Lassan nem ártana egy agyhalálrovatot indítanunk, hiszen az elmúlt időszakban annyi a jelentkező, és annyi az idióta megnyilvánulás.
Bár csak négy és fél nap telt el ebből az évből, nagyon úgy néz ki, a mákos bejgli maradandó agykárosodást okozott a baloldali politikusoknak és az őket támogató szereplőknek. Ennyi balfaszságot ilyen rövid alatt összehordani kétségkívül világklasszis teljesítmény:
- Dániel Péter ügyvéd azzal vádolta meg a magyar kormányzatot, hogy megölette a meztelenül, feltehetően drogtúladagolásban meghalt aktivista-írót, Homonnay Gergelyt. Az Izraelben élő férfi még azt is tudni vélte, hogy a római gyilkosságban Matteo Salvini is közreműködött a maffiakapcsolatain keresztül. Sőt, mint kiderült, a volt olasz belügyminiszter csak azért ment bele a rizikós akcióba, mert Novák Katalin a szeretője volt, akit korábban „keményen betámadott és megsértett” Homonnay.
- Márki-Zay Péter kormányfőjelölt azt számolgatta újévi „köszöntőjében”, hogy mivel a koronavírus-járvány a fideszes nyugdíjasok körében végezte a legnagyobb pusztítást, ezért akár győzhet is a baloldali összefogás.
- Jakab Péter Jobbik-elnök a jobboldali médiával egyetértésben támadta a baloldal közös kormányfőjelöltjét a kijelentése miatt.
És amikor már mindenki azt hitte, hogy a baloldal egy lélegzetvételnyi szünetet tart az újévi nagyotmondási-rohamban, akkor megérkezett Nagy Attila Tibor, DK-közeli horrorpolitológus, hivatásos rémisztgető, és bemondta azt, amit nem kellett volna.
Nagy egyébként nem csinált mást, mint tökéletesítette Krekó Péter amúgy is végtelenül tahó gondolatait. Persze országos botrány lett a nyilatkozatból, aminek következtében egy rövid ideig kénytelen volt háttérbe húzódni.
De csak egy rövid ideig! Bunkó volt a felvetése? Igen. Érzéketlen volt a felvetése? Igen. Sértő volt a felvetése? Igen.
Meglehetősen gyászos tehát az összkép, a magyar politikatudomány Freddy Kruegere azonban fontosnak tartotta, hogy előbújjon az Elm utcai odújából, és megint
halott magyar emberekről beszéljen, vagy legalábbis rájuk célozgasson.
A hazai politológia horrorszakirány kimagasló szaktekintélye ugyanis kedden arról elmélkedett a Pesti TV-n, hogy bár rendkívül rosszak a magyar ellenzék esélyei az áprilisi választáson, ha a 2004-es spanyolországi terrortámadáshoz hasonló esemény következik be itthon, könnyen fordulhat a kocka.
A Mester tanári módon vezette fel remekbe szabott példáját:
„Alapvetően úgy látom, az ellenzék vesztésre áll. Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy lehetnek még fordulatok. Láttunk már erre példát a nemzetközi politikában. Mindenkit emlékeztetnék arra, hogy valamikor a 2004-es spanyol parlamenti választás előtt volt egy terrortámadás. Annak kormányzati kezelése miatt a választók egy részének választási attitűdje megfordult, így végül nem az addig esélyesnek tartott politikai csoportosulás nyert.”
Tehát ne zárjuk ki teljesen annak a lehetőségét, hogy megváltoznak az erőviszonyok a hazai politikában
– vonta le a következtetést Dr. Horror, aki kiváló érzékkel egy 191 halálos áldozattal járó merénylettel példálózott a magyar parlamenti voksolás kapcsán.
Mégis mi a fene történik a baloldalon? Agysorvadás a Gyurcsány-show-ban? Gyomorrontást kapott a direktor? Újrakaszabolják a szerepeket? Vagy csak egy horrorfilm-túladagolástól szenvedő kispolitológus szenved feltűnési viszketegségben?
Akárhogy is van, jöhetne már valamelyik horrorfater, aki nem szarozik megtizedelt nyugdíjasokkal, véres terrortámadásokkal, és kimondaná: akkor van reális esélye a baloldalnak a választási győzelemre, ha a Fidesz–KDNP valamennyi szavazóját lemészárolnák.