- Sajtóértesülések szerint Csárdi Antal komoly tartozást felhalmozhatott abban az ingatlanban, amit az Országgyűlés bérel neki.
- Sőt, állítólag egy meghatalmazást is meghamisított a lakás tulajdonosa nevében, aminek következtében az érintett okirat-hamisítás miatt feljelentést tett ellene.
- A konfliktus végül szakításhoz vezetett, hiszen Csárdi március elsejétől új lakást béreltet magának, szintén közpénzből.
- A jelek szerint nem volt szégyellős, hiszen az új bérlemény havonta 130 ezer forinttal többe kerül.
- Ez igen tetemes összegre, havi 380 ezer forintra rúg. Csupán egyetlen képviselő béreltet drágábban ingatlant magának.
A parlament hivatalos oldalán elérhető információk szerint Csárdi Antalnak február 7-én megszűnt a korábbi lakásbérleti szerződése. Ez vonatkozott arra a duplateraszos, dunai panorámás, a Halászbástya alatt található lakásra, amiről több cikk is született a napokban.
Az Index írta meg elsőként, hogy a baloldali politikus és az ingatlan tulajdonosa között annyira elmérgesedett a viszony, hogy feljelentés lett a történet vége. A bérbeadó azt állítja, hogy Csárdi számos alkalommal nem fizette be a gázszámlát és a közös költséget, valamint kérése ellenére rendszeresen dohányzott az ingatlanban. Ám az verte ki igazán a biztosítékot nála, hogy bérlője a nevével visszaélve, egy aláhamisított meghatalmazással járt el az MVM-nél.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és a tulajdonos az okirat-hamisítás miatt a hatóságokhoz fordult, egyúttal felmondott a baloldali politikusnak.
Ez utóbbi látszik a parlament.hu-n, amiből egyúttal az is következik, hogy az Országgyűlés Hivatal bérelte az ingatlant az LMP-s képviselőnek.
Csárdi tagadta a sajtóértesüléseket, és azt nyilatkozta, hogy korábbi főbérlőjének minden állítása valótlan, és a bíróságon fogják rendezni a vitát. Csakhogy a körülmények nem egészen erre utalnak. Normális esetben ugyanis nincs olyan képviselőjelölt, aki pár héttel egy parlamenti választás előtt bevállalna egy rizikós lakáscserét. Főleg, hogy azt a képviselői költségtérítés keretében bérlik neki, azaz az adófizetők pénzéből finanszírozzák a lakhatását.

Mint ismert, az Egységben Magyarországért részéről az LMP-s politikus indul a belvárosi körzetben, ahol igazi ki-ki meccset játszik a fideszes Böröcz Lászlóval. Ugyanis amelyik képviselő kikap, (legalább négy évre) búcsút inthet a Parlamentnek. Böröcz nem kapott befutó helyet (122. hely) a Fidesz–KDNP választási listáján, Csárdi pedig rá sem került az ellenzéki névsorra.
Az LMP-s képviselőt szemmel láthatólag nem nyomasztja a tét, hiszen a napokban olyat lépett, amit nem sokan mertek volna bevállalni a helyében. A parlament.hu-n közreadott információkból ugyanis az is kiderül, hogy már meg is találta az új lakhelyét. Ez önmagában véve még nem problémás, csakhogy az új lakás bérlése
havonta 130 ezer forinttal kerül többe, mint a korábbié.
A hivatalos adatokból kiderül, hogy az Országgyűlés Hivatala március elsejével kezdődően bérel újra lakást Csárdinak, aminek havi 380 ezer forint a költsége. A korábbi sem volt épp olcsó (havi 250 ezer forintba került), de a havonta 130 ezer forinttal magasabb összeg még budapesti viszonylatban is elég drága.
Az LMP-s politikus ezzel felküzdötte magát az élbolyba a parlamenti képviselők „versenyében”: nála csak Apáti István (Mi Hazánk Mozgalom) választott drágább ingatlant.