Gyurcsány vidáman lubickol, miközben Magyarország viharos vizeken hajózik át

Facebook-posztokban hergel az országot egyszer már a tönk szélére kormányzó, bukott exminiszterelnök

Csőstül jön a baj!

–tartja a régi bölcsesség. És valóban, ha az ember csúszós, jeges úton, koromsötét utcákon menekül feldühödött kóborkutyák elől, igazán nem kíván magának a nyakába még egy szemtelenül csípkedő bolhát is ráadásképpen. Nyilván apró probléma lenne a többihez képest, de érdemes az első adandó alkalommal foglalkozni vele, ha a nagyobb veszély elmúlik.

Magyarországnak is van egy ilyen örökmozgó, bosszantó potyautasa: Gyurcsány Ferencnek hívják. 
 

Don Gyurleone elemében van.

Míg a kilátástalannak tűnő kampányidőszakban – mikor lett volna lehetősége rá, hogy valóban tegyen a kormányváltásért – sokszor hetekre eltűnt a közösségi médiából. Most viszonr, hogy következmények nélkül egy nehéz gazdasági helyzetben lehet hiénázni, igencsak elemében van. Folyamatosan posztol, vádaskodik, hergel és rejtélyes „Készülünk” jellegű üzenetekkel fejezi ki készségét, hogy visszaülne a miniszterelnöki bársonyszékbe.

 

Pedig az, hogy az Olvasó ezt négy elbukott választás után nem veszi komolyan a baloldal vezérétől, az nem azt jelenti, hogy a jelenség veszélytelen.

Az ellenzéki oldalon - és valljuk be, egyre inkább a kormánypárti térfélen is - mind gyakrabban merül fel, hogy ciki már a gyurcsányozás.

Sokan mondják: nem lehet folyton a tizenkét évvel, vagy még régebben történt „ballépésekre” visszamutogatni, és elrettentő példaként emlegetni Feri ámokfutását.

Nem ciki.

Nem unalmas.

Mert látható, hogy Gyurcsány részéről megvan az elszántság, és egy szerény, de vehemens kisebbség részéről az igény is megvan, hogy újra ő állhasson a kormányrúdhoz. 

 

Éppen ezért fontos észben tartani, mit is tett le az asztalra (pontosabban mit vett el onnan) az MSZP–SZDSZ koalíció élén ez a szívós dilettáns, mert a békeidőben nagyvonalúan megengedhető megosztottság egy várható válság esetén kifejezetten ártalmas lehet az ország érdekeinek szempontjából.

  • „Lassan mondnom, hogy mindenki megértse: NEM LESZ GÁZÁREMELÉS"
  • „Hazudtunk reggel, éjjel, meg este."
  • „...nem csináltunk négy évig semmit. SEMMIT!"
  • „Nem kell félni, nem fog fájni"

A fenti idézetek sok polgártársunknak, főleg a fiatalabbaknak már elsősorban történelemnek számítanak, mintsem velünk élő fenyegetésnek. Pedig ezek a mondatok bizony Gyurcsány szájából hangzottak el, aki nemcsak a hazugságokkal, a rendőrattakkal és a határon túli magyarok elárulásával szállhat ringbe a legrosszabb miniszterelnökök versenyében, de a 2007 és 2008 közötti válsághelyzetben nyújtott szánalmas és katasztrofális kormányzása is igencsak sok romeltakarítási munkát adott a 2010-ben kormányra kerülő Fidesznek.

A vizitdíj kezdeményezése, az 5.000.000.000.000 forint IMF-hitel felvétele, a rövid idő alatt több mint duplájára nőtt infláció, a 2 százalék alá csökkent gazdasági növekedés mind segített abban, hogy az emberek hetekig tartó tömegdemonstrációkon követeljék Feri távozását.

Ja igen, ennek kapcsán még egy idézet a mostanában lelkes tüntetés- és népképviseletrajongó Feritől:

  • „Majd megunják, hazamennek!"

​Gyurcsány pedig ellenzékben is épp olyan hasznos ennek az országnak, mint kormányfőként volt. A hatalom megragadása neki már önmagában kevés. Saját megerősödésének érdekében már több választást is beáldozott, mindből úgy kerülve ki, hogy egyre jelentősebb térfelet hódított el állítólagos szövetségesei elől.

 

Most pedig rutinos opportunistaként kavarja a sz*rt, halászik a zavarosban, méghozzá jelenleg Facebook-posztokkal. Ezekben mindenkit arról biztosít, hogy minden rossznak, ami történik, a kormány a felelőse.

Ha Feri elég sokszor mondja el, hogy Orbán a hibás, a nehéz helyzetbe kerülő választópolgárok kétségbeesésükben hajlamosak lennének elhinni, hogy a DK elnöke megfelelő alternatíva lenne miniszterelnöknek. De ha tízszer annyian hisznek a Télapóban, mint most, attól még nem lesz kevésbé kitaláció.

A mostani nehéz időszakot kétségtelenül nem Gyurcsányék hozták a nyakunkra. Azt is érdemes azonban hozzátenni, hogy az Orbán-kormány a várható válság közvetlen okozóinak nemcsak elszenvedője, de harcos és aktív kritikusa is. Ezek pedig háborús infláció és a brüsszeli szankciós politika által generált energiaválság, mely továbbgyűrűzve könnyen megfojthatja az egész Európai Unió gazdaságát. De a „mi lett volna, ha...?" kérdéseknek a politikában nincs sok értelme.

Nyakunkon a vihar, ezt kell valahogy megoldani. Nem kicsit, nagyon.

Ferenc testvér olyan régen rúgott tétmeccsen labdába, hogy talán maga is elhiszi, hogy menne neki.  De nem.

 

Ferinek bizonyítványa van róla, hogy nem ért a válságkezeléshez, márpedig ennek alapján illő lenne szépen befogni az orcáját.