„Fáj az igazság.”
A fenti közmondásról mostanában a sokat vitatott, egyoldalúan diszkreditált, majd ennek apropóján agyonhallgatott Gyurcsány-film, az „Elkxrtuk” jut eszünkbe. A baloldalnak valamiért igencsak böki a csőrét, hogy vezérük disznóságairól nagyjátékfilm készült, amit ráadásul országszerte játszottak a mozik.
Mi megnéztük a filmet, és meg is írtuk a magunk véleményét, sok balos kényszerképzetes elvárása ellenére nem írtunk dicshimnuszt: nem rossz, de a jó nem ilyen.
Függetlenül attól, hogy tetszett-e, vagy sem, közéleti, kulturális szempontból akkor is fontosnak tartottuk, hogy foglalkozzunk vele. Vannak azonban erre nálunk szakavatottabb médiumok. Éppen ezért megnéztük, mit írt róla „Magyarország legnagyobb mozimagazinja”, a VOX.
Igen, az Olvasó jól sejti: semmit.

- A baloldali média egy része legalább vette a fáradságot, és megnézte, mielőtt kijelentette: ócska propagandafilm.
- A többiek meg sem nézték, de azért megírták: ócska propagandafilm.
- És láthatóan vannak azok, akik agyonhallgatnák, hátha gyorsan kikerül az érdeklődés középpontjából. Ahogy a Főnök, Gy. Ferenc is mondta a lebukását követő, Kossuth téri tömegről: „Majd megunják, hazamennek”.
Van egyfajta hallgatólagos, össztársadalmi (bár elsősorban körúton belüli éttermiségi) megállapodás a baloldal vélemény- és ízlésformáló monopóliumról és kulturális hegemóniáról. Filmet csinálni például arról szabad (és kultúrember másról nem csinál), ami az ő értékrendjüknek és ízlésüknek komfortos. Ennek értelmében az LMBTQ- vagy az afroamerikai közösségekről szóló megható történetek automatikusan megduplázzák az esélyüket az úgynevezett nagy, rangos, nemzetközi díjak elnyerésére (lásd legutóbbi Titane című borzalomról készült kritikánkat. Fogalmunk sincs azt hogy képzelték…)
Következésképpen a Vox Mozimagazin reakciója – pontosabban annak hiánya – nem meglepő.
Ami nem felel meg az irányvonalnak, azt akkor is kihagyják, ha történetesen százezres nagyságrendű nézőt érdekelt.
Mert amúgy azt azért érdemes rögzíteni, hogy hónapokkal a bemutató után is folyamatosan játsszák a filmet (minden ennek megakadályozására irányuló mesterkedés ellenére), mely most már az alábbi táblázat szerint 130.000 embernél is több fizető érdeklődőt jelent.

Érdemes ennek fényében megnézni, hogyan értékelték IMDB-n az Elkxrtukot. 130 ezer néző elment a moziba, lepontozta, és elmesélte a hozzátartozóinak, hogy minősíthetetlen volt. Azok szintén elmentek, hogy erről meggyőződjenek. Vagy nem?

Engedjük meg a magyar moziba járó közönségnek azt a luxust, hogy ne kelljen nekik a filmek megnézése után egy nemzetközi portálon értékelni a tapasztalataikat. De vajon mennyire lehet releváns, valós vélemény a 10-ből 1,5-ös átlag? Vajon mennyire koordinált, politikai üzenet, hogy a magyar baloldalnak jelenleg különösen kényelmetlen, a régi-új főemberrel foglalkozó történetet ennyire lepontozzák? Az igazság sosem fog kiderülni, mert ha a progresszív kultúrfölény szűrőjén át tájékozódunk a filmről (anélkül, hogy megnéznénk) ezt fogjuk hallani/olvasni: nagyon szar, silány hazugság, filmnek is harmatgyenge. Nem, dehogy néztem meg, te se tedd!
Kíváncsiak voltunk, hogy az egyébként baloldali témájú, érzékenyítő alkotásokat az egekbe magasztaló Vox Facebook-oldalán felmerült-e már a kérdés: nem kéne megnézni az év egyik legsikeresebb magyar filmjét, és írni valamit róla? Nem ez volna az úgynevezett funkciójuk? Az alábbi kommentfolyam remekül árulkodik arról (bár magánemberek beszélgetését olvashatjuk), hogyan gondolkodik az ellenzéki értelmiség erről a kérdésről.

Ugyanis a stábjukban húzta meg magát két „rendes” munkahely között az egykori indexes Kovács Bálint. De a jobblétre szenderült Népszabadságból ismert, jelenleg a Klubrádióba is bedolgozó Csákvári Géza is az állandó szerzők között van.
Nincs és nem is lesz tehát kritika a balos mozimagazinban. Van helyette megszólalás a film kapcsán egy pökhendi színésztől. Az egyszerre bárgyúan ostoba és bicskanyitogató stílusáról hírhedt zenebohóc, Noár egy díjátadón odaszúrt a filmben főszerepet vállaló kolléganőjének.

„Gratulálok majdnem minden díjazottnak. Gubás Gabinak nem, mert elvállalta az »Elkúrtuk« című propagandafilmben az egyik főszerepet […]
Az én kérdésem csak annyi, hogy vajon, amikor elolvasta Gabi a forgatókönyvet, és odajutott, amikor Dobrev Klára azt mondja, hogy »járulékos veszteség, ha az ártatlanul arra járó emberek is veszélybe kerülnek, miután a rendőrök lecsapnak a tüntetőkre«, akkor vajon elgondolkodott-e színészként, hogy ez igaz-e? Hogy ez valóban elhangzott-e? Rákérdezett-e? Utánajárt-e? Ahogy azt egy valódi színész tenné.. És vajon gondolsz-e Gabi, arra a bűntudatra, amikor rákérdeznek majd a gyerekeid, hogy ez tényleg így történt-e? Lesz egyáltalán egy szemernyi bűntudatod is, hogy hazudtál, hogy nem néztél utána?”
(Forrás: Noár, Facebook)
Vajon Harrison Ford utánajárt-e, hogy a Millenium Falcon, a Halálcsillag, a Jedi Rend és úgy általában a Star Wars vagy akár Indiana Jones és a varázslatos ereklyék nem léteztek?
Tudja-e harrison ford, hogy végighazudta egész karrierjét?

A mi kérdésünk csupán az, hogy vajon ez a szerény szellemi képességű, legfeljebb "C" kategóriás színész vajon látta-e a filmet, mielőtt ennek kapcsán nyilvánosan megalázta pályatársát?
Valószínűleg pont annyira volt alapos, mint a Vox Mozimagazin.