csak az a kérdés, hogy ez a kiváló szakértő hogyan is kapta el a fertőzést? És hogyhogy éppen a Pride-on? Esetleg hazavitte a munkát? Vagy túl mélyen ásta bele magát a melóba?

  • „A mai fideszes kilakoltatás legszomorúbb eredménye: hajléktalanná tettek egy kiszolgáltatott, beteg, idős asszonyt. Ehhez képest legfeljebb kellemetlen mellékkörülmény, hogy a rendőri intézkedés közben eltört az ujjam.”

(Tordai Bence, Facebook, 2022. október 6.)

Szomorú, ha valaki elveszíti az otthonát, az pedig inkább felháborító, hogy te szabadlábon maradhatsz, miután megszeged a törvényt. 

Forrás: Facebook/Tordai Bence

  • „A gyermekeimet nem a magyar társadalomnak, hanem magamnak szültem.”

(Horn Gábor, Republikon Intézet, 2022. október 7.)

Végre megtudtuk, hogy miért tette lehetővé az Európai Parlament baloldali többsége azt, hogy a férfiak is szülhessenek! A volt SZDSZ-es Horn Gábor – saját bevallása alapján – már többször is élt az ezzel lehetőséggel, amit természetesen az elvtársai és az egy szem Ujhelyi István is megszavazott. További könnyű szülést kívánunk Hornnak, reméljük, hogy még sok gyermeket hoz világra.

  • „Rendelési időszak: FOLYAMATOSAN
  • A termékek megvásárlásával a noÁr mozgalmat támogatod!
  • A hátsó nyomat választható, ezek a verziók érhetőek el:
  • A KÖZÖS KIÁLLÁS SZIMBÓLUMA
  • Tanítani akarunk, de nem mindegy, hogyan!
  • Tesztek is vagy csak nézitek?
  • Túl nagy árat fizetnék, hogyha csendben maradnék!
  • Tanulni akarunk, de nem mindegy, hogyan!
  • Számít a szavunk, szabadok vagyunk!
  • LOVEMBTQIA+”

(noÁr.hu, 2022. október 7.)

Szóval ha csöves tanárként rendelünk noÁrkától egy 17 ezres, unisex fazonú LOVEMBTQIA+ feliratú kapucnis pulcsit, akkor minden rendben lesz az oktatással… Amúgy van esze ennek a tehetségtelen színészpalántának, hiszen még a tanártüntetésekből is pénzt akar csinálni multimilliomos létére. Csak azzal nem számolt, hogy a honlapja már az első nap összeomlott. Így sajnos nem tudunk LOVEMBTQIA+ feliratú pulcsit venni. Talán majd legközelebb.