Heti Hetes utoljára

A Partizán újra összehozta a (már szerencsére) megboldogult Heti Hetes szereplőit egy utolsó gusztustalankodásra. Én pedig megnéztem, hogy Önöknek már ne is kelljen.

Gulyás Márton újra összeültette az 1999-től 2016-ig működő, egykoron elképesztő népszerűségnek örvendő műsor „sztárjait”, hogy egy kicsit újra felidézzék egykori önnön nagyságuk jelentőségét. Tény és való, hogy a sokak szerint az elmúlt 30 év legjobb szándékú, legszorgalmasabb és legkevésbé demagóg kormányát fúrták meg ott, ahol csak tudták - és borzasztó büszkék rá még most is. Hát, nagyjából itt ki is merül a műsoruk hozadéka, de tartogattak nekünk még egyéb gyomorforgató részleteket is visszaemlékezésük során.

Gulyás a korábbi műsor részleteit levetítve fogta nosztalgiára vendégeit. Így ragadtatták magukat olyan megjegyzésekre, miszerint Csiszár Jenő „csacska és biológiailag hülye” volt, Fábry Sándor pedig „egy olvasatlan hülye, gyáva szar”. A már elhunyt Grespik Lászlóba és Torgyán Józsefbe is sikerült szép nagyokat belerúgni egy-egy velős megjegyzéssel.

Egymás körbeszopkodása mellett találtak időt arra is, hogy megállapítsák: az őszödi beszéd kiszivárogtatása fizetett puccs volt Gyurcsány ellen, hiszen annak tartalmát a Fidesz és a HírTV ocsmányul kiforgatta. Az azt követő utcai zavargások, tüntetések során pedig a Fidesz által fizetett statisztái „baszták-szarták” össze a Kossuth teret.

(Külön vicces, hogy Fábry azért lett „olvasatlan hülye", mert a szovjet rendszer összeomlását kísérő rendszerváltoztatások során a titkosszolgálatok tevékenységét firtatta, eközben a műsor későbbi részében Hajós azt taglalja, hogy a 2006-os eseményeket a Fidesz szervezte részben titkosszolgálati eszközökkel ellenzékből. Bármekkora agymenés is a „rózsadombi paktum", talán egy, a szovjet rendszer összeomlásánál nem túlzás mozgó titkosszolgálatokat látni. A Hajós által elmondottak viszont még véletlenül sem konteó-szagúak az Értelmiség Nagyágyúi körében - a szerk.) 

A műsor egykori főszerkesztője, Ónodi György pedig azt is elmesélte, hogy soha semmilyen felső utasítás nem érkezett hozzá a tartalmat, struktúrát illetően (tehát maguktól voltak mindig is büdös kommunisták), illetve Kolosi Péter egyszer azért mégis leszólt nekik, hogy Hajóst azonnal ki kell vágni a műsorból az ominózus HírTV-s videó után. De az más természetesen.

A Partizán-féle adás kétségkívül leggyomorforgatóbb része viszont az volt, amikor Gulyás Marxi szembesítette az egykori szereplőket a műsor szexista és hímsoviniszta mivoltával. Bejátszott több egykori jelenetet, amikor például a következő mondatok hangzottak el többek között Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János és Havas Henrik szájából: „szomorú nőnél nincs hálásabb”, „pénz számolva, asszony verve jó”, „biztonsági őr hazavitte a munkáját” (utalva arra az egykori hírre, amikor egy biztonsági őr kis híján agyonverte a feleségét).

Az akkori vendég Szily Nórát például azzal vegzálták, hogy „kétségkívül gyönyörű, de ehetne”, és utalásokat tettek neki arra vonatkozóan, hogy a házas Havas és a szintén házas Gálvölgyi bizony igencsak megbúbolnák. Abban egyetértettek mind, hogy ezek simán belefértek az akkori korszellembe, egyedül az volt csak sok, amikor Csiszár Jenő megcsöcsörészte Cicciolinát. Hát persze… Képzeljük el, mi történne, ha ilyenek hangzanának el ma az ország legnézettebb TV-műsorában. Gondoljunk csak arra, hogy Kövér Lászlóval vagy Novák Katalinnal mit műveltek, miután kiforgatták a szavaikat. Mondjuk Havas szerencsére már csak az n1tv-n kellemetlenkedik a szexuális botránya után.

Ónodi Györgytől még egy olyan „humor” is elhangzott, hogy a Vasorrú bába egy antiszemita megjegyzés, mert egy zsidó szülésznőről van szó.

És akkor képzeljük el, hogy egy ilyen emberi minőségű, alantas, megkeseredett brigád ültetett egy fél országot a TV elé éveken keresztül. Szerencsére ennek a korszaknak már vége.