Talán senkinek sem kell különösebben bemutatni Gyurcsány Ferencet,
a magyar baloldal örökös vezetőjét, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely gyámfelügyelőjét, egyszeres bukott kormányfőt, a jobboldali média címlapsztárját, az előválasztás direktorát, Dobrev Klára férjét.
Képességeit méltatja, hogy ha úgy van, egy telefonhívással behívja az országba az IMF-et, kettővel a CIA-t, hárommal Soros Györgyöt.
Képes húzóra meginni egy üveg sört, körömvágóval lebontani a kerítést, szemöldökfelhúzással kicsinálni a Szocialista Pártot, és mutatóujjával megemelni a gáz árát. Ha nagyon muszáj, akkor egy kézzel szelfit készít, két kézzel nyugdíjasokat ölelget, és kézzel-lábbal mutogatva beszélget a helyi kocsmárosokkal.
Munkaidejében bejár a Parlamentbe, ahol dörgedelmes, szitkozódó beszédeket mond. Időközönként sajtótájékoztatókat is tart, ha meg úgy alakul a helyzet, tüntetésekre jár, sőt, ha nagyon kell, szónokol is. Szabadidejében jellemzően alantas terveket sző, elsősorban Magyarország ellen, igaz, saját szövetségeseit sem kíméli stratégiakészítés közben.
Gyurcsány Ferenc mindemellett szerető férj, ötgyermekes családapa, lelkes hosszútávfutó és amatőr konyhaművész.
Mégis, hogy lehet ennyi mindent egyszerre csinálni, ráadásul ilyen jól?
Ez az a kérdés, ami régóta izgatja a hazai közvéleményt. Vajon, hogyan lehetséges ez? Ha racionálisan nézzük, akkor csak egyféleképpen:
Gyurcsány Ferenc földöntúli képességekkel rendelkezik.
Csakhogy erősen árnyalja a képet, hogy erre eddig soha semmilyen bizonyíték nem került elő. Egészen eddig a pillanatig.
Történt, hogy a múlt héten a kormány élelmiszerárstopot rendelt el bizonyos termékekre, amire az ellenzéki pártok totálisan kiakadtak, még egy közös közleményt is kiadtak. Az ellenzők között volt maga Gyurcsány Ferenc is, aki csirke far-hátot főzve tiltakozott a kíméletlen kormányzati döntés ellen. Fontos, hogy ennek, vagyis a csirke far-hátnak később kiemelkedő jelentősége lesz Gyurcsány rejtélyes életének megfejtésében.
Magyarán a kormányzat A-t, az ellenzék B-t mondott – szokás szerint. Csakhogy ezután jött a feketeleves: kiderült, a baloldal pár hónapja még ugyanúgy A-t mondott. Előkerült ugyanis egy felvétel, amin Gyurcsány Ferenc a tavalyi online sajtótájékoztatóján nagy hangon követelte az alapvető élelmiszerek árának hatósági maximalizálását. A jobboldali média mindennek elhordta a pártelnököt, a hazugtól a lódítóig, a lényeget azonban ezúttal sem sikerült észrevenni.
Ugyanis nem az a döbbenetes a történetben, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott, hiszen erre volt már példa a világtörténelemben, hanem az, ahogyan Gyurcsány Ferenc megjelent a kamerák előtt.
Úgy nézett ki, mint
egy vámpír.

Ismerve azonban az előzményeket ennél sokkal rázósabb az ügy: Gyurcsány Ferenc ugyanis nemcsak úgy nézett ki, mint egy vámpír, hanem Gyurcsány Ferenc konkrétan egy vámpír, aki más emberek véréből nyeri az erejét.
Így már érthetővé válik, hogyan tudja egyszerre leuralni a baloldalt, megregulázni a Márki-Zay féle beosztottakat, és elviselni Dobrev Klárát. Mindezt több évtizeden keresztül.
De miképp derült fény minderre? Egyrészt úgy, hogy már az átváltozását megelőző pillanatokban is kísérteties hasonlóságokat mutatott Drakula gróffal.

Sőt, úgy nézett ki, mintha egyenesen Polanski Vámpírok báljából lépett volna ki a hatósági árak maximalizásáról sajtótájékoztatót tartani.

Másrészt, ha jobban szemügyre vesszük a politikus-vérszívó közösségi oldalára feltöltött videót, akkor az látható, hogy az élőzés 18:51-kor vette kezdetét. Márciusban pontosan ekkor megy le a Nap, azaz a baloldali pártelnök éppen akkor kezdett el a csirke far-hátakról beszélni, amikor az átváltozás megkezdődött.
Akinek jó szeme van, annak egyből feltűnik, hogy Gyurcsány arca másodpercről másodpercre fehérebb, szemei beesettebbek, szemgolyói vöröslőbbek lettek. Ha öt perccel tovább tartott volna a felvétel, akkor jó eséllyel már vámpírként beszélt volna az élelmiszerek árának megállításáról.
Mielőtt nem oldódott meg a rejtély, sokan azt gondolhatták, hogy a baloldal vezére egy részeges link alak, aki a pohár fenekére nézve mozgatja a szálakat.
Ezek az elméletek elsősorban oda vezethetőek vissza, hogy Gyurcsány Ferenc időközönként valóban tesz furcsa mozdulatokat, mond nehezen értelmezhető mondatokat, és ír első ránézésre halandzsának tűnő posztokat.
Tavaly júliusi gyöngyösi kampányfórumán például úgy dülöngélt, mintha egy hektoliter sörre ráivott volna három felesnyi viszkit. Még az ország egyik legjobb politikai elemzője, Deák Dániel is bedőlt a látottaknak, és azt találgatta, hogy „Gyurcsány Ferenc részeg a kampányeseményén?"
Nem, Gyurcsány Ferenc nem volt részeg a kampányeseményén, hanem azokban a pillanatokban kezdett átváltozni vámpírrá. Ahogyan a csirke far-hátas monológjában, úgy ekkor is ráköszöntött az este. Nem csoda, hogy hamarosan a távozás mezejére lépett!
Rendszeresen előfordul a baloldal vezérével, hogy olyan hangulatú posztokat állít elő, mintha egy húzósabb Kamionosok és Kurvák buli után ült volna gép elé.
Tavaly decemberben például egy olyan szöveget írt ki a közösségi oldalára, hogy azt élő ember nem érthette. Nem véletlenül, ugyanis
Gyurcsány Ferenc földönkívüli nyelven nyilvánult meg.
Most már persze tudjuk, hogy részben saját vámpírságáról vallott, amikor úgy fogalmazott, hogy „hajnalban keltett. Öt óra előtt valamivel. Nem láttam még az álmosságtól".
Mintha egy halovány segélykiáltást eresztett volna meg a nem emberi pártelnök. A bejegyzés hajnali 4:55-kor jelent meg a falán, gyaníthatóan ekkor változott vissza vámpírból emberré.
Mi a tanulság? Egyelőre nincs arra vonatkozó információ, hogy Gyurcsány különösebben agresszív vámpír lenne, de az biztos, hogy vért iszik. Éppen ezért ajánlatos sötétedés és napfelkelte között vigyázni vele. Ez mindenkire igaz, de különösképpen a baloldali összefogás tagjaira!