Molnár Ferencről, „a magyar irodalom előkelő idegené”-ről terjed egy jópofa anekdota, ami minden későn kelő ember szívét megdobogtatja.
Valamikor az 1900-as évek elején tanúnak idézték egy rágalmazási perben, de hiába, ugyanis nem jelent meg sem az első, sem a második tárgyaláson. Ennek az oka csupán annyi volt: a zseniális író nem szeretett korán kelni, rendszerint csak délután bújt ki az ágyból.
Csakhogy a harmadik tárgyalás előtt kiküldött idézésben már jóval keményebb hangot ütött meg a bíróság: amennyiben ezúttal sem jelenik meg, elővezetik. Nem volt mit tenni, Molnár összeszedte magát, pontban nyolc órára magához rendelte egyik barátját, és fél kilenckor már kocogott velük a konflis a Lipót körúton. Csodálkozva körülnézett a nyüzsgő városon, a tömegével munkába igyekvőkön, a szaladgáló járó-kelőkön, majd elkiáltotta magát: „mennyi tanú”.
Ha ezt az aprócska történetet vesszük alapul, akkor Gyurcsány Ferenc az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye alapján minden kétséget kizáróan egy nyugtalan, sürgő-forgó tanú.
Igaz, ebben olyan nagy meglepetés nincs, hiszen Molnár Ferenccel ellentétben több alkalommal is sikerült betalálnia a bíróságra pályafutása során – tanúként.


Ha azonban a másik oldaláról fogjuk meg a lentebb ismertetett jelenséget, akkor az is elképzelhető, hogy A nagy szépség Jep Gambardellajaként éli az életét, és a középkorúságból kifelé lépdelve féktelen bulikban, esti mulatságokban keresi a boldogságot. Így még az is lehet, hogy rendszeresen világosban ér haza, és délután kel. (A kettő között meg dob egy posztot, de erről később.)
Akármelyik verzió is a helytálló, egy biztos: valami komoly dolog történt Gyurcsány Ferenccel. Ugyanis
Az ellenzék vezére mostanra eljutott oda, hogy nem ismeri a hajnal fogalmát, nem érdekli a reggel: szakadatlanul gyártja a kormányellenes bejegyzéseit, akkor, amikor a normális emberek még nagyban alszanak.
És ami ennél is megdöbbentőbb: ezzel le is tudja a napi kötelezőt, többet nem ír, és – általában – nem beszél.
Akárhonnan nézzük, rejtélyes ez az egész. De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, készítettünk Gyurcsány Ferenc posztolási szokásairól egy csinos kis összefoglaló táblázatocskát, ami legalább annyira könnyen értelmezhető, mint a Demokratikus Koalíció politikai üzenetei.
Gyurcsány Ferenc posztolási szokásai (2022. augusztus) |
|
---|---|
Közzététel ideje | Bejegyzések száma |
6.00-10.00 | 20 |
10.01-18.00 | 2 |
18.01-0:00 | 0 |
0:01-5:59 | 0 |
Forrás: Kontra
Mivel nekünk sincs végtelen időnk, ezért vizsgálatunkat egyetlen hónapra szűkítettük le: augusztusra. (Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Gyurcsány júniusban és júliusban is jellemzően korai időpontokban tette közzé intelmeit).
Ha valaki mégsem értené: az első oszlopban a napszakokat tüntettük fel, a másodikban pedig azt, hogy ezekben az időszakokban hányszor posztolt a baloldal vezetője.
Ahogy látható, a kutatás eredménye legalább annyira tiszta, mint a mexikói drogbáró által terített anyag: 10 óra után Gyurcsánynak látványosan elfogynak a gondolatai. És az a két alkalom, amikor 10 óra után ismertette mondandóját, azok sem számítanak kirívóan későinek (az egyik 10:09, a másik 10:19). Leegyszerűsítve tehát a következő a helyzet:
az ellenzék vezetője 10 óra 19 perc után visszavonul, és úgyis marad, majd hajnalban újra előbújik.

Így felvetődik az újabb kérdés:
Mégis mIT CSINÁL az ellenzék ura REGGEL, DÉLben MEG ESTE, miután hajnalban kitombolta magát? (azon kívül, hogy hazudik)
Ebben a cikkünkben próbáltuk megfejteni a jelenséget: miért állt át Gyurcsány Ferenc a korai politizálásra és mit csinálhat éjszakánként?
kapcsolódó
-
Gyurcsány vérben forgó szemekkel magyarázott csirke far-hátakról, miközben elkezdett vámpírrá átváltozni
Igaz-e, hogy a DK-elnöke viszkivel issza a sört? Vagy titokban valami teljesen más folyadékot fogyaszt? Mi az oka annak, hogy hajnaltájban rendszeresen földöntúli nyelven ír Facebook-posztokat? Miért van az, hogy időközönként megbillen egy-egy lakossági fórumon? Egy több évtizede velünk élő legendának jártunk utána: most eljött az idő, hogy lerántsuk a leplet Gyurcsány Ferenc titkos (éjszakai) életéről!