Nyilvánvalóan a Fidesznek lejtett a pálya. A választási rendszer, a kampánypénzek, a hirdetési felületek és minden egyéb körülmény egyértelműen Orbánék malmára hajtotta a vizet. Ezt már nem lehet demokráciának nevezni, a legutolsó demokratikus választás az volt, mikor Karácsony Gergely győzött Budapesten.
Nyilvánvalóan elcsalták a választást. Régóta tudjuk, hogy trükköznek a számlálással, a minap is írt a Telex arról, hogy ellenzéki szavazatokat semmisítettek meg a fideszes bérencek. Így nem csoda, hogy az ellenzék labdába sem tudott rúgni.
Eleve nem lett volna szabad részt venni a választásokon, sőt, a parlamentbe sem lett volna szabad beülnie az ellenzéknek. A távolmaradással kéne kifejezni, hogy teljesen illegitim, amit Magyarországon történik.Forrás: Facebook
Akárhogy is alakultak a számok, a demokrácia, véleményszabadság tovább él. Orbán erkölcsileg, főleg nemzetközi szinten ismét megbukott. Idő kérdése csak, hogy ezt a választók is felismerik.
Hiába győzött ismét a Fidesz, ez phürroszi győzelem. Orbán saját csapdájába sétált, teljesen elszigetelődött nemzetközileg, korábbi szövetségesei kiköpnek előtte, most majd egye meg, amit főzött. Szinte jobb is, hogy nem most nyert az ellenzék, így majd a választók is látják, milyen alkalmatlan a kormányzásra!