A Wall Street, a globalizmus és a nagy tech-cégek jelöltje nekilátott a legújabb csodálatos utópia építésének, ami most biztosan sikerülni fog az összes eddigivel ellentétben.
Hajszagolgató Jóska ugyanis 11 millió illegális bevándorlónak készül állampolgárságot adni, és a Trump által 15 ezer főben maximált menekültek számát is megemeli 125 ezer főre - írja a Mandiner.

Mint annyiszor eddig a történelemben, a szépelgő humanitárius jóemberkedés mögött most is nyers hatalmi érdek húzódik: a Demokrata Párt magától értetődően a bevándorlók szavazataival akarja megoldani, hogy mégegyszer konzervatív kormánya ne lehessen az Egyesült Államoknak.
A baloldal importálja a saját szavazóit, ha már honföldön kevés van belőlük (bár a halottak szavazataival már egész jól állnak).
Akiknek eddig kétségei lettek volna, hogy a Demokrata Párt gyarmati lerakatai mást tennének például nálunk, az nyugodtan elhessegetheti:
a baloldal, ahol hatalomra jut, ott bevándorlóországot fog létrehozni.
Ja, és persze semmiféle terv nincsen.