"Hátborzongató és torokszorító kordokumentum a 2006-os rendőri brutalitásról"

A Madách Színház színművésze szerint megrázó lett Skrabski Fruzsina Áldozatok című dokumentumfilmje, amit ajánlottá tenne a középiskolásoknak. "Ha a történelmi tananyag része 1948 és 1956, akkor ugyanúgy annak kellene lennie a 2006-os történéseknek is. Fontos lenne, hogy a 14-18 éves fiataljaink megismerhessék, milyen világ uralkodott Gyurcsány Ferenc kormányzásának idején" - fogalmazott a népszerű színész, hozzátéve, hogy erre az alkotás tökéletes eszköz lenne.

A Duna TV vasárnap este 21:40-kor vetítette Skrabski Fruzsina Áldozatok című dokumentumfilmjét. Az alkotás hátborzongató és torokszorító kordokumentum a 2006-os rendőri brutalitásról. Gyurcsány Ferenc tizenöt évvel ezelőtt kiszivárgott őszödi beszédét követően az emberek elementáris felháborodásuknak adtak hangot Budapest utcáin.

Október 23-án a Fidesz az Astoriához meghirdetett, ’56-os megemlékezése vége előtt a rendőrök a békésen emlékező tömegre szorították a regnáló kormány ellen tüntetőket. A káoszban szó szerinti embervadászat kezdődött. Ezt idézi fel a filmalkotás.

A családommal kinn voltam a Fidesz nagygyűlésén, csak a szerencsén múlott, hogy nyakamban a hároméves gyermekünkkel még időben távozni tudtunk a helyszínről az egyre agresszívabbá váló rendőrök között.

Egyetlen oka van annak, hogy klaviatúrát ragadtam: úgy vélem, a dokumentumfilmet a most érettségiző, választókorúvá váló diákok számára országos szinten kötelezővé kellene tenni.

Igen, felhívással fordulok a Fidesz–KDNP pártszövetséghez, hogy közelmúltunk megismerésének érdekében tegyék ajánlottá és elérhetővé fiataljaink számára az alkotást, akár egy osztályfőnöki órán történő vetítés keretében.

Ha a történelmi tananyag része 1948 és 1956, akkor ugyanúgy annak kellene lennie a 2006-os történéseknek is. Fontos lenne, hogy a 14-18 éves fiataljaink megismerhessék, milyen világ uralkodott Gyurcsány Ferenc kormányzásának idején. Azok a választókorba lépő fiúk és lányok, akik a volt kormányfőben a tornacipős „sziasztok, Feri vagyok, főzni is tudok, meg szelfizni is lehet velem” jópofa csávóját látják, feltétlenül ismerjék meg a nagy mágus tornacipőjének belső, rejtett acélborítását.

Forrás: AFP

Ismerjék meg azt a rettenetet, amit 2006-ban a rendőrség kilőtt gumilövedékei, viperái és gumibotjai miatt éltek át magyar emberek százai. Szembesüljenek azzal, hogy mi történt a gyurcsányi hazugságbeszédet követően Budapest utcáin. Döbbenjenek rá, hogy nem egy izgalmas action movie-t látnak, hanem közelmúltunk szomorú és szégyenletes valóságát.

kapcsolódó

  • Gyurcsány-mozi: nem rossz, de a jó nem ilyen

    Gyurcsány-mozi: nem rossz, de a jó nem ilyen

    Az Elkxrtuk egy politikai akció-thrillerbe bújtatott, kifejezetten a XXI. századi mozgóképes tartalomfogyasztáson szocializálódott, közélet iránt érdeklődő fiataloknak szánt történelem lecke. Az alkotók nem sajnálták, a szellemi, anyagi erőforrásokat, látszik rajta, hogy "van benne anyag". A magyar nézők egy magyar sztoriról egy amerikai akcióthrillert kapnak, ami hiába látványos, mégsem működik igazán. Megnéztük a filmet és elmeséljük, mit gondolunk róla.

Lássák az akkori kormányzás báránybőrbe bújtatott farkasát, és a film megnézése után döntsenek arról, hogy életük első nagy politikai eseményén, a 2022-es parlamenti szavazáson melyik oldal mellé húzzák be az ikszet. A tények ismeretében döntsenek arról, hogy Orbán vagy Gyurcsány.

Nem mondhatom el elégszer, hogy gratulálok Skrabski Fruzsinának a bátorságáért és filmje létrehozásához szükséges kitartó és aprólékos munkájáért. Idekívánkozik Bibó István sokat idézett mondata: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”.

Ennek jegyében teszem még hozzá:

Gyurcsány Ferenc szégyellje magát, és takarodjon! Jegyezze meg, hogy hazánknak nincsen szüksége az önhöz hasonló bajkeverőkre, de arra sincsen, hogy a 2006-ban történtek után még mindig jelen legyen hazánk közéletében, és orránál fogva a háttérből irányítsa a kényszerűen összeverbuvált szivárványos csapatát.

A dokumentumfilmet látva mindenki előtt nyilvánvalóvá fog válni, hogy ön, azaz a „király” meztelen.

A szerző a Madách Színház színművésze