Frissen vágott frizura, tapadós nadrág, kevés önálló gondolat - Hajnal Miklós így akarja bevenni a Hegyvidéket

A 2022-es választási kampány az elmúlt 15-20 év talán legkevésbé barátságtalan hangulatú politikai versengése.

Bár egyes széplelkű újságírók és drámakirálynőt játszó politikusok még mindig előszeretettel kérik számon a kulturált párbeszéd lehetőségét és a karaktergyilkosságokat, igazi személyeskedés és gyűlölködés a szokásos kemény kritikák ellenére valójában most nem tapasztalható. Szerintünk ennek több oka is lehet:

1. A koronavírus-járvány szolgáltatott elég keserűséget: emberi tragédiákat, gazdasági nehézségeket, kilátástalanságot. A kampány egyik legfőbb kérdése, hogy a korábban békés, kiszámítható prosperitás helyére lépő bizonytalanság idején ki mit kínál a választóknak.
2. Az ukrán háború alapvetően átformálta a kampány hajráját. A béke, a biztonság sokkal fontosabb témák lettek, mint a külső vagy a belső ellenségek viselt dolgai (még akkor is így van ez, ha az ellenzék hatalmas lendülettel próbálta meg Putyint összemosni Orbánnal).
3. Az ellenzék előválasztás nevű bohóctréfája visszafelé sült el: a pártok és erős embereik szisztematikusan amortizálták önmaguk és egymás hitelességét, felszámolták választóik bázisdemokráciába vetett illúzióit, és ennek eredménye az, hogy a közvélemény nem azt nézi érdeklődve, mit kínálnak az országnak, hanem hogy a miniszterelnök-jelöltjük mikor milyen hülyeséget beszél, tovább rontva az amúgy sem túl jól álló hitelességüket.

A Kontra munkatársai számos ellenzéki fórumon jártak, hogy megnézzék, éles helyzetben tüzesebb hangulatot tudnak-e teremteni a baloldali jelöltek, és vajon mennyire sikerül a politika frontvonalában megmutatni Gyurcsányék üzeneteit: az emberek elsöprő többsége mélységesen fel van háborodva, Magyarország nemzetközi viszonylatban az utolsók kötött kullog, ebben az országban pedig így nem lehet tovább élni.

Bátran állíthatjuk, hogy a legtöbb olyan rendezvényen, ahol vezető ellenzéki politikusok találkoztak saját választóikkal, mind az érdeklődők létszáma, mind azok lelkesedése/felháborodása várakozáson aluli volt.

Kíváncsiak voltunk, hogy kevesebb mint két héttel a választások előtt a kifejezetten kétesélyesnek számító körzetekben mennyire mozgósítanak a baloldalon, ezért elmentünk a momentumos transzközgazdász Hajnal Miklós fórumára a Királyhágó térre.

Nem kellett csalódnunk, pont az történt, amire számítottunk.

A Hegyvidék az a választókerület, ahol a kényelmes budai nagypolgárság nemcsak díjazza, de el is várja a nyugati típusú, álszent mosolygással járó, parolázós kultúrember-politikát. Nem véletlen, hogy itt nem Vágó István és Németh Szilárd mérkőzik meg egymással.

A kormánypártot a rendkívül népszerű városfejlesztési szakpolitikus és államtitkár, Fürjes Balázs képviseli, aki vezető fideszes politikusok közül egyedül ült be beszélgetni Gulyás Márton Partizánjába, és aki a Széll Kálmán téren odament pacsizni az ellenzéki pultokhoz. Vele szemben az előválasztáson a helyi kormánykritikus választópolgárok a korábban egy tv-műsorban önmagának közgazdászdiplomát hazudó Hajnal Miklóst választották. Az ő eddigi legnagyobb teljesítménye, hogy az egyik főszervezője volt a budapesti olimpia elgáncsolására szerveződött Nolimpia nevű kezdeményezésnek, amely a Momentum első és remélhetőleg utolsó országos léptékű sikere volt.  A 27 éves fiatalember ezenkívül még nem büszkélkedhet túl sok teljesítménnyel, bár az is igaz, hogy munka és felelősség hiányában túl sok mocsok sem tapad a kezéhez.

A Királyhágó téren délután ötkor csodaszép kora tavaszi időben egy gimnáziumi osztálynyi érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa a Donáth Anna momentumos pártelnök és EP-képviselő részvételével kiegészített kampányrendezvényen azt, hogy mit is kínál a baloldal a hegyvidéki választóknak.

Érdekes üzenet, hogy a fórumra egyik szövetséges párt vezető politikusa sem kísérte el a momentumosokat. Nem meglepő ez, Márki-Zay Péter ámokfutásával úgy tűnik, ők is belátták, hogy a szövetség de facto véget ért, és mindenki jobban jár, ha a saját szavazatainak maximalizálásán dolgozik. A nézők között megjelent ugyan Soproni Tamás terézvárosi polgármester és helyettese, de az összefogás arculatán kívül igazából semmi nem árulkodott róla, hogy itt nem egy kisléptékű momentumos utcabál kezdődik. Hajnal Miklós tömegközlekedéssel érkezett, és mielőtt mikrofont ragadott, odasietett kezet nyújtani a hozzá legközelebb álló nézőknek, még a Pesti TV-s Vésey-Kovács László kollégának is.

Elképzelésünk sincs, ki tanácsolta/engedélyezte a szőke fiatalembernek a fekete cipőhöz a kék, bokáig érő zoknit, valamint a lábszárnál kezdődő, testhezálló nadrágot. De hát, aki már Oxfordban is hagyott félbe egyetemet, nem szorul a Kontra öltözködési tanácsaira.

Rendkívül fegyelmezetten kereste a szemkontaktust a nézőkkel, végig a szerepében maradt, behízelgő, de alapvetően karakter nélküli jelenség benyomását keltve.

Előkerültek ugyan a klasszikus baloldal panelek a korrupcióról, a környezetvédelemről, a rossz hangulatról, de alapvetően helyi ügyekre, elsősorban az önkormányzati ingatlanfejlesztésekre és a Normafára koncentrált. Úgy, mintha képviselőként bármilyen beleszólása lenne egy esetleges kormányváltás esetén abba, mi történik majd ezekkel a beruházásokkal.

A rövid, alig tízperces beszéd után Donáth Anna is mikrofont ragadott, megerősítve azt az élményt, hogy a hatvanas, migrénes rángásokkal affektáló belvárosi macskás néni jelensége már harminc körül is elkezdődhet.

A közönség nem kifejezetten volt érdeklődő, két-három kérdés után Hajnal Miklós lezárta a fórum kihangosított részét, hogy a közönség közelebbi beszélgetésekben fesztelenebbül tudhasson kérdezni („Ez egy szabad ország, állítólag…”).

Nekünk Horn Gyula karrierjének kései, örök klasszikusa jutott eszünkbe a Momentum magányos küzdelméről:

„Egyedül vagyunk, Tibor…”