Heti válogatás az ellenzéki politikusok és a független újságírók legnagyobb hülyeségeiből

Nem kaptak hőgutát, szimplán ilyenek: csak mondják és mondják. Ez itt a Házi Sertés!

  • „UNOKÁM SZÜLETETT. Távolról izgultam végig kislányom szülését – Felícia viszont ott volt mindvégig Lilla lányommal és kézben tarthatta első unokánkat, Boldizsárt. Isten hozta és adjon neki jó egészséget és sok boldogságot!
  • Nehéz dolgunk lesz, tekintve hogy édesapját, vejemet, a kis család egyetlen kereső eltartóját, egyértelműen politikai okból, miattam, most bocsátották el állásából a teljes tantestület tiltakozása ellenére  ilyen rendszerben élünk...”

(Márki-Zay Péter, Facebook, 2022. július 31.)

Szívből gratulálunk, Polgármester úr! „Egyértelműen politikai okból, miattam, most bocsátották el állásából.” Lehet, hogy több jelentőséget tulajdonít magának MZP úr, de ki tudja. Ha ez így van, akkor ezek szerint eleve Maga ellenére vették fel?

Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter

  • „Időközi választást tartanak ma Budafokon, a főváros 22. kerületében. Az ellenzék közös jelöltje Kapitány Alexandra, ő áll szemben Orbán Viktor emberével. [...] Ma önök döntenek, hogy az élhetőbb Budafok víziójára vagy a hazugság és megszorítások politikájára szavaznak.”

(Karácsony Gergely, Facebook, 2022. július 31.)

Sajnos update-et még nem látunk, de az eredmények ismeretében a helyiek a hazugság és megszorítások politikájára szavaztak. Hogy lehet ez? Tudjuk, hogy rezsikata, de vészesen közeleg 2024, Főpolgi Úr!

 

  • „A rasszista ideológia magjai még 2022-ben is léteznek és táptalajra is találnak. A sokszínűség nem pusztán olyan tulajdonság, amelyet el kell viselni, hanem olyan ügy, amelyet ünnepelni kell.”

(Budapesti Amerikai Nagykövetség, 2022. augusztus 2.)

A „Whites only” feliratra tetszik gondolni, ami 1964-ig az Önök országában minden nyilvános helyen, váróteremben, strandon stb. ott díszelgett?

  • „Ha Magyarországot vesszük alapul, akkor Románia bezzegországként működik. Ma, a magyar kormány kisebbségellenes, xenofób politikájához képest kisebbségbarát országként léphet fel Románia.”

(Parászka Boróka, Facebook, 2022. augusztus 2.)

Afelől szeretnénk érdeklődni, kedves Boróka, hogy hol áll a szavazatégetős kamuügy, amivel csúnyán be tetszettek fürödni? És hát biztos kisebbségi mintaállam ez a Románia, de érdekelne, hogy hol vannak a szászok Nagyszebenből és a háromnyelvűek Temesvárról. Elsőre csak ennyit, köszönöm.

  • „Orbán Kárpátaljáért háborúba viszi Magyarországot. [...] Miközben erre semmi szükség nem lenne, ez kizárólag egy beteg elme miatt lesz így. [...] Az szinte biztos, hogy Orbán – gyáva alak lévén – úgy vonul be, hogy az látszólag nem jár majd kockázattal, harccal, veszteségekkel, de elszámolja magát, és a végén beleragad egy gyilkos háborúba. A dicsőséges kárpátaljai bevonulásból borzalmas háború lesz, ami nagyon sok magyar halálát okozza, és nem lehet belőle majd kiszállni. Magyarország egészét veszélyezteti majd. Nem született még olyan fasiszta diktátor, aki ne akart volna terjeszkedni, hatalmas lenni, nagy nevet szerezni, birodalmat építeni és háborút indítani. Orbán sem lesz kivétel, és látszik, hogy erre készül.”

(Bartus László, Amerikai Népszava, 2022. augusztus 2.)

Bartus úr, maga ezt már szépen végigzongorázta, akkor biztosan így lesz. Hogy is volt a katonai segítséggel és a fegyverek küldésével? Mert erről egyelőre csak az ellenzék ábrándozott. A beteg elmét meg inkább ne emlegessük itt, sokak szerint leginkább az Önök szerkesztőségében találni ilyet.

  • „Folytatni kell a kiállást a rendszer áldozatai mellett. Legyünk minél többen, legyünk minél tovább az utcákon és a tereken országszerte!”

(Márki-Zay Péter, ATV-Egyenes Beszéd, 2022. augusztus 2.)

Te nem nagyon szereted az embereket, igaz Péter? Ebben a hőségben miért kéred arra a támogatóidat, hogy az utcákon és a tereken kínozzák magukat a napsütésben? Jó, ok. Nem túl sok embert tudsz megmozgatni, de az a tucatnyi szimpatizáns is megérdemelné, hogy emberséggel viseltess irányukba. Tudod mit? Előbb dolgozz ki egy rendes választási programot, rázd gatyába a pártod, kezeltesd magad a túlzott indulatosságod miatt, és utána mehet az utcai politizálás! Mire készen leszel, addigra biztos beköszönt az ősz. 2030 kellemes őszére gondolunk, pontosan.

Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter

  • „Szeptember 4-én Óbudán is időközi választás lesz. Kappeller Zsuzsanna az ellenzék közös jelöltje. Zsuzsa csodálatos ember és politikus: elkötelezett, aktív, hiteles. Szívből ajánlom őt képviselőnek! Szeptember 4-én szavazzatok ti is Zsuzsára!”

(Szabó Tímea, Facebook, 2022. augusztus 2.)

Amennyiben minden igaz, amit Kapeller Zsuzsáról állít Szabó, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy a pártja miért nem Kapellert indította a parlamenti választásokon. Sokkal jobb jelöltnek tűnik, totális ellentéte Szabónak. Csodálatos ember, hiteles, minden igaz rá, ami Szabó Tímeára nem. Felfoghatatlan, hogy eddig miért rejtegették az egyetlen hiteles jelöltjüket.

 

  • „Budapestnek élhetőbbé, zöldebbé kell válnia, ezért dolgozom 2019 óta. Ennek a folyamatnak következő komoly lépése tehát a Népligeti megújítása lesz.”

(Karácsony Gergely, Facebook, 2022. augusztus 2.)

Ez azt jelenti, hogy még több dugóval kell számolnunk? Az lesz, igaz? Bármihez nyúltok, a vége mindig az, hogy az emberek ülnek a végeláthatatlan kocsisorban. Amúgy a Népliget mellett van a főváros egyik legnagyobb buszpályaudvara is. Jól sejtjük, hogy a buszoknak is szerepe lesz a dugók növelésében? Csak nehogy távolsági biciklijárat legyen a vége!

  • „Miért nem támogatjuk a DK jelöltjeit az időközi választásokon? [...] Nem támogathatunk olyanokat, aki a 2010-es elszámoltatás elmaradásának haszonélvezői, cserében a 2002-es elszámoltatás elmaradásának felelősei voltak.”

(Márki-Zay Péter, Facebook, 2022. augusztus 3.)

Ez aztán a felismerés! De hogyhogy csak négy hónappal a közös lista állítása után? Hiszen a Maguk legnagyobb szövetségese volt Gyurcsány, Dobrev és csapata, nem? Biztos ők is megváltoztak közben, mint a Jobbik!

  • „Úgy tűnik, megérte >>ugrálni<<, ahogy egy fideszes kommentelő jellemezte a kiállást a feltöltőkártyás áramvásárlókért! Egy utólagos korrekcióval mára megoldotta a kormány a feltöltőkártyás áramkérdés egy részét! Az MVM honlapján a semmiből felbukkant tájékoztatás szerint aki augusztusban vesz áramot, annak az előző júliusi vásárlás időpontja óta eltelt időt beszámítják, így az előző vásárlás óta eltelt minden nap után 7 kWh áramot vehet rezsicsökkentetten.”

(Jámbor András, Facebook, 2022. augusztus 4.)

Annyira röhejes ez a kommunikáció. Mint, amikor a hangya és az elefánt menetel a hídon, és megszólal a hangya: Hallod, hogy dübögünk?

A kormány dolgozik, az állami vállalatok és intézmények is végzik a dolgukat. Az, hogy ti milyen okból „ugráltok”, az senkit nem érdekel. Na nem azért, mert a kormány amúgy ne lenne nyitott az építő javaslatokra, hanem azért, mert abban a ricsajban, amit ti (politikai) kommunikációnak neveztek,  nem lehet egyetlen értelmes mondatot sem kihámozni. Szóval ne tüntesd fel a korrekciót úgy, mintha bármi érdemed lenne benne! Nem sokat dolgozol, mégis szemtelenül magas bért kapsz az emberektől ezért.

Forrás: Facebook/Jámbor András

  • „Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető törli az igazságot a facebookról. Pedig semmi másra nem kértem, minthogy teljesítse a bíróság kötelezését. Merthogy Máté hazudott, és ezért most bocsánatot kell kérnie. Így döntött a bíróság.”

(Jakab Péter, Facebook, 2022. augusztus 4.)

Kocsis Máté törli az igazságot a Facebookról! Kocsis Máté keze olyan messzire elér, hogy a világ legnagyobb közösségi médiafelületéről eltünteti a teljes igazságot, minden igazságot, az összes igazságot. Igaz? Na, ezt is törölni fogja. Ugye? Meg ezt is. Egészen addig törli, amíg nem hazudok valamit. Tegyünk egy próbát, állítok valamit, ami biztosan igaz, ha maradhat a Facebookon, akkor Kocsis mégsem törli az igazságot.

Jakab Péter milliókat számlázott ki magának a Jobbik kasszából, mikor megérezte, hogy szorul a kapca. Jakab Péter eladta pártját a DK-nak. Na, kíváncsi vagyok, hogy törli-e a Kocsis.

Amúgy ti mióta nyertek pereket ebben a sötét diktatúrában? Nem arról volt szó, hogy a Fidesz leuralta az igazságszolgáltatást?

Forrás: Facebook/Potocskáné Kőrösi Anita

  • „Lefotózott egy darab kolbászt, majd azt állította, hogy egy távoli csillag.”

(Bereznay István, Index, 2022. augusztus 4.)

És most egy kis tudomány. Két fontos dolgot jegyeznénk meg az idézett Index-címmel kapcsolatban:

Egyrészről, mióta átvette a Fidesz a lapot, az sokkal dékásabb lett, másrészről a címek mindig annyira ótvar rosszak, hogy gyűjteménybe valók.

Másrészről a kolbászcsillag… Ezek után magyarázatot követelünk a Hold sajtkinézete miatt. Ki képes hinni ezek után a nagy tudományos bejelentéseknek? És amúgy mi van akkor, ha az tényleg egy csillag, de kolbásznak hazudják, hogy megtévesszenek minket? És mi van akkor, ha a csillagok tényleg kolbászból vannak? Ki tudja bebizonyítani az ellenkezőjét? Jártak ott? Megszagolták? Megkóstolták? Megtapintották? Jah, hogy egy baromi nagy távcsővel megnézték, és látták, hogy nem kolbász? Hihető…

  • „Rodosz szigetén a drága kis feleségemmel, a szerelmesek romantikus öblénél. Remélem, hogy nemsokára Magyarországra is ellátogathatunk majd, anélkül, hogy jogsértő elfogatóparanccsal és börtönnel fenyegetne az orbáni diktatúra!  Kellemes, nyugodt hétvégét minden kedves barátomnak!”

(Dániel Péter, Facebook, 2022. augusztus 5.)

Régebb – relatíve – érdekes figurája voltál a magyar közéletnek, Péter, de mostanában mindig ugyanazt posztolod. Nem unod még? Mi már nagyon.

  • „Nézze, ez a rezsicsökkentési formula modell, amit a kormány magáévá tett, ez a rossz modell. Ugyanis itt most arról van szó, hogy az energia nagyon drága lett, és előreláthatólag nem lesz olcsóbb. Ami azt jelenti, hogy egy nemzetgazdaságnak az első számú feladata az, hogy a felhasználását a lehető legnagyobb mértékben korlátozza, tehát spóroljon a lakosság.
  • A másik kérdés pedig az, hogy belenyúlni a piaci folyamatokba egy nagyon-nagyon necces dolog.”

(Róna Péter, Heti TV, 2022. augusztus 5.)

Csak az szokásos: megint egy olyan baloldali, magát közgazdásznak állító figura támadja a rezsicsökkentést, akinek az elmúlt bő 30 évben egyetlenegy „jóslata” sem jött be. Aztán Róna elkezdett aggódni a piacokért… Déjà vu érzés, tiszta 1990-es évek. Más szemszögből nézve: azt legalább megtudhattuk, hogyha Rónának köze lenne a gazdaságpolitikai irányvonal meghatározásához, akkor senkinek sem járna a rezsicsökkentés. Utóirat: spórolj te, van miből.

Forrás: Facebook/Klubrádió

  • „Kell egy ország, ami a mi országunk.
  • Vigyáz ránk.
  • Kell egy ország, aminek fontosak vagyunk.
  • Kell egy másik Magyarország.
  • Készülünk.”

(Gyurcsány Ferenc, Facebook, 2022. augusztus 5.)

Tehát a mi Ferink ismét hatalmat akar, kormányozni szeretne. De tudjuk, hogy nem ért hozzá, hiszen már kétszer megpróbálta, és mindkétszer csúnyán megbukott. Amúgy: csak így tovább, Feri, soha ne add fel, hátha összehozod nekünk az ötödik kétharmadot. Jó úton jársz.