Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a hétvégén megrendezett svéd országgyűlési választások érthető módon két okból kifolyólag is kivívták nemcsak Európa, hanem a nyugati világ kollektív figyelmét is.
- Egyrészt, miközben az európai kontinensünk egyre terheltebbé válik az orosz-ukrán háború okozta pénzügyi, illetve energetikai válság miatt, addig, ami a svéd állampolgárok jövőképét illeti, a kampányhajrában sokkal fontosabb kérdéssé vált, hogy a tősgyökeres svédek megszokott és szeretett lakhelye, kultúrája, valamint biztonsága az elmúlt évek során tömegesen beáramolt jövevények miatt milyen mértékben fog tovább sérülni, s amennyiben lehetséges, e folyamatot vissza lehet-e fordítani?
- Másrészt, a véghajrában felmerült az a nyitott kérdés is, hogy vajon az országban hagyományosan erősnek tekintett baloldal vajon képes-e hitelesen képviselni az említett témában azokat a választói rétegeket is, amelyeket eddig tudatosan, s tendenciózusan a már szavazati joggal rendelkező migránsok mögé soroltak?
Amennyiben az exit pollok, valamint a 95 százalékos feldolgozottságnál közzétett eredményeket górcső alá vesszük, mindkét kérdésre jól körülhatárolható választ kaphatunk.
Mint az az eddigi számadatokból kiderül, hiába nyerte meg a vasárnapi pártversenyt a Szociáldemokrata Munkáspárt (S) a maga 30,9 százalékával, a Magdalena Andersson miniszterelnök által vezetett baloldali blokk úgy tűnik, képtelen volt kellő hitelességet felmutatni a közbiztonság, valamint az elsősorban a migránsok körében tapasztalt szervezett bűnözés miatt egyre aggódó választók irányába. Ennek fényében a szociáldemokratákkal szövetséges Baloldali Párt, valamint Centrum Párt mindössze 6-6, míg a Zöld Párt csak 5 százaléknyi voksot tudott vasárnap összegyűjteni.
Ezzel szemben a jobboldali szövetség – immár kiegészülve az eddig páriának tekintett Svéd Demokratákkal (SD), amely az évek során sokat mérséklődött, illetve következetesen érvelt nemcsak a szigorúbb bevándorláspolitika, hanem a közbiztonság javítása érdekében a lőfegyverekkel való visszaélést érintő büntetések szigorítás mellett – úgy tűnik, ha bár hajszállal is, de megelőzte a baloldali blokkot, nem is akárhogy.
Ugyanis az eddig már kétszer is miniszterelnököt delegáló Mérsékelt Párt az eddigi magabiztos második helyéről a harmadik helyre csúszott vissza (19,1 százalékkal), ugyanakkor helyét az immár Svédország második legerősebb pártja, a Svéd Demokraták vette át, 20,9 százalékkal.
A két legerősebb jobboldali pártot pedig kiegészíti a Kereszténydemokraták 6 százalékos, valamint a jobboldali Liberálisok 4 százalékos eredménye. A többnyire levélszavazatok nélküli 95 százalékos feldolgozottság tekintetében tehát nagyon úgy tűnik, hogy egyetlen mandátummal, de a jobboldali blokk megelőzte a balt.
Azon baloldali szimpatizánsok számára, akik abban reménykednek, hogy az Egyesült Államok 2020-as elnökválasztásához hasonlóan, a levélszavazatoknak köszönhetően meglehetősen véleményes körülmények között a baloldal hirtelen átveheti a vezetést, kiábrándítónak hathatnak azon svédországi elemzők egybehangzó helyzetértékelései, miszerint a tengerentúlról érkező levélszavazatok az évek során szinte rendre a jobboldali pártok irányába történő választói elköteleződésről tanúskodtak.
Ennek értelmében rendkívül kicsi annak a valószínűsége, hogy a maradék levélben érkező voksok megfordítsák a vasárnapról hétfőre összeszámolt eredményeket.
Adódik a kérdés, hogy az egyébként kifejezetten nyitott, valamint alapvetően szabadelvű Svédországban milyen változások mehetnek végbe, amennyiben valóban egy jobboldali kormány alakul meg, melynek végre részt vevője lehet a komoly politikai áttörést felmutató Svéd Demokraták szervezete?
Ami a jobboldali blokk erőviszonyait illeti, hiába szorult országos szinten a harmadik helyre az Ulf Kristersson vezette Mérsékelt Párt, a stabil és hatékony kormánykoalíció felállításához megkerülhetetlennek tűnik annak a kompromisszumnak a megkötése, hogy a Svéd Demokraták helyett a Mérsékelt Párt delegálja az új kormányfő személyét.
Ezáltal mind a Kereszténydemokratákkal, mind pedig az SD-vel szemben szkeptikus Liberálisokkal is könnyebben lehet majd megtalálni a koalíción belüli közös nevezőt.
Érdemes aláhúzni, ez nem jelentené azt, hogy az SD, amely a legtöbb mandátummal rendelkezik, ne tudna érdemben hatást gyakorolni a jobboldali kormány irányvonalára, hanem sokkal inkább azt eredményezné, hogy egy, a nyugati establishment számára szalonképesebb blokk formájában tetszeleghetne az új jobboldali kormány.
Az ez ügyben a Jimmie Akesson vezette SD tanúsította higgadtságot hűen érzékelteti, hogy a pártelnök szemmel láthatóan nem szeretné elkövetni azt a taktikai és egyben végzetes hibát, amelyet a dániai testvérpártja, a Dán Néppárt követett el 2015-ben. Emlékezetes, amikor a svédekkel szinte szomszédos Dániában hét évvel ezelőtt nagyarányú sikert ért el a bevándorlásellenes Néppárt, bizonyos ideológiai és politikai megfontolások mentén nem voltak hajlandóak részt venni az akkor megalakuló kormányban. A taktikai melléfogásnak azonban meg is lett az eredménye, a pártot a választói kíméletlenül megbüntették, a szervezet számára jelenleg a politikai túlélés a tét.
Ami pedig az ország uniós politikáját illeti, a konzervatív blokk valamennyi pártja elkötelezett az európai együttműködés eszméjének józan mértékű támogatásában, még az SD is, amely az évek során képes volt érdemben áthangszerelni az EU-ellenes szólamait az erős nemzetállamok együttműködésének irányába.
Ugyanakkor mondani sem kell, a Brüsszel által is vallott „nyílt társadalom eszméje” nem szerepel egyik párt napirendjén sem, így mind az eddigi EU-s bevándorláspolitika, mind pedig egy esetlegesen ismét belengetett migránskvóta sem váltaná ki az új kormány tetszését.
Amennyiben képesek lesznek megegyezni a jobboldali pártok, a fentiek fényében akár komoly esély is mutatkozhat arra, hogy Svédország az elmúlt évtizedben tapasztalt baloldali irányvonalától most jelentősen eltérhessen, átformálva ezáltal nemcsak az északi országok politikai palettáját, hanem magának az uniónak is a politikai összetételét is.
Amennyiben két hét múlva Európa déli részén, Olaszországban is egy hasonló fordulat köszönt majd be, e folyamatok minden bizonnyal komoly fejtörtést okozhatnak Brüsszelnek.
