Háttal nem kezdünk mondatot, de még kevésbé évértékelőt.
De igazából évértékelőt se muszáj tartani, csak mert szokás.
Nem sok újdonságot tudott mondani és még kevesebb meglepetést okozott az ezerarcú Gyurcsány idei évértékelőjén. Még eltökélt céltudatossággal nekilátva (ezt is meg kell valakinek csinálnia, mint a dugulás elhárítást) is csak több részletben sikerült az izgatottságában sokszor a szavakat is szuszogva, kapaszkodva kereső ellenzéki vezér monológját végignézni.
Orbán Viktor évről évre képes hetekre tematizálni a közbeszédet, saját éves összefoglalóival, míg a DK vezetőjének gondolatait még saját táborából is legfeljebb az unatkozó nyugdíjas tagozat hallgatja meg. Ennek még akkor sem volt sok sportértéke, mikor szenvedélyes gyűlölettel követelte a kormány elszámoltatását, de 2021 februárjára mintha a maradék szufla is elfogyott volna.
Mire gondolhatott a Költő?
Nyilván elsöprő DK-s ellenzéki győzelemre 2022-ben, lehetőleg minél több gyurcsányista miniszterrel. De az rejtély, hogy ez a sok öncélú, kenetteljes maszlag hogy fog nekik ebben segíteni.
A választások közeledtével lassan letisztul a kép, minden szereplő karaktert választ. Feri valószínűleg rájött, hogy jelenléte kétélű fegyver: a kormánypárti táboron kívül legalább annyian látják a sikeres ellenzéki összefogás akadályának, mint zálogának. A volt miniszterelnökre jellemző, harcos, kérlelhetetlen stílus tehát háttérbe került. Feri az ellenzéki összefogás kedves, jóságos keresztapja, egyfajta joviális, szeretetteljes közös nevező, akinek a vállára odaborulhat a nácitól a liberálison át a zöldkomcsiig a szivárványkoalíció minden képviselője, hogy együtt sírjanak Magyarország nagy tragédiáján Orbán Viktor három, egymást követő miniszterelnöki ciklusán.
De míg Orbán Viktor esetében, aki európai színtéren vívja a politikai küzdelmeket ez a szerep hiteles, Gyurcsány saját össz-ellenzéki vezetői önképe erőtlen és hiteltelen. Úgy áll rajta, mint tehénen a gatya.
Ráadásul unalmas, érdektelen és az első 3 perc után a távirányító után nyúlunk mint a legutóbbi 15 Rob Schneider- filmnél.
A koronavírus elleni védekezés során megélt korlátozásokról Ferinek leginkább az jut eszébe, hogy hiányzik az ölelés, hiányzik a bizalom. Érzelmi húrokat penget, együtt érez a hétköznapi ENBER bezártságával.
Nem a harcos Ferenc ő, hanem a Jóságos Feri Testvér, akinek csak egy kis érintés hiányzik, mert az érintés = szeretet = bizalom = bukik az 0rbán.
Nem csoda, hiszen egy ilyen szivárványkoalíció főnökeként mindennél nagyobb szüksége lenne vazallusai szövetségesei bizalmára. Van még rá szűk egy éve, hogy bepótolja a hátba szúrás évtizedében elmaradt gesztusokat. Nem mintha hiányozna neki a választások előtt kötelező, korán keléssel járó vidéki turnézás mert a parancsokat Zoomon is ki tudja adni.
Szenvedélyes kirohanással védi Makovecz Imre, David Roger Scroutont (legalább a nevét tanulná meg), szabad szellemnek nevezve a két közismerten, markánsan konzervatív férfit, velük illusztrálva a kulturális pluralitást.
Ha Makoveczen múlt volna, kedves Ferenc, Te most valószínűleg börtönben lennél. Szerencsédre ez a fránya, fideszes félázsiai diktatúra ezt nem teszi lehetővé.
Gyurcsány ugyanakkor igyekszik feledtetni (ahogy a Jobbik a zsidózást és cigányozást), hogy volt olyan idő, mikor könnyen nyúlt karhatalmi eszközökhöz, ha a másképp gondolkodók utcára vonultak:
- „Mi nem felülről lefelé nézünk a közösségünkre, mi nem uralkodni akarunk és nem vagyunk paternalisták…”
Bár a vízágyú és a gumilövedék viszonylag embermagasságból érkezik, azért a Gyurcsány-féle kormányzásról mégsem az ellenvéleményt kifejezőkkel szembeni kulturált párbeszéd jut eszünkbe.
Kinyílik azért a bicska a zsebünkben, mikor Ferenc hazáról és nemzetről beszél:
- „A haza első számú érdeke a megmaradás”
Ő már biztos elfelejtette, hogy a nevére égett a kettős állampolgárság határon túli magyaroktól való megtagadása. Mi azért észben tartjuk.
Az értékelés végül megérkezik a gyurcsányi találmány, az ellenzéki összefogás méltatásába, mint egyedül lehetséges megváltása az országnak és Ferenc politikusi karrierjének.
Feri azért újra kicsapja az asztalra az egyenlők között a legegyenlőbb kártyát, csak hogy mindenki értse, milyen pozícióból is beszél. Az erős lehet szelíd. Elfogadó, türelmes. Mert együtt kell szabadulni ettől a rendszertől, bármi áron.
A DK pártelnöke és az ellenzéki összefogás Szent Ference igazából ismét nem mondott semmi értelmeset, azt viszont nagyon hosszan és lendületesen tette.
Szívesen visszakérnénk az időt, amit ezzel a beszéddel töltöttünk, de Ferinek olyan sok ennél komolyabb elszámolni valója gyűlt az évek alatt, hogy ettől a tőle tanult nagyvonalúsággal eltekintünk.
De legközelebb köszi, de kösz nem, akkor már inkább Rob Schneider.