A kétpúpú tevékről járja az a hír, hogy ha hosszú idő után végre vízhez jutnak, akkor néhány perc alatt képesek akár 90-120 litert is felhörpinteni.
Úgy látszik, Gyurcsány Ferencben is elveszett egy sivatagi állat, hiszen amit legutóbb az Európai Unióban megrendezett társas eseményen művelt, azt nehéz lenne máshogyan értelmezni. De még mielőtt rátérnénk a brüsszeli mulatság részleteire, érdemes felidézni,
hogyan lett a Demokratikus Koalíció elnöke a vízivás megszállottja.
Ha valaki még nem értesült volna róla, jelezzük: Gyurcsány Ferenc már a büntetőeljárása alatt is vizet fogyasztott.

Egyébként mindig is büszkén vallotta, hogy az isteni nedű pártján áll. Olyannyira, hogy amikor 2012-ben társaival éhségsztrájkba kezdett, Mária-képeket, Bibliát, vitaminokat és természetesen szenteltvizet kapott a támogatóitól.

Az, hogy nem szimplán üres politikai marketingről van szó, tavaly nyáron egyértelműen bebizonyosodott. Miközben a pártelnök online sajtótájékoztatót tartott, felemelve egy félliteres palackot, nyilvánosan felszólította a híveit, hogy igyanak sok vizet, és érezzék jól magukat.
Ezek után senkit sem érhetett meglepetésként, hogy Gyurcsány Ferenc már a politikai fellépései előtt is elkezdte reklámozni és persze fogyasztani az átlátszó folyadékot.
Egy pohár víz és egy párszavas jegyzet. Ennyi kell egy évértékelőhöz
– fogalmazott, egyértelművé téve álláspontját a közösségi oldalán idén februárban.

Sőt, annyira hóbortjává vált a dolog, hogy nemrég arról írt a nyugdíjasoknak levelet: legyen ingyenes a víz! Nyilván azért, hogy a legidősebbek is minél többet tudjanak belőle inni.

Mindebből könnyen kitűnhet, hogy Gyurcsány Ferenc az évek során megbarátkozott a vízzel.
De hogy ennyire? A jelek erősen arrafelé mutatnak, hogy a napokban már nem is azért utazott Brüsszelbe, hogy Magyarországot lejárassa, hanem azért, hogy vizet ihasson.
A közösségi oldalán közreadott képek alapján úgy tűnik, hogy számításai beváltak. Uniós látogatása alatt ugyanis egyvalamiből egészen biztosan nem volt hiány: vízből. Így
Kezdetét vehette a vedelés!
Egyből egy akkora kancsó vizet tosztak ki Gyurcsány elé, hogy attól jó eséllyel egy szomjas teve is megfeküdt volna, de egy gazella biztosan. Őt azonban nem készítik ki az ilyen apróságok, a látogatás elejétől kezdve jól érezte magát!
Nehezen érthető, hogy míg felesége, Dobrev Klára és Iratxe Garcia Perez, az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője kapott poharat, addig ő nem. Ezek szerint a magyar baloldal vezetője mostanra eljutott arra a szintre, hogy kannából issza a vizet! Teljesen egyértelmű, hogy az európai kultúrkörben nincs szükség a finomkodásra!

Hiába tettek ki magukért a szorgos brüsszeli bürokraták, Gyurcsány Ferenc az első körök után szomjas maradt. Márpedig mit lehet tenni egy távolról érkezett, szomjas vendéggel? Tovább itatni!
Pontosan ezért a következő állomáson már egy külön bejáratú, csinos kis kannát helyeztek ki elé, amiből akkor töltött magának, amikor akart! Még Sergei Stanishev volt bolgár kormányfő is csillogó szemekkel, elismerően nézett rá.

A vízi mulatságnak nem lett egyhamar vége, a vendéglátók azonban minden bizonnyal érzékelték, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a délután tovább, annak nem lesz jó vége. Ekkor ugyanis már fennállt a veszélye annak, hogy a magyar delegáció tagjai felpuffadnak, majd kidurrannak. Pedig nagy kár lett volna értük!
Éppen ezért innentől kezdve egy kicsit óvatosabbra vették a figurát, és távolabb helyezték el Gyurcsánytól a vizespalackokat. Persze, nem megbántva őt, csak annyira, hogy egy laza kézmozdulattal elérhesse azokat, ha épp kedve szottyan egyet kortyolni.

Ezek után történhetett valami, hiszen az addig udvarias fogadók meglehetősen barátságtalan lépésre szánták el magukat. Amikor a DK-s politikusok magukban beszélgettek volna, tudatosan az asztalfőnél ülő Gyurcsánytól elérhetetlen távolságba tették a vizes kancsót. Micsoda tiszteletlenség!

De hát Brüsszel türelme is véges, még velük sem lehet mindent megcsinálni.
Az apróbb incidessel végződött, de alapvetően jó hangulatban telt mulatozást követően a DK elnöke fáradtan hazatért Magyarországra, de a parlamentben már ugyanúgy, energikusan folytatta, ahogy megszokhattuk tőle.
