Heti válogatás az ellenzéki politikusok és a független újságírók legnagyobb hülyeségeiből

Erős hét volt ez is, ezek voltak a legerősebb nyilatkozatok.

  • „Ma lenne 90 éves Horn Gyula. Az európai államférfi, akinek cölöpjein újjá kell születnie a magyar szociáldemokráciának.”

(Ujhelyi István, Facebook, 2022. július 5.)

Horn Gyula a véres kommunista megtorlások aktív szereplője volt. A honi baloldalnak ilyen hősei vannak. Nekünk Wittner Mária, egykori halálraítélt, Salkaházi Sára, a nyilasok áldozata, Bauer Sándor, mártír és még hosszan lehetne sorolni. Nektek Horn és a Biszku félék. Igazságos leosztás. Mindenki a hozzá hasonlónak örül.

 

  • „Orbán Viktor ma gyakorlatilag bármit megtehet Magyarországon, és sajnos bármit meg is tesz.”

(Márki-Zay Péter, Facebook, 2022. július 5.)

Ezt nevezi a szaknyelv politikának vagy politikai képességnek. Ez pedig a választói felhatalmazásból ered, amely megteremti az alkotmányos hátteret a cselekvéshez. Mert az a dolga a magyar miniszterelnöknek, hogy mindent (szerinted bármit) megtegyen az ország boldogulásáért. Szívesen segítettünk. Még néhány év, és a Kontra segítségével egy elég jól felkészült politikus leszel. Mármint elméleti téren. Gyakorlati képzésre ott lenne a hódmezővásárhelyi polgármesterség, te mégsem gyakorolsz.

Forrás: Kozma Zsuzsi

  • „A Kúria kimondta nem volt jogellenes a pedagógusok sztrájkja januárban. Fontos döntés. Köszönöm mindenkinek, aki kiállt a jogaiért, egyúttal nagyon örülök annak a korábbi önkormányzati döntésnek is, amely lehetővé teszi, hogy a demonstráló kerületi dolgozóinkat ne érje anyagi hátrány.”

(Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, Facebook, 2022. július 5.)

Valóban van minek örülni! Főleg, hogy a kerület pénzét a kormány ellen sztrájkoló pedagógusok fizetésére veritek el. Nem baj, lesz újra sünteleltető, reméljük!

 

  • „Környező országok valutája vs. itthon egy euró 408 forint. Megláttam, mondom >>Úrrristeen!<< Mi ez a száám?”

(Gyurcsány Ferenc, Instagram, 2022. július 5.)

Miniszterelnök úr! Bevallom, mi se örülünk annyira a 410 körüli euróárfolyamnak, de a maguk kormányzása idején mindenki a CHF-árfolyamra tapadt a képernyőn... Tudja, miért? Mert annak tényleg azonnali és közvetlen hatása volt az életünkre. És maguk hagyták. Talán direkt csinálták.

Forrás: Facebook/Gyurcsány Ferenc

  • „A forint árfolyam összeomlásának napjaiban legfőbb ideje, hogy egyértelműen és határozottan Orbán Viktor, Nagy Márton, Matolcsy György, Varga Mihály, valamint strómanjaik, haszonélvezőik, kiszolgálóik, csókosaik, talpnyalóik és gátlástalan, ostoba propagandistáik tudomására hozzuk: akinek az a feladata, hogy vezessen egy országot, tervezze meg, irányítsa és hajtsa végre gazdaságpolitikáját, annak nincs joga kidobni a közgazdasági tankönyveket. Éppen ellenkezőleg - szorgalmas, elmélyült munkával, befogadó elmével kell elsajátítaniuk a közgazdaságtudomány vívmányait, megismerni a gazdasági törvényszerűségeket, a bonyolult, felszínen nem látható gazdasági összefüggéseket. A megszerzett tudás birtokában pedig képesnek kell lenniük arra, hogy felismerjék, kiszámítsák és megtervezzék a gazdaságpolitikai döntések hatásait, következményeit. Csak az így megszerzett tudás és ismertek birtokában vállalkozhatnak egy ország gazdaságpolitikájának irányítására. (...) Ennek a bűnös, rabló gazdaságpolitikának a következménye, hogy összeomlott a forint árfolyama, hogy a tartós, vágtató infláció pusztító következményeit egy egész országnak viselnie kell...”

(Békési László, Facebook, 2022. július 6.)

Ez a litániának úgy az 1/10-e volt. Akkor csak gyorsan nézzük: Ön, Békesi et. 1994 és 1995 között volt pénzügyminiszter. 1994-ben a német márkához képest a forint 22 százalékot, a második évben 36 százalékot, összesen két év alatt 66 százalékot romlott. Az infláció 19 százalékos, majd 28 százalékos volt ebben a két évben. Köszönjük szépen, lehet újra választást nyerni, ha most már jobban tudja csinálni!

  • „Bízom benne, hogy aki ismeri az elmúlt tizenkét éves munkásságomat, az tudja, hogy aközött, ami akkor elhangzott, és aközött, ami ma Gyöngyösi Márton, nincs korreláció. (...) Lehet, hogy nekünk oroszországi kapcsolatok miatt magyarázkodnunk kell, de én egészen addig nem vagyok erre hajlandó, amíg Orbán Viktort valaki meg nem kérdezi arról, mi a fene történik itt. Amit ő csinál, az konkrétan hazaárulás.”

(Gyöngyösi Márton, Azonnali, 2022. július 6.)

Értjük, világos beszéd. Valóban nincs sok korreláció aközött, hogy felszoptad a Donyecki Köztársaságot és Oroszországot példaként állítottad Magyarország elé, majd most hirtelen oroszellenes európaivá váltál! Hogy Orbán hazaáruló lenne? Biztos ő állt össze megint a DK-sokkal, igaz?

 

  • „Nagy lehet a baj Rogánéknál, ha már a régi migrációs paneleket porolgatják. (...)  Lenne egy javaslatom. Mi lenne, ha legközelebb, mielőtt hülyének nézik a magyarokat, legalább egyeztetnék a hazugságaikat? Hogy tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Ezt ugyanis már nézni is kínos. Orbán: >>A biztonság Magyarország legkeményebb valutája<< Az is valami, ha már a forint padlót fogott...”

(Fekete-Győr András, Facebook, 2022. július 6.)

Jól megszórtad a kormányt, nem lennék a helyükben! Ha már ennyire örülsz a forintárfolyamnak, csinálhatnátok egy NOforint-kampányt is, hátha bejön az is! Jut eszünkbe: kiderült közben, hogy mi lesz a következő nagy feladatod a Momentumban?

Forrás: Facebook/Momentum

  • „Gulyás szerint a Telex nem áll külföldi hatalmak szolgálatában
  • Tud olyan magyar médiafelületről, ami külföldi szolgálatban áll? – kérdezte a Telex Gulyás Gergelytől. A miniszter azt mondta, ha tudna is ilyenről, akkor sem mondhatná meg. A Telex külföldi szolgálatban áll? – kérdezte kollégánk. >>Nem<< – felelte a miniszter.”

(Bozzay Balázs, Telex, 2022. július 7.)

Ezzel a kiajánlóval és címmel jelentetett meg cikket a magyar nyelven megjelenő, gyaníthatóan külföldi finanszírozásból működő Telex. A cikk apropóját az adta, hogy a portál munkatársa kérdést tett fel arra vonatkozólag, hogy mi indokolja a titkosszolgálatoknak működési működés költségemelés 30 milliárd forinttal való megemelése.

Nos, éppen ezért szükséges megemelni a magyar szolgálatoknak járó pénzt. Hogy hitelt érdemlő bizonyítékokat gyűjtsenek arról, amit egyébként a miniszter úr is tud, egyelőre azonban nem mondhat ki.

  • „Határkerítés építéséről döntött a finn parlament”

(Botos Tamás, 444-MTI, 2022. július 7.)

Tamás, most nem baj a kerítés? Most, hogy az oroszok érintettek az ügyben, már támogatható az, hogy vasfüggönyt emelnek két ország közé? Nektek csak Magyarország önvédelme okoz problémát? Miért utáljátok a magyarokat?

  • „Szükség van egy jobbközép konzervatív erőre a Fidesszel szemben. Meg kell teremtenünk a hiteles alternatívát. A következő időszakban nemcsak a politikai csatározásokra, de a személyes támadásokra is fel kell készülni, hiszen a Fidesz rendszere nem demokrácia. Egyebek mellett erről is beszéltem a napi több mint 260 ezer példányban megjelenő Südwest Pressének adott interjúban németországi utamon.”

(Márki-Zay Péter, Facebook, 2022. július 7.)

Van jobbközép konzervatív erő Magyarországon, csak nem a Fidesszel szemben, hanem vele szövetségben, úgy hívják, hogy KDNP. Hiteles és alternatívaként is működhetne, de hát együtt indulnak a választásokon.

Márki-Zay pedig inkább arra válaszoljon, hogy a szűkre szabott városi költségvetés mellett miből utazza körbe Németországot? És legfőképpen miért? Nem kéne már beülni a dolgozószobába és tenni valamit Hódmezővásárhelyért? Jah, hogy majd a Fidesz úgyis fejleszt valamit, amelynek az átadóján úgyis hivatalból részt vehet majd és eljátszhatja a kompetens városvezetőt?

  • „Szembejött a valóság. És nem a valóság görbült. Hanem a kormányfő. Aki ott térdel most Brüsszel előtt. Hogyan mondta egykoron? >>A forintválság megoldása a kormányfő cseréje.<< Most tényleg.”

(Gyurcsány Ferenc, Facebook, 2022. július 8.)

Rendkívüli hír! Gyurcsány Ferenc, „a walking dead” bejelentkezett miniszterelnöknek! Csak úgy mellékesen: Feri, te már egyszer elkúrtad, nem kicsit, nagyon, emlékszel rá? 

  • „Miskolci fekete nyárfa. Túlélt 250 évet. Hogy az elkövetkezendő 250 évben mi lesz itt, elképzelni se tudom, látva, érezve a klímaváltozást. Jó lenne, ha még akkor is lehetne itt, a Kárpát-medencében hasonló fákra szavazni.”

(Jakab Péter, Facebook, 2022. július 8.)

2022.07.08 – emlékezetes dátum a mai nap, ugyanis Jakab elkezdett a klímaváltozással kampányolni. Vajon ezt az új kampányszlogent a bukott Jobbik-elnök találta ki, vagy utasításba adták neki Szemlőhegyről, hogy most már neki is a klímaváltozással kell nyomulnia?

Forrás: Facebook

  • „Az ellenzék áprilisi programjában az infláció megfékezése, az euro bevezetése, az európai ügyészséghez csatlakozás és az uniós támogatások megszerzése szerepelt - a Fidesz ezzel szemben a forint leértékelésével, kórházi osztályok bezárásával, háborús veszélyhelyzettel és a fiatalok katonai szolgálatra győzködésével foglalkozott...”

(Márki-Zay Péter, Facebook, 2022. július 8.)

Április 3-án volt a választás, te pedig azt csúnyán elbuktad, szóval hátrább az agarakkal és foglalkozz inkább Hódmezővásárhellyel, vagy menj vissza Amerikába, abban reménykedve, hogy legközelebb máshová dobnak ki a feletteseid. A te küldetésed itt már véget ért, még ha ezt nem is akarod elfogadni