Gyurcsány kampánynyitója: Ha mi ítélkeznénk a Fidesz-KDNP fölött, rosszul járnának

Sajnos elvarratlanul maradt ez a gondolatszál, hogy pontosan hogy járnánk, ha ők ítélkeznének, bár sajnos történelmi tapasztalatokra építve lenne tippem.

Nem akartam a munka könnyebb végét megfogni: bizony elejétől a végéig végignéztem Gyurcsány Ferenc kampánynyitós, alig húszperces fellépését – és bár hallottam tőle erősebb, megfogóbb beszédet, azért most se csalódtunk.

A szónoki-színészi készségek továbbra is adottak, nem fél őket alkalmazni – de mintha most (a nyilvánvaló fenyegetőzések ellenére) kicsit óvatosabban fogalmazott volna a korábbiakhoz képest.

Mivel a mondanivaló kifejezetten unalmas volt (aki mindenképpen át akarja élni, az nézze végig a videót a 20. perc környékétől, vagy olvassa el a Mandiner kiváló kivonatát), inkább újra csak gondolatokat szeretnénk kiragadni.

A Demokratikus Koalíció elnöke, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke: Gyurcsány Ferenc következik!

Hallhattuk rögtön az elején a szerény felkonferálást: Exminiszterelnök Urat pedig valóban sztárokat megillető álló ováció fogadja, még a mikrofon is begerjedt (hát még a többiek).

Dicsérni jöttem...

Egyúttal tovább görgeti az alázatos gondolatfonalat: rögtön el is könyveli a 2022-es ellenzéki győzelmet, hiszen jó kezekben lesz szerinte az ország. Aztán átkapcsol a már megszokott fenyegetőzésbe:

...hazát teremtsünk az országból, ahol nem kell attól félni, mi lesz az új ügyeletes botrány, ki lesz az új ügyeletes ellenfél, kit ajánlanak fel koncként a haragnak, indulatnak.

Egészen megható, hogy az őáltaluk gerjesztett botrányoktól és indulatoktól mentes Hazára vágyik Ferenc testvér, ahol végre nem lesznek nekik bedobott konc-emberek.

De aztán újra jön az óhajtó mód után a felkiáltó:

Kormányt fogunk váltani, a kormányzás rendszerváltás, és ezt a rendszerváltást egy nő fogja vezetni: Dobrev Klára!

Jól van, akkor ez már el van döntve, ez így lesz, minek az egész színjáték, ugye? Lényeg az alázat.

Antall József után a következő miniszterelnöknek lesz a legnehezebb a dolga...

Hogy nem szakad rá a plafon. De persze ismerjük a balliberális világképet, ahol a jobboldali politikus halála után máris vállalható államférfivé válik.

...hogy az ő családjuk gyarapodjon...

Mi az, hogy! Nagyon is! „Amikor a lányod a mi pénzünkből a saját lábára állt (...) a vejed (...) apád (...) gyerekkori barátod, ez a gázos csávó...” – ezt már májusban el tetszett sütni, de nem baj, meghallgatjuk még egyszer.

kapcsolódó

A mi ellenfeleink a Karmelita Kolostorban ülő, az őt körülvevő, az általa épített nemzetrabló, nemzetáruló brigád. Ők az ellenfeleink, akiket ki fogunk söpörni a hatalomból.

Záporoznak az egyre kegyetlenebb jelzők. Gondolom, a Fidesz-KDNP-re utalhat sejtelmesen. Nincs vége:

Hazafias lelkesültség, szenvedély kell! Merjetek szenvedélyesek lenni, nem lehet fél szívvel benne lenni ebben a koalícióban, nem lehet egyrészt-másrészt lenni, nem lehet megegyezést keresni (...) a hazátlanok hazugsága helyett.

Szegény Török Gábor (egyrészt-másrészt), és vele mi lesz így?

Kifogásolja, hogy egy KRESZ-tábla szintjére süllyedt a politizálás a STOP Gyurcsány miatt. Kivételesen értem és érzem: nekem se tetszett Feriék koalíciós partnerének, az SZDSZ-nek 2002-es „Lop STOP”-kampánya. De az még kevésbé tetszene, ha valaki a saját fegyveremmel győzne le.

 

A Gonosz kísérteni fog! Álljatok ellen a kísértésnek, mindenáron. Nincs az a mandátum, ami miatt megérné (...) de nálunk nincsenek ilyen emberek (csibészes mosoly, taps).

Oké, de a DK-ba átállni az minek számít? Az a kísértés oké, ugye? Dr. Kiss László. De mondhatnánk a pártkeringős Demeter Máriát is akár.

Alacsony a mérce: ennél csak jobbak, tisztességesek (...), EMBEREBBEK lehetünk.

Nem tudom elképzelni, hogy akárki is a teremben elhiszi ezt, amit mond, beleértve Gyurcsányt. De azért kell megint valami vérszomjas, fenyegető hangnem így a végére:

Nem bocsátom meg azoknak, akik megrabolták, meggyalázták, tönkretették a hazámat az elmúlt 12 évben (...) szerencséjük lesz, mert tisztességes hatalom, tisztességes igazságszolgáltatás ítélkezik majd, nem mi. Jobban járnak.

Sajnos elvarratlanul maradt ez a gondolatszál, hogy vajon hogy járnánk, ha ők ítélkeznének, bár sajnos történelmi tapasztalatokra építve lenne tippem.

Nos, mit is ígért nekünk Gyurcsány Ferenc és az MSZP 2006-ban?

Én nem festhetem át neked az eget, De építek egy utat, és elhordom a hegyet, Ó igen... igen, igen!

Na, az útépítést és a hegyelhordást is azt hiszem, akkor maradéktalanul beváltották.

Úgyhogy kétség se férhet ahhoz, hogy újra tisztességes hatalomgyakorlást és igazságszolgáltatást várhatnánk tőlük esetleges győzelmük esetén: 2006-ban is volt igazságosság, tűzijáték, meg vipera.

kapcsolódó